Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
dósét segítette elő a homok nagyobb ütemű, belterjesebb hasznosítása és a szőlő-, gyümölcs-, zöldségtermelés, a termékek piacra szállítása. A homokon a tinó- és ökörfogatokat elsősorban a ló szorította ki és nem a gép. Ezen a területen ugyanis kevés volt a nagybirtok, amely a mezőgazdasági munkában nagyobb számban gépeket tudott volna alkalmazni. A számos kisparcellatulajdonos pedig arra törekedett, hogy gazdasága számára lovat szerezzen. Tehát ezek a tényezők segítették elő a homokhátság lóállományának fejlődését, annak ellenére, hogy a takarmánytermelés gyenge és kevés is volt. A Duna menti árterületen nem ilyen egyértelmű a fejlődés. A fővárostól D-re (Bugyi) minimális emelkedés, délebbre (Harta környékén) pedig csökkenés következett be, mert itt még mindig nagy szerepe maradt az igásökörnek. Tovább D-re (Baja környékén) azonban már jelentős a növekedés, és valamivel nagyobb lett a lovak száma a bácskai területen is. 1895-től tehát a lóállomány kismértékben ugyan, de minőségileg is és számszerűleg is emelkedett. A számszerű emelkedés azonban nem volt egyenletes. Az első világháború pusztítása a lótenyésztésben is éreztette a hatását, amikor is jelentősen megritkult a lóállomány, majd utána erőteljesen megindult a veszteségek pótlása, de az 1929—33-as gazdasági válság időszakában ismét kevesebb lett a lovak száma. A lóállomány számszerű fejlődését a felsorolt tényezők befolyásolták, és csak igen kicsiny mértékben hatott rá a mezőgazdasági technika fejlődése, a gőzgépek, traktorok alkalmazása. A gépi technika elsősorban az ökörfogatokat szorította ki, sőt a lóállomány gyarapodása is kihatással volt az ökör- és tehénfogatok visszaszorítására. Természetesen a legfontosabb igásmunkában, a talaj művelésben is tért hódított a gép, és egyes területeken kiszorította e munkából az igásokat, de a gépek fejlődése új munkaterületet is biztosított a lovak számára (ekekapa, vetőgép, lógereblye), és ezzel az emberi munkát könnyítette meg. A lótenyésztés fejlődése az állatállomány szerkezetének változásában is éreztette hatását. 1895-ben a lóállomány az összes számosállatnak mintegy 26%-át tette ki; ez az arány 1935-re több mint 4%-kal emelkedett (30,5%). 1895-ben a lónak az összes számosállatból való részesedése legmagasabb volt területünk peremvidékein, a Duna menti árterületen Dunapatajtól D-re, továbbá az országhatár mentén, a Dunától a Tiszáig húzódó sávban és a főváros környékén igen sok településben (106. ábra). A ló részesedésének növekedése 1935-ig a Duna—Tisza közi községek jelentékeny hányadát érintette, és 106. ábra 192
