Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
II. fejezet: Sárfalvi Béla: A növénytermelés jelenlegi területi eloszlása
A gyümölcsfaállomány szerkezete az 1895 óta eltelt hat évtized folyamán lényeges változáson nem ment keresztül, csupán a kajszibarack cserélt helyet a meggyel a rangsorban; a szilva és alma megőrizte túlsúlyát (30. táblázat). 30. TÁBLÁZAT A gyümölcsfaállomány faj szerinti százalékos megoszlása Gyümölcsfaj 1895 1935 1951 Alma ..............................................................................15,0 18,5 kb. 20,0 Körte....................................................................... 7,0 8,0 7,0 Cseresznye....................................................................... 3,4 6,5 7,0 Meggy.............................................................................17,0 8,0 11,0 Őszibarack.................................................................... 6,5 9,0 5,0 Kajszibarack.................................................................10,8 15,5 15,0 Szilva -f- ringló ...........................................................25,5 22,0 22,0 Dió ................................................................................. 2,8 3,7 3,0 Birs ................................................................................. — 1,0 1,0 Egyéb ............................................................................. 3,0 1,8 3,0 Szeder ........................................................................... 9,0 6,0 6,0 Összesen .......................................................................100,0 100,0 100,0 A gyümölcsfaállomány területi eloszlása a századforduló idején még rendkívül egyenlőtlen volt, a homokhátság fölénye azonban már kidomborodott (63. ábra). Kecskemét—Nagykőrös körzetében, valamint Csongrád, Szeged és Kiskundorozsma határában alakultak ki a legnagyobb gyümölcstermelő gócok. Egyebütt csak kisebb foltokon (Vác, Szada, Nagykáta, Ráckeve, Apostag, Bátya vidékén) emelkedik az 1000 kh-ra jutó fák száma 200 fölé. Rendkívül gyér volt a gyümölcsfaállomány Pest környékén, Aszód vidékén, továbbá a Duna-ártér legnagyobb részén, a Bácskában, valamint a ritkán lakott, sivárabb homokterületeken. Az 1930-as évekig eltelt négy évtized során a homokvidék újabb jelentős részét hódították meg a gyümölcsösök, fokozódott Bácskában is a fatelepítés. Szembetűnő fejlődésnek volt a színtere a fővárost övező sáv. Általában mindenütt emelkedett a faállomány, de a leggyorsabban továbbra is a homokhátságon (63. ábra). A termőfaegység szerint számított megoszlás vizsgálata fényt derít az üzemi gyümölcsösök állományának termőképességére. A gyümölcsfák és a termőfaegységek arányának vizsgálatából kiderül, hogy a Duna—Tisza köze üzemi gyümölcsfaállománya zömében fiatal, új telepítésű. A gyümölcsfák száma mintegy 640 000, a termőfaegységekben számítva kb. ennek fele (296 500). A Duna—Tisza közi gyümölcsfák jelenlegi területi eloszlása nem a különféle természeti tényezők hatásának eredményeképpen alakult ki, hanem szinte kizárólag a piaci tényezők játszottak benne szerepet. A gyümölcsösök nagy része a fogyasztó városok, elsősorban Budapest, továbbá néhány nagyobb, az árugyűjtőhely szerepét betöltő település környékén, a fontosabb vasútvonalak, valamint az olcsó dunai víziút mentén helyezkedik el, többnyire függetlenül attól, hogy ott megfelelőek-e a természeti adottságok vagy sem. A termesztett fajták kiválasztása is csupán a piaci igényekhez igazodva történt, függetlenül a természeti tényezőktől. 127
