Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

III. fejezet

kertet is, mely mindennapi táplálékuknak nagy részét szolgáltatta.

A mint a földmívelés különböző nemeiben mintagazdaság volt a benczések minden egyes kolostora, ép úgy példát adtak a népnek az állattenyésztésben is. Hazánk áldott talaja az állattenyésztésnek minden ágára kiválóan alkalmas. A honfoglaló magyarok kitűnő állatfajokat hoztak magukkal őshazájukból. A magyar lóra termett nemzet, mindig szerette a lovat. A honfoglalás nagy munkáját kitartó, tüzes paripákon száguldozva hajtották végre vitézeink. Egykorú írók dicsőítve szólnak a magyar lovas hadfiakról. A németországi portyázásokat is sebes futású lovaikon végezték. A magyar ló ősi időktől fogva edzett, kitartó, nélkülözésekhez szokott, tüzesvérű. Hasonlóképen a nagyszarvú fehér tehén mind mai napig megtartotta azt a jellegét, a melylyel bírt akkor, midőn eleink Ázsiából bejöttek a négy folyam hazájába. A szerzetesek Magyarországon virágzó ló- és szarvasmarhatenyésztést találtak. Azt a kor s az európai nemzetek vívmányainak értékesítésével tovább fejlesztették. A tenyésztésre kiválasztandó szebb testalkatú apa- és anyaállatok különös gondviselése; jó ivóvízzel való ellátás, okszerű nevelés és takarmányozás, megannyi gondjuk tárgyát képezte. A kor okirataiban meglepő adatokat találunk a fejlettebb állattenyésztésre vonatkozólag. A mi nagyon érthető; mivel a kolostorok gazdaságaiban mindenütt szép jószágállományt találunk. Nézzük a legrégibb kolostorok okleveleit. A pécsváradi apátság szent Istvántól 156 szolgát kapott,

63