Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)
XV. fejezet
zítása, borkereskedésünknek bel- és külföldön tevékeny (activ) lábra állítása van hátra. - A bor kezelés, pincegazdászat javítása nagyobbrészt egyesekre tartozik, a tevőleges borkereskedelem létesítés azonban egyesek erőjét túlhaladja, és csak nyilvános alapszabályok szerinti részvényes borkereskedési társúlatok által valamint egyes, és több belföldi borkereskedők szövetkezése által létesíttethetik. Részemről nagy különbséget találok a boroknak jó ároni kelése esetén is, ha az bel- vagy külföldi kereskedők vállalatai által idéztetik elő. A honi borkereskedők által tett nyeremények az országban maradnak, honfi társaink boldogíttatnak általa; a külföldiek nyereségöket magok hazájában használják föl a nélkül, hogy honfitársainknak jusson azokból valami, és ez igen nagy fontosságú nemzetgazdászati tekintetben is. Isten meg adta érnünk, hogy bár a fennirt borkereskedelmi részvényes társulatoknak virágzásával nem dicsekedhetünk, de mondhatni, fakadásnak, vagyis bimbózásnak indult több jeleseknek meleg részvényétől fogva ezen hasznos dolog is, és magán borkereskedőink is nagyobb tevékenységre buzdúltak föl külföldrei kereskedésökben. De társulati borkereskedelmi vállalatainknak kifejlése történetét a maradékkal is, azokkal is, kik járatlanabbak e tárgyban, óhajtván közleni, következőkben terjesztem elő azoknak mivoltáróli értesítéseimet. Ezen század harmadik évtizedében, a magyar gazdasági egylet, és pesti casinó kebeléből keletkezett egy borismértető társúlat, melynek raktárába a szőlőbirtokosok külön464