Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XV. fejezet

nyein, tolcsvain, olaszin, vámosújfalusin, zsadányin, petrahóin, s.-patakin, trauzon- és károlyfalvain, újhelyin és toronyain is, az, hogy cardinalis és püspök Draskovics György, 1562-ben a tridenti conciliumra menve Magyarország részéről, a római pápa által több bíbornokkal ebédre hivatva, hol a leghíreseb francia borokon kivül a Lacryma Christi is poharaztatott, Draskovics jó kedvű asztali mulatás közben magyaros szívességből hegyaljai borából hozott föl élvezetül, s midőn a római pápa megkóstolá, kérdé - talán a mennyekből hozá ezen fölséges bort, s felelvén, hogy Tályáról, felkiálltott: „Summum pontificem Talia vina decent!” (A római pápa italáúl tályai bor illő), a név diákos kiejtését alkalmazván.

Hogy pedig a hegyaljai borok átaljában tokajiaknak neveztetnek, szerintem abból származott, mert a hegyaljai traditio szerint a tokaji lelkész kezdette először 1650-ben az aszút külön szedetni a gerézdekből, s azt összetapostatva, és mustra öntve, a szokottnál édesebb aszúbort csinálni, - s hihető, lábra kapva ezen borcsinálási modor Tokajban, csak több évek múlva utánoztatott a többi hegyaljai városok és helységekben, s a kitűnő édességű borok, milyenek most bármely hegyaljai határban is termének, Tokajból kerülvén először forgalomba, ebből származott a hegyaljai aszúbornak tokajivá keresztelése.

A hegyaljaihoz hasonló jóságú bort termenek a Tályával határos szántói hegyek is, melyek már Abaújban fekszenek; de az abaúji hatóság, károsnak találva azon szabad kereskedést korlátozó határozatokat (lásd 457-63. olda452