Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XIII. fejezet

által különböznek. Van p.o. sárga, fehér, kék, barna, fekete, veres, tarkaszemü kukoricza.

Van egy kis faj: Kora v. kétszer erőteng. (Zea praecox s. Quarantino). Ez, mint neve is mutatja, igen korán s egy évben 2szer (sőt néha 3-szor) is megérik. Csői kisebbek s magvai is apróbbak a közönséges tengerieméi.

A tengeri általában magról termeltetik; ezt tavaszkor, mihelyt a derektől többé nem tartunk, azonnal vetjük, mintegy 1-11/2 lábnyi távol egymástul. Porhanyós, homokos, jó kövér, napjárta foldegben leginkább diszlik. Kapálgatása, töltögetése - szóval egész kezelési módja, honunkban elég ösmeretes. Midőn a női virágcsutkákon a magvak képződni kezdenek, ha ekkor a himnemüek levágatnak, annál jobban fognak amazok gyarapodni, és magvaik is gyorsabban érnek meg. Csírázó tehetsége 6 évig tart.

Az éretlen tengeri csutkákat eczet-, vagy czukorral befőzve is eszik; egyébiránt a gyenge csövek főve (a vénebbek sütve is) éldeltetnek. Az érett szemekből lisztet, grizt, darát is lehet őrleni, s ugyanabból égettbor és sör is főzethetnek. Szára s levelei zöld takarmányul, gúlákba összerakva télen át szárazszüleség gyanánt is használtatnak. Fosztott s széthasgatott hajábul (ruganyos matráczczal vetekedő) derekalyt készíthetsz (- ezen utóbb nevezett hasznait nagybani termesztés mellett vehetvén).

(Tóthfalusi M.: Konyhakertész. Emich Gusztáv, Pest. 1847. 18-22., 96-97., 123-24. o.)

413