Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)
XII. fejezet
reskedésre inkább a nagy magú és vastagabb héjú válfajok termesztetnek. A görögdinnyék közt is vannak nyáriak és téliek: ez utolsóknak magvai rendesen fehérek és nagyok. A görögdinnyéről egyébiránt nem áll, hogy a kisebb válfajok jobbak a nagyobbaknál, sőt ellenkezőleg a nagyok is jók, s a hol nagy nem terem, ott ritkán terem jó is. Magyar nevét e dinnyének tekintve, azt kellene hinnünk, hogy Görögországból jutott hazánkba s ez meglehet; de a hevesi úgynevezett „Pécsy-dinnye” aligha nem Terek parti származvány; legalább azon kimerítő és pontos leíráshoz teljesen hasonló, melyet a hires Klaproth utiratában a Terek partján termő dinnyéről közlőn. A savanyu dinnye magvait három év előtt egy fiatal belga Havannából küldte Európába melon chito név alatt. Elterjedvén Európában sok zajra - magasztalásra s ócsárlásra - adott alkalmat. Nálunk pár kertbarát mult évben kezdte művelni s az idén magam is négy különböző válfaját termesztettem kertemben, s azonkívül még volt alkalmam más kettőt fejlődésében szemmel tartani. Mivel e gyümölcs még újdonság, ismertetésére egy pár szó nem lesz felesleges. Sárgadinnye-e ez, vagy a cucumisok egy külön faja (speciese)? Én a Gazdasági Lapokban cucumis chatenak neveztem s okaim ezek: a mennyiben eddig földgolyónkat ismerjük, a cucumis és cucurbita fajokból csak ezek szolgálnak nyers állapotban emberi eledelül: a cucumis meló, a cucurbita citrullus, és a cucumis chate. Ez utolsónak 3S3