Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XII. fejezet

goti dinnyének is gerezdetlennek kelletett lenni, de kü­lönböző éghajlat alatt, trágya felett s üvegek alatt ter­mesztején, Német- és Francziaországban reczés gerez­­des dinnyévé változott, minélfogva melon frangoisnak is nevezik; a melegebb olaszhoni éghajlat alatt pedig vas­tagabb szárt és héjt, mélyebb gerezdeket s bibircsókat nyert, szóval cantalup lett, azért Francziaországban me­lon italiennek is neveztetik. E nevüket Cantalupo hely­ségtől (Róma mellett) nyerték, hol a pápának kertje és kastélya van, mert innen terjedtek el Európába. Ne mond­juk és írjuk tehát e dinnyét Guadeloupnak, mert nem Guadeloupe szigetéről származik. Hogy ily átváltozások még napjainkban is történnek, bizonyítja azon Melon d’Ispahan, mely Jacquin monographiájában a 88 szám alatt fel van hozva és lerajzolva; ez nemcsak gerezdes, de bibircsós is, s melyet Nagy Ferencz prof. ur is az erdélyi Hetilapban mint Colmarból nyertet ismertet meg, holott eredetileg minden ispahani dinnye gerezdetlen, mint ker­temben eredeti magvakból keletkezett példányokon ta­pasztalhatni mindennap elég alkalmam van. Érési idejükre nézve a sárgadinnyéket koraiakra, nyá­riakra és téliekre szokás osztani. A korai válfajok még Bokharában sem kitűnők, mint Burnes tudósításából tud­juk; hazánkban is a legkorábban érő kótyok bizony jóság tekintetében a legalacsonyabb fokon állanak, sokszor ugorka-izüek, s ha sokáig állanak, elkásásodnak. Fagyü­mölcsnél is az őszi és téli válfajok a jobbak. A téli diny­­nyék keleten és délfelé nagy előszeretetben részesülnek 378

Next

/
Oldalképek
Tartalom