Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XII. fejezet

s a kereskedés tárgyai is, úgy a cavailloniak is Francziaországban; a turkestaniak pedig egész Moskváig és Indiáig vitetnek el. Nápolyban mulattomkor, januárhóban, majd minden emelet ablakain hálóban függő' téli sárgadinnyéket láttam, miknek magvait végre elhozattam s az idén próbára ki is ültettem. A téli dinnyék felette levesek és édesek lévén, legegészségesebbeknek tartatnak. Cavaillonban a gyermekek egész nap eszik, s ha idegenek ezen megütköznek, mosolyogva azt felelik a szülők: „nem árt, mert inkább ivás, mint evés”.

Igen érdekes családja a keleti sárgadinnyéknek a teljesbélüek. Én eddig ezekből két válfajt ismerek és bírok, a Loiseltől (1. Trăite complet de la culture des melons. Paris 1853) úgynevezett melon moscatellot és egy zöldbélü persiait, Gilan tartományból. Héjuk oly vékony, mint az ugorkáé, s belsejükben üresség és rost nélküliek, magvaik pedig a húsban feküsznek, mely páratlan olvadottságu, s bár szagok nincs, zamatban még sem hiányoznak.

Továbbá: alakra nézve a sárgadinnyéket nagyokra, középnagyságuakra és kicsinyekre lehet osztani; húsúk színére pedig sárga, zöld és fehérbélüekre.

Jóságra nézve a cantalupokat felebb szoktuk becsülni a reczéseknél. A franczia kertészeti folyóiratok most a dinynyészet legújabb haladását Párisban abba helyezik, hogy a mükertészek a reczés dinnyék termesztését elhagyták s a cantalupokat művelik. És valóban a cantalup nemesebb dinnye is; de ezzel a párisiak a dinnyészet tetőpontjára

379