Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XII. fejezet

tartom ugyan, de alárendelve azt egy magasabb osztályozásnak. A dinnye válfajai mondám a különböző éghajlat, termesztésmód és himporvegyület szüleményei. Itt kivált két különbség mutatkozik: a keleti dinnyék tisztán a természet (éghajlat és föld) teremtményei, a nyugotiak a mesterséges müvelésmódokéi (a trágya és üveg alkalmazásának). A lényeges különbség, mely köztök mutatkozik, az: hogy a keletieknek folyásai (mindig a nagyobb részt értem) égfelé emelkednek, és csak hosszúra fejlődvén, nehézségük által terülnek földre; ezen folyások továbbá vastagabbak s leveleik nagyobbak, nagyobb a keleti dinnyék magva is; a nyugotiak folyásai ellenben földön elterülők, vékonyabbak, s leveleik kisebbek. A gyümölcsnek állandó jele a keleti dinnyénél: gerezdetlensége (gerezdest eddig egyet sem láttam), a nyugodnál gerezdessége. A gerezdetlen keleti egyébiránt sima vagy cserhéju, mint a gerezdes nyugoti, de e közt azután azon állandó különbség mutatkozik, miszerint egy része ezen gerezdes nyugoti dinnyéknek reczés, cseres vagy hálózott (meló vulgaris, melon maraichers, Netzmelone) a másik bibircsós (meló cantalup). Kitűnő mindkettő vastagabb héja által is, midőn a keled dinnyék héja vékony, husa olvadó, nagyon leves és szagtalan, de azért nem zamatnélküli, belének szine nagyobbára zöld vagy fehér. A gerezdes reczés vagy cantalup dinnyének husa rendesen nem oly leves és szétolvadó, a reczés dinnyéé rostos is, színre nagyobbára sárga, a mellett szagos.

Minden dinnye keletről származván, eredetileg a nyu-377