Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XI. fejezet

jobbágyainkkal olcsón megitatnunk. Ami sokak előtt sok hasznot látszik ugyan hajtani; de én úgy hiszem, az ily hasznocska még korántsem elegendő kárpótlása annak, hogy a korhelységre egyébiránt is igen hajlandó nép a bor­termesztés által még korhelyebbé lesz, a legszorgosabb időben is szőlőjében pepecsel és iszik, a mezőt pedig bé­resre, vagy Istenre bízza. De mivel a szőlő honunk áldott földének egyik legne­mesebb terménye, illik, hogy oly módrul gondoskodjunk, mely szerint azt mezei gazdaságunk kára nélkül is bőven termeszthessük. Ily mód pedig az olaszországi lugasozat, melynek egész munkája tavasz elején végződvén, a mezei gazdaság fontosabb ágaival legkevesebb ellenkezetbe sem jöhet, holott annak egész munkája csak abban áll, hogy az élőfára felfutott szőlőtőkének hibás vagy szükségtelen vesszeit tavasszal leszedjük, a hosszabbakat pedig egyik élőfárúl a másikra eregetjük, vagy a két fárúl összeérő vesszőket a két fa között összekötjük, mely munkákat nemcsak tavasszal, de ősszel és télen is egyiránt lehet tenni, s mondhatom, hogy én lugasaimat néha meg sem metszem, mégis mindig nagy bőséggel teremnek, úgyhogy a gaz­daság minden terményei között legbizonyosb és legna­gyobb termékenységet tapasztalok az élőfára futott szőlő­ben. Ugyanazért mindazon laposabb helyeken, hol nemes bor nem terem, és a mező is elég dolgot ád a népnek, semmi jobbat az olaszországi lugasozatnál gondolni nem lehet, vagy igazábban szólván, még ott sem, hol a mező 339

Next

/
Oldalképek
Tartalom