Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

VIII. fejezet

békét hagyok. A mint azoknak-is, mellyek más idegen országokban, s’ nem Magyar-Országban találtatnak.

Közönségessen a szilva-fa két féle; a ki magátul nő: és, kit óltanak. Ez-ek-közzül, első helyt foglal magának, a Beszterczei, avagy, magva-váló kék szilva: öreg hoszúkás, a kit az Authorok, Magyar-országi szilvának hívnak; azért hogy Magyarországban leg-job, és egésségesseb, ’s-édesseb terém. Innen némellyek azt ítélik: hogy ama nevezetes szilva, a kit régenten a Deákok, Prunum Damascenumnak mondottak, nem egyéb volt: hanem, a mi Beszterczei szilvánk. Ezt, igen jó száraztam, és sok esztendeig el-áll: tenyészőbb-is a többinél, és a száj íznek kedvesseb, savanyúscka. Az-után, a Duránczai szilva, kék jó öreg: és mikor jól meg-érik, igen édes, kerekdéd. Vanak apróbbak-is, de ezek, el nem válnak a magvoktúl. Vagyon más öreg sárga szilva, mint a baraczk, kerekdéd: kinek fele vörös; édes savanyú szabású; más megént egy kévéssé kisseb, sárga zöld, hoszúkás, leves. Lévél bőven apró hoszúkás, és gömbölyű-is sárga, kit hideg-lélő, dobzódó szilvának-is neveznek: azért, hogyha valaki ebben sokat eszik, avagy iszik reá, hideg-lélést szerez. Vannak apró gömbölyű, kék, kökény-szilvák-is, savanyú, és egy kévéssé édes. Több efféle sziluak-is teremnek országúnkban, kiket nem igen böcsüllenek. Frantziában találtatik ollyan szilva, a kit ők, minden szilvánál nagyobbra böcsüllenek: ez Perdigones nevű, az-az, fogoly madár színű; mert egy-felöl oly pöttögetett, mint a fogoly madar tolla, és ízébenn-is fellyülhalladgya a többit. De illyen, az én tudtomra, találtatik

287