Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

VIII. fejezet

engedi: a kin négy bimbónál ne légyen igen több, ezt mind a két-felöl meg kell faragni. Olthatni a szilvát, ávagy szilva fában a ki leg-job; ávagy mondolába, avagy baracskba, dió-fába-is: de mind ezekkel az óltásokkal sem igen job a közönséges szilvánál: a kit vagy magon, vagy csömötén ültetnek. Sőt ha más fába óltyák, el-fájul, és apróbb lészen. Olthattyák cseresznye-fába-is, és némellyek Alma-fába-is. Jóllehet vannak, a kik azt tarttyák: hogy ha szilva-fába óltyák, nagyobbak, és jobban lésznek: hogynem mint a magon nőitek. Az ágacskát, törni kellene Fársáng-után, mikor a hóid nyólczad napi. Az ő óltások, Februáriusnak végén, vagy Martius elején, legjob. Szemre pedig, vagy sípra, Sz. Jakab nap-tájban. Noha a Beszterczei, vagy magvaváló kék-, Durántzai-, dobzódo-, sárga hoszúkás-, és gömbölyű-szilvát, nem igen szokták minálunk oltani; hanem inkább az öreg sárga-, vagy fele sárga-, fele vörös-, avagy, a mint némellyek nevezik, ökör szemű, és apró, édes, gömbölyű-szilvát, (a kit némellyek Böröny szilvának neveznek: Németül: Grüner Zweschen: Magyarúl-is, édes kökény szilva) óltással job szaporítani. A’ Beszterczei szilvát, kit a Nemetek, Mágyar szilvának neveznek, egy vagy két nappal az úyság-előtt ültetik-el: hasonló-képpen hóld-töltekor-is, az csömötéjérűl, avagy iffjú nevendék gyökeres ágairól. Mások, azt jovallyák: hogy é féle kemény, köves gyümölcs fákat, úgy-mint szilvát, cseresnyét, baracskot zc. még télbe ültessék-el, mikor a nedvesség, a fának gyökerében vagyon; úgy inkább meg marad. De föllyül a hegyet meg-görbítsék, ha elégedendő hoszú.

285