Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

VIII. fejezet

radást. 2. Származik ez a nyavalya, a fölöttébb-való zíros foldtül. Ennek orvóslása, a fán-való ér-vágás, avagy köppölyözés, kirül ez-után. Mert ez-által, a fölöttéb-való nedvesség ki-mégyen; avagy ha immár benne vagyon, messék-le szépen az megrágott héyát a friss és egéssegesig, s kössék-bé ganéval elegyített agyaggal. Ezekkel az orvosságokkal, leginkáb az fiatal fákat kel óltalmazni: a kikben hamaréb belé-esik a féreg. Némellyek azt ítélik, hogy a disznó ganét, ember vizelletivel öszve, s-awal öntözik a fa gyökerét: meg-öli a férget benne.

CLXVII. Hogy az alma-fa sok gyümölcsöt hozzon, és könnyen le ne húllyon: csinály egy övét ónbúi, és kösd azt egy lábnyira a földön follyül, a fa-körül, minek-előtte virágozni kezd a fa. Mikor osztán az alma nőlni kezd, és öregbedni: óld-le akkor róla. Ezt cselekedgyed minden esztendőben, és az alma-fád jó tenyészővé lészen. Hogy pedig az alma, a fáján meg ne rothadgyon, és a hernyúk se bántcsák: kend-meg a fa tőkéjét, egy zöld gyíknak epéjével. Ha az alma-fának gyökerét, minek-előtte a verembe ültetik, s-tehén epével meg-kenik: nem női könnyen féreg benne. Ha pedig immár meg-termett benne, egy réz avagy vas-veszszővel, ki kel onnét fúrni, és a külső heyát lemetélni: s-az-után, lágy ganéval elegyítet agyaggal békötni, avagy kenni. Miképpen tehetni az almát vörössé, és az savanyút édessé, fel-találod oda fel n. LXXIX. n. LXXX. Az almát, ha az hordó borba bocsáttyák, és fellyül leveg: jele az, hogy igaz, és nem csáváit bor; ha pedig leszáll a fenekére, vízzel keresztelték azt meg.

279