Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

VIII. fejezet

CLXVIII. Az almának külömb külömb féle Nemét, és Nevét mind le-írnya, majd haszontalannak, és lehetetlennek ítélem: mert az, sok számtalan féle, és a Tartományokhoz-képest, magok-is külömböznek; s-az jó Gazdákis szorgalmatoskodnak, hogy más Országokbúl-is, új nemő almákra szert tegyenek. Mind színekben, szagokban, ízekben, állattyokban sok külömbség vagyon köztök; a nevekbe pedig annyi, hogy csak nem minden tartományokba, sőt néhutt, csak a szomszéd falukbann-is, külömben nevezik őket. Azért találkoznak, mindelővel érők Nyáriak, ősziek, Telelők. Én csak ennyihányat nevezek közzülük, a mint ide Posony-és Csallóköz-táján nevezik őket.

Leg-első Sz. Ivány alma, apró sárga, édes; a fájja-is alacson. Más Sz. Ivány alma is, a ki nagyobb, a fája-is; sárga piros, mint egy bor ízű. Darás alma, a ki édes szabású. Más vörös alma, egy kévésé hoszúkás, édes. Métet alma, Nyári és Telelő, édes fejér belű. Posoni Periinger, vörös vonyással, jóleves, bor ízű nyári. Funtos alma, nagy öreg, mindeniknek egy funtosnak kellene lenni, bor ízű. Leány álma, hoszúkás egy felöl, sárga más felöl, piros bor ízű. Telelő almák. Paszaman alma, jó öreg sárga, édes szabású, hoszúkás, igen jó szagú. Némellyek ezt, csak nem leg-job almának tarttyák: sokáig el-ál. Boldog Aszony almája, jó édes sárga: ez-is tartós. Muskatal alma, öreg, apró ennyihány féle: kemény, jó leves édes, egy kévésé savanyú szabású; némellyik egy felöl sárga, más felöl piros, igen jó szagú; el-tart újig-is. Páris alma, ez-is egy

280