Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)
VI. fejezet
A XVI. században a mieink küldötte gyümölcsfélék közt igen gyakran találkoztunk az előérő körtével, aztán a hosszú szárú-nak nevezett körtével. Nagyon kedvelte az udvar a magyar muskotály-körtéket. Ezek közül némelyik már a tarlóhárogatás előtt megérett. Igazában elsőrendű gyümölcs azonban csak akkor volt, ha feleérésben szedték. A korai muskotálykörtét is nagyon kedvelvén az udvar, Nádasdy Tamás már május havában azon törte a fejét, mint szolgálhatna az udvarnak korai muskotálykörtével. Az 1559. évben például jó magának nem termett volt ilyen körtéje. Ezért május hó utolsó napján imigyen írt a feleségének: „Én mindazon sápolódtam, hol tehessem szerét az idén az előérő körtvélynek. Azonközbe jőve hozzám Makkos Ambrus és az ő muskotálykörtvélyét, ki az ő szőlőjében vala, nekem adá ajándékon. Mondá, hogy Poór Albertnek is, Pereszleginek is vala az ő szőlőjében egy előérő körtvélyfa; de meg nem őrizhetik a sok lézengő néptől. Azért, ha azt akarod, hogy királyné asszonynak körtvélyt küldj, idején meghagyjad az ispánnak, hogy megőriztesse szépen őket.” A nádorispánné hűségesen teljesítette az ura parancsát. Június hó első napjaiban már Bécsben volt az előérő muskotálykörte. S a nádorispán június hó 6-án írja a feleségének: „Az muskotálykörtvélyt, kit te küldtél, tegnap hozák meg későn és ma királyné asszonynak te szóddal küldém; kit jó néven vett tőled.” Mondanunk sem kell, hogy a ki valamelyik szép és kitűnő gyümölcsfajunkat megízlelte, azon volt, hogy abból 208
