Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

VI. fejezet

kísérték. Az 1559-ik évben Verancsics Augsburgból írja Gregoriánczy Pál győri püspöknek, hogy gratulál neki; mert hallja, hogy dúslakodott otthon a jó dinnyében. Itt Augsburgban - írja Verancsics - sem dinnye, sem más gyümölcs nincsen. De már nem sokáig éhezem; hamarosan felövezem magamat az egri őszi baraczkra! (1573. márc. 18.)

A XVI. század első felében külföldre vitt tömérdek oltóág és facsemete a nyugati államokban, főleg az örökös tartományokban és a Németbirodalomban, jelentékeny hatással volt az ottani gyümölcstermesztésre. A legnemesebb magyar fajták továbboltás utján mindenfelé meghonosultak. A fajok magyar eredete és magyar neve azonban hamar feledésbe megy. S mig a külföldön évről évre jobban elterjednek a tőlünk átplántált fajok, azalatt itthon az ellenséges hadak és a császári seregek egymásután vágják ki és pusztítják virágzó kertjeinket. Századok gyümölcsét vesztik meg ilyen módon. Egész sereg eredeti magyar gyümölcsfaj örökre elpusztul. S mikor a XVIII, században csöndesebb idők következtek sokat szenvedett hazánkra, nyugatról szállítgatják hozzánk a gyümölcsfajokat. Idegen néven sok oly faj visszakerül aztán hozzánk, a miknek a szülőhazájuk igazában a magyar föld volt.

Hogy a XVI. században a magyar gyümölcs és a magyar zöldség mindenütt dicsőséget aratott, azt néhány főurunkon kívül jobbára nagyasszonyainknak köszönhetjük. ők vezették otthon a gazdaságot; ők kertészkedtek; ők ültették még a káposztát is; ők vetették a dinnyét.

201