Radványi Nagy József (szerk.): A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium jubileumi évkönyve 1899 - 1974 (Cegléd, 1974)

tegyen a város a nagy hazafihoz méltó alapít­ványt egy Cegléden felállítandó gimnáziumra és nevezze azt az ő nevéről. Hozzon a város lakossága áldozatot. Adóztas­sa meg magát adóforintonként 4 krajcárral, és ebből előálló jövedelmének megfelelő tőkét, mely 100.000,— Ft-ot meg fogja haladni, tegye a haza oltárára, fordítsa az általános művelődés céljaira”. E határozat alapján nyílt meg a második for­rás, mint Kossuth-alapítvány. A harmadik forrás pedig a lakosság lelkes közadakozása volt. Hogy az alapító első lépésétől a működés en­gedélyezéséig egy évtized telt el, annak több oka is volt. Az imperializmus korabeli magyar kormá­nyoknak egyáltalában nem volt szívügyük az ellenzéki magyar alföldi városok kulturális fel­emelése. Ez az oka annak, hogy bár a ceglédi gimnázium állami gimnáziumként született, és mint ilyen a felszabadulásig egyetlen volt a mai Pest megye területén — a Vallás- és Közokta­tásügyi Minisztérium semmiféle anyagi támo­gatást nem adott, sőt amikor a Dobos János mérnök alapítványából, a városi polgárság adó­filléreiből összerakott „Kossuth-alapítvány”-ból és jelentős közadakozásból az iskola építési, be­rendezési és fenntartási költsége biztosítva volt, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium mondvacsinált akadályokkal évekig húzta-ha­­lasztotta az iskola működésének engedélyezését. Ennek oka: Kossuth neve és szelleme. Az egykori Pest megye és a Vallás- és Köz­­oktatásügyi Minisztérium urai az engedélyezé­sért ostromló kérelmekre az akadályközlést ál­talánosságokba csomagolják. Amikor ugyanis Dobos János alapítványának a Kossuth Gimnázium céljaira való átalakításá­ba beleegyezik, és a városi közgyűlés ezt elfo­gadja, továbbá amikor 1894. április 19-én tar­tott közgyűlési határozat alapján megszületik a Kossuth-alapítvány, s azt jóváhagyásra felter­jesztik, a vármegye 1894. november 27-én ho­zott határozatával a jóváhagyást „célszerűnek, indokoltnak nem találja” — és a határozatot nem pártolja. Hogy miért? Arra vonatkozólag csak kitérő választ kapunk. Az egykori iratok­ból azonban könnyű megállapítani a valódi okot. Az 1894. november 7-i alapítólevélben ki­kötött „Kossuth Gimnázium” elnevezést az 1896. január 26-i újabb okirat megszüntette. Valóban a Ceglédi Főgimnázium működésé­nek első két évtizedében nem viselhette Kos­suth nevét. Az őszirózsás forradalom demokratikusabb szellemének és az első magyar proletárforrada­lom tisztítótüzének kellett jönnie, hogy az aka­dályt az útból esöpörje. A tanári testület 1918-ban az őszirózsás for­radalom első napján rendkívüli értekezletet tart, és annak egyik napirendi pontjaként sze­repel az a javaslat, hogy a Ceglédi Főgimnázium Kossuth nevét felvehesse. Az engedély a Ta­nácsköztársaság első napjaiban érkezett meg. Azóta viseli a ceglédi gimnázium Kossuth La­jos nevét. De késleltető okként közrejátszott az indula­toktól felkorbácsolt politikai légkör is, amely a milleneumi évtized Magyarországát jellemezte. A közjogi, majd az egyházpolitikai harcok , éveiben a Parlamentben heves szócsatákat vívó viaskodása közben a kormány kevés érdeklő­dést mutatott az ország belső társadalmi és kul­turális fejlődését biztosító gyors intézkedések iránt. Pedig az egyre növekvő politikai, társa­dalmi és kulturális elégedetlenség miatt szük­ség lett volna rá. Iskolánk megszületésének hosszan tartó vajúdását nem kis mértékben az imperializmus korának ellentmondásos és fe­szültségekkel terhes légköre okozta. Bár a gimnázium megalapításának kezdemé­nyezése megalapozott és jogos társadalmi igény volt, az egykori városatyák indoklásában a mai fülnek disszonáns hangok is találhatók. „Köny­­nyen megeshetett volna”, — mondják az iskola megalapításának szükségességét indokolva — „hogy a nemzetiségek művelődési felsőbbséget nyernek az ország szívét, lüktető erejét szolgál­tató magyarság felett”. Kiemelkedik liberális szellemű gondolkodásá­val az alapító Dobos János, aki hű maradt Kos­suth Lajos eszméihez, és a nemzetiségi, vallási ellentétek feszült légkörében is volt erkölcsi bá­torsága kikötni, hogy az alapítványból épülő is­kola „minden felekezetet kizáró jelleg nélküli legyen”. Abban a korban, amikor a magyar is­kolák többsége az egyházak kezében volt, állás­­foglalását igen pozitív lépésnek kell tekinteni. Ezt az elvet az iskola nevelőtestülete a működés megkezdése után tiszteletben is tartotta. A város többszöri szóbeli tárgyalás és irat­váltás után 1898. január 31-én terjeszti fel a Minisztériumhoz ajánlatát, hogy hajlandó meg­adni és felépíteni az épületet, a fenntartási költ­ségekre pedig 10.000,— Ft-ot, viszont az összes alapítvány a város rendelkezése alatt marad, a polgári fiúiskola megszűnik, a leányiskola meg­marad. Az alapító szerződést a kir. kincstár képvise­letében a tanker, kir. főigazgató, a város részé­ről pedig Gubody Ferenc polgármester írták 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom