Bálint Lászlóné et al.: 35 éves a Várkonyi István Általános Iskola 1962 - 1997 (Cegléd, 1997)

VI- VII vagy VI-7 Mindegy, ugyanis mindkét képrejtvény megfejtése: Várkonyi-hét. És ez mit jelent? Iskolánkban két évente úgynevezett diákhetet rendezünk. Hétfőtől csütörtökig délutáni, pénteken pedig egész napos programot kínálunk tanulóinknak. A Várkonyi-hét kiötlője, “szellemi atyja”, és első (1993-ban) összeállítója, szervezője Kozma Attila tanár ür volt, a másodiké (1995- ben)-jómagam. Természetesen mindkét alkalommal sok kollégánk segített az előkészületben, a lebonyolításban, és vett részt a közös játékban, vetélkedésben. Milyen programokra csábítottuk diákjainkat? Volt úszódélután, “Fuss a Földért” futóverseny a Föld-napja alkalmából, kispályás labdarúgó- és kosárlabda villám torna és tanár-diák meccsek - kézilabda, kosárlabda és az elmaradhatatlan foci. A szurkolók lelkes buzdítása mellett a szerencse hol az egyik, hol a másik csapatnak kedvezett. Az 5-6. és 7-8-os korosztálynak megtartott számítástechnikai vetélkedőn sok tanárunk vett részt nagy érdeklődéssel. 1993-ban egy vendég zenész szórakoztatott bennünket, 1995-ben Bartók Béla halálának 50. évfordulója alkalmából népdal bemutatót tartottunk. Az iskolai “Ki mit tud?” győztesei egyik délután gálaműsorral lepték meg a közönséget. 1993-ban péntekdélelőtt”Kavalkád” címmel osztályok közötti, délután pedig 4 nagy csapat - 3 diák és 1 tanár-játékos vetélkedője volt. Az akkori 8. m-es szervezők rendkívül ügyes feladatokat eszeltek ki, bizony be kellett vetni találékonyságot, humort. (Elárulom, a tanár-csapat nyert, de nemcsak ezért maradt emlékezetes ez a pár óra!) Az 1995-ös pénteki nap szervezését a diákönkormányzat (DÖK) vette át. Itt is volt diákcsapatok versengése, sok humorral fűszerezve. Am nem maradhatott el a tanárok “kihívása” sem. Volt “T anár, aki tetszik nekünk”, “Mindent, vagy semmit”, persze nem olyan komoly taralommal, mint a tv-ben. A győztes nemcsak kéz, hanem lábnyomát is megörökíthette ez alkalomból. Aki nem versenyzett, “csak” néző volt, az isnagyonjól érezte magát. A diákhetet természetesen suli-discóval fejeztük be. Úgy gondoljuk diáknak-tanárnak tetszett ez a kezdeményezés,jólesett a játék, vidámság, egy kicsit más oldalunkról is megismertük egymást. Reméljük, idén isjó programokat és segítőket találunk, és a Várkonyi­­hét hagyománnyá válik iskolánkban. >48ut. Banczik Brigitta

Next

/
Oldalképek
Tartalom