Calvin Synod Herald, 2016 (117. évfolyam, 1-12. szám)
2016-05-01 / 5-6. szám
12 CALVIN SYNOD HERALD írja „az Atya-Isten azt az istentiszteletet tekinti tisztának és tökéletesnek, ha gondoskodunk az árvákról és özvegyekről..." Ez egy fontos szempontja közösségi hivatásunknak. Püspökségem alatt, a kilenc év során megtett gyülekezeti látogatásaimkor azok a gyülekezetek tűntek ki mindig, melyek közösségük központi vezérfonalaként, Jézus tanításait tartották szem előtt. Ezen gyülekezetekben összhangban van minden, a dolgok jól működnek, a közösség folyamatosan erősödik és a tagok alig várják a következő alkalmat, hogy együtt legyenek. Nincs hiány önkéntesekből, ha rendezvény vagy egyéb feladat várja a gyülekezetét. Élvezik a besegítést, élvezik az együttlétet. Keresik a lehetőséget a missziós munkára, idejüket erre szentelik, jótékonysági lehetőségeket derítenek fel és adományoznak. Ezek az élő gyülekezetek, de nem azért mert követik “a törvény betűit,” hanem mert Krisztus szelleme minden egyes tagban él, e-képpen O az, aki vezeti a gyülekezet életét. Mindannyitok életébe Krisztus Áldását kívánom. Újítsátok fel kapcsolataitokat azzal a keresztyén közösséggel ahova Krisztus vezetett benneteket. Ha nehézségek merülnek fel, engedjétek, hogy az O Szelleme és szeretete irányítson mindenben, amit tesztek. Krisztus Szelleme mindannyiunkat vonz, hogy aktív tagja legyünk a Testének. Fogadjátok el az Ő elképzelését, fogadjátok el az Ő meghívását az “élő közösségbe.” ahol O továbbra is közöttünk van! Ludwig Kálmán Károly, püspök ANYÁK NAPJÁN „És reggel felkelének, és minekutána imádkozának az Úr előtt, visszatértek, és elmenének haza Rámába. És ismeré Elkána az ő feleségét, és az Úr megemlékezek róla. És történt idő múltával, hogy terhes lön Anna, és szüle fiat és nevezé őt Sámuelnek, mert úgymond az Úrtól kértem őt. És mikor felméne a férfi, Elkána és az ö egész háznépe, hogy bemutassa az Úrnak esztendőnként való áldozatát és fogadását: Anna nem ment fel, hanem monda férjének: Mihelyt a gyermeket elválasztándom, felviszem őt, hogy az Úr előtt megjelenjen, és ott maradjon örökké. És monda néki Elkána, az ő férje: Cselekedjél úgy, a mint néked tetszik, maradj itthon, míg elválasztod; csakhogy az Úr teljesítse be az ő beszédét! Otthon marada azért az asszony és szoptatta gyermekét, a míg elválasztá. És minekutána elválasztotta, felvivé magával; három tulokkal, egy efa liszttel és egy tömlő borral, és bevivé őt az Úrnak házába, Silóban. A gyermek pedig még igen kicsiny vala. És levágták a tulkot, és a gyermeket Élihez vitték. 0pedig monda: Oh Uram! Él a te lelked, Uram, hogy én vagyok az az asszony, a ki itt állott melletted, és könyörgött az Úrnak. Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, a melyet tőle kértem. Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve! És imádkozának ott az Úrhoz. ” (1 Sámuel 1,19-28) Anyák Napja van. Jó, hogy van egy nap az évben, amikor kimondottan az édesanyákat köszöntjük. Az általunk mai formában ünnepelt Anyák Napját, a Nyugat-Virginiai CRAFTON-ban született Anna Jarvis tanárnő „találta fel.” Soha nem ment férjhez és nem születtek gyermekei. Anna Jarvis úgy gondolta, hogy élete legfontosabb cselekedete az lesz, ha az embereket megtanítja tisztelni és szeretni az édesanyákat. Mindez anyjánál, Anna Reeves Jarvisnál kezdődött, akinek 7 kiskorú gyermeke halt meg és csak Anna és 2 fivére élte meg a felnőtt kort. Anna anyja nagyon szomorú volt gyermekei halála miatt, de egy idő után úgy döntött, hogy szomorúságát úgy felejtheti el legjobban, ha segít másokon. Élete hátra levő részét CRAFTON-ban élte le és mások megsegítésére szentelte, a MATHER’S FRIENDSHIP DAY (Anyák Barátjának Napja) néven kezdeményezte ünnepnap tartását az anyák tiszteletére. Ezzel a polgárháború sebeinek gyógyulását igyekezett elősegíteni. Anna édesanyja 1906-ban, május egyik vasárnapján halt meg. Anna akkor is mellette állt. A lány azon a napon megfogadta, hogy ünnepet hoz létre, amelyet az anyák tiszteletére rendeznek. Szándékáról értesítette egyháza vezetőit. Az ötletet jónak találták, így az első Anyák Napját 1907. május első vasárnapján ünnepelték meg. Anna 50 szegfűt vitt magával a templomba és az Istentiszteleten minden jelenlévő édesanyának adott 1-1 szálat. De ő többre vágyott, azt akarta, hogy az anyák napját nemzeti ünneppé nyilvánítsák. Végül is elérte, hogy 1910-ben a kormányzó az egész államot felszólította, hogy ünnepeljék meg az Anyák Napját május második vasárnapján. Egy évvel később már szinte minden állam jegyezte ezt a napot. 1914-ben WOODROW WILSON elnök hivatalosan is bejelentette, hogy az anyák napját, nemzeti ünnepként minden év második vasárnapján. Jarvis asszony 1948-ban, 84 éves korában halt meg. Gyermeke soha nem született, mert egész életét arra áldozta, hogy megakadályozza az általa alapított ünnep üzletté válását. Ma őt tekinthetjük az Anyák Napja „anyjának.” Igyekezetének hála, évente egyszer szerte a világon megemlékezünk az édesanyákról. Nem esik mindenhol ugyanarra az időpontra az ünnep, sok helyen május második vasárnapján, mint bevett szokás szerint, május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. Jó és hasznos ez a bevett szokás, de ne feledjük, hogy a lehető legtöbb alkalommal köszöntsük az édesanyákat, a hétköznapokban is, szerényen bár, de adjuk tudtul szeretetünket. Az emberi léleknek olyan természetes igénye a szeretet, mint a testnek a kenyér, a kiszikkadt földnek a harmat.
