Calvin Synod Herald, 2016 (117. évfolyam, 1-12. szám)
2016-05-01 / 5-6. szám
CALVIN SYNOD HERALDI 13 Legyenek áldottak az édesanyák, akik gyermekükbe oltották a szeretetet! Anyák napján az édesanyai hivatást ünnepeljük, de a családot, a szülői megbízatást is. Azokat, akik gondoskodnak a gyermekről, akik felelősséget hordoznak értük, akik nevelik, irányítják és akik megtanítják őt az Isten megismerésére. Mert az „Úgy nevelem” fogadalmat nemcsak a szülők, hanem a nagyszülők és keresztszülők együtt vallották. A Szentírás ebben a kérdésben is tanácsol, üzen és szembesít feladatainkkal. Elkána és Anna története úgy indul, mint a legtöbb ismerős család története a Szentírásban. Házasságukról, álmaikról, gondjaikról eszünkbe jut a gyermekáldás ígéretének beteljesedését váró Ábrahám és Sára, Jakob és Ráhel, Zakariás és Erzsébet. Megelevenedik előttünk sok más gyermekéért küzdő, gyermeke életének védelmében mindenre elszánt édesanya: a Jákobot csalással szerzett áldással óvni akaró Rebeka, Mózes megmaradásáról gondoskodó Jókébed, a fiát visszanyerő sunemita asszony. Elkána és Anna mégis egy egészen különleges családot alkotnak. Anna történetében valami egyedit, csodálatraméltót, fenségeset olvasunk: ő egy szüntelenül tusakodó asszony volt. A felolvasott Igerészben éppen emlékezik. Férjével, Elkánával együtt SILÓBAN, a templomban áll és hálaadó éneket énekel. Felidéz gondolatban mindent, amit az Úr cselekedett velük, előbb a szűkös esztendőkön átvezető kegyelmet, amikor csendben kellett hordozniuk a megaláztatást és aztán Isten Gondviselésének felszabadító erejét, amikor óhajuk beteljesedett. Most már ő is ünnepel. Ünnepel és hálát ad a családért és a szülői megbízatásért. Ahhoz, hogy ezt a hálaéneket meg tudják fogalmazni és tényleg átéléssel el is tudják énekelni, évszázadokon keresztül szenvedni kellett Izraelben az anyáknak, Sárától kezdve, akinek késő öregségében lett gyermeke, és Rákheltől kezdve, akiért 14 éven keresztül kellett a férjének szolgálnia, és a Sámson anyjától kezdve, aki férjével együtt szenvedett hosszú éveken át a gyermektelenség miatt, egészen Annáig, akiről ma hallottunk, végül pedig még egyszer Keresztelő János szüleivel, röviddel Jézus születése előtt. Mind kimondhatatlanul szenvedtek a terheik alatt, és nehéz várakozással kellett begyakorolniuk magukat a hitbe, hogy aztán hálaimát énekeljenek. Anna története elmondja a többi asszonyéval együtt, hogy a hitet nemcsak érthetővé kell tenni, nemcsak érzékelhetőnek kell érezni, hanem mindenek előtt be kell gyakorolni, hogy bajban, szorongattatásban és a kétségek között, s azok ellenére is életté változzék. Nélkülük nem tudnánk megérezni, hogy mit jelent, amikor Isten maga lép be az emberi életünkbe, amely tele van bajjal és szenvedéssel. Nélkülük nem tudnánk megérteni Ézsaiás próféciáját: "Hát elfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha el is feledkeznének ezek, én te rólad el nem feledkezem. ” Nélkülük nem tudnánk válaszolni az ének szavaival: „Mert mi hü anyákkal sötét fergetegben, őrződ itt a földön a kicsiny gyermekeket, úgy lesz jó Atyánknak kebelén a Mennyben tökéletes öröm már most szükségünkben. ” Mi különbözünk Annától és kortársaitól, Erzsébettől is, hogy tudjuk: testté lett Isten minket kereső szeretete. A textusban hétszer fordul elő ez a kifejezés, hogy az Úr előtt. Anna megtanulta, hogy mindent állítson oda az Úr elé. Ezzel megtanulta, hogy tudatosítsa nyomorúságát, ne fojtsa vissza és ne próbálja takargatni, hanem Istentől várjon minden segítséget, hozzá forduljon az imádságával és kérésével, nála öntse ki a szívét, utána aztán engedje, hogy uralkodjék felette úgy, hogy végül a fiát egész életére hagyja „az Úr előtt” élni. Anna éjszakába nyúlóan imádkozott gyermekáldásért. Sírva, böjtölve kért és tusakodott Istennel. Vajon a mai gyermekek születését imádság előzi meg? A családtervezés mellett és fölött őrizzük-e még a gyermekáldás csoda voltát? Az életet adás nagyszerűségét, melynek mi csak közvetítői vagyunk? Imádkozunk-e a megszületendőkért? Sok családban Anna és Elkána szerint kémek, várnak, fogadnak gyermekeket. Vannak azonban olyanok, akik megszületnek anélkül, hogy imádkoztak volna érettük. Vannak olyanok, akiket kelletlenül fogadnak e világban. Mennyi áldást jelentene, ha a mi gyülekezeteinkben az édesanyák és édesapák a szülővé válás útján imádságban hordoznák gyermekeiket! Anna imádságában családjuk jövőjét bízta Istenre. Tudta, hogy ő majd válaszol. Tudta, hogy az Istenre bízott jövendő Isten szerinti jövendővé lesz. A válasz megérkezett. Isten megemlékezett róla. Sámuel az ima meghallgatás gyermeke lett. Sámuel az Úr meghallgatott. Szinte irigylésre méltóan egyszerűnek tűnik mindez. Mi annyi mindent szeretnénk elrendezettnek tudni. Biztonságban élni. De emberi erőfeszítéseinken túl kérünk-e segítséget, megoldást? Gyermeket nevelve, annyi mindenben kell segítséget kémünk. Sokszor úgy érezzük összeroppanunk. Nincs eredménye a szülői törődésnek, áldozatnak, odaadásnak. Tanuljunk meg imádkozni és várni a biztos megoldást! Merjük hinni, hogy erőnket, türelmünket ő tudja kipótolni, ő gyarapíthatja, igyekezetünket egyedül ő tudja megáldani. Házasság, gyermekáldás, családi béke-mind Isten kezében van. Gyermekeink jövője a Ráhagyatkozásban van. Anna visszaadja a gyermeket, akiért könyörgött Isten-
