Calvin Synod Herald, 2016 (117. évfolyam, 1-12. szám)
2016-01-01 / 1-2. szám
CALVIN SYNOD HERALDI 13 félreértelmezett fogalom az „egyházi esküvő.” Bár a tagállamok (néha a megyék) önállósággal rendelkeznek az ügyben, hogy mi a „legális” házasságkötési mód, abban mind megegyezik, hogy az anyakönyvezést a városi polgármesteri hivatalban végzik. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a házasulandó párnak az illetékes polgármesteri hivatalban kell jelentkezniük, nyilatkozni arról, hogy a házasságkötésüknek semmilyen jogi akadálya nincs, és csak ezután kapják meg azt a formanyomtatványt, amelyet magukkal visznek a gyülekezetükbe. Majd, a ceremónia után, a nyomtatványt megfelelően kitöltve, vissza kell vinni a polgármesteri hivatalba, ahol a házasságot anyakönyvezik. Viszont egyetlen lelkész sem kötelezhető a ceremónia levezetésére még abban az esetben sem, ha egyébként jogilag nincs akadálya a házasságkötésnek. Például egy Római Katolikus pap nem kötelezhető arra, hogy olyan elvált személyeket adjon össze, akiknek az előző házasságuk is katolikus szertartás keretében kötetett és nem kapták meg a pápai engedélyt a válásra. Ugyanilyen alapon bármelyik lelkész megtagadhatja az egyneműek összeadását lelkiismereti okokra hivatkozva. A házasulandók ekkor elmehetnek egy másik templomba, vagy akár a polgármesteri hivatalban is összeadhatják őket. Ezért történik meg egyébként egyes megyékben, hogy beszüntetik a házasságok anyakönyvezését és így kerülik el, hogy azonos nemüeket adjanak össze. De ez már nem vallási kérdés, hanem inkább a polgári engedetlenség kategóriájába tartozik. Tehát a Legfelsőbb Bíróság által hozott döntés, elvileg, csak az államok törvényhozására és ügyvitelére terjed ki és nem érinti egy önálló szervezet (például felekezet, egyház, vagy gyülekezet) szabályzatát. Ezen a fronton nem is folyik harc. A meleg házasság legalizálása viszont ajtót nyithat helyi szinten (akár állami, akár városi vezetésről van szó), hogy logikai következményként szigorúbb feltételeket szabjanak a nem profit orientált szervezetnek felé támasztott követelményeknek. Itt jutunk el ahhoz a tényhez, hogy egy törvény meghozása nem elég, azt utána értelmezni is kell. Például az állami törvényhozás odáig is elmehet, hogy a Legfelsőbb Bíróság mostani döntésére hivatkozva megtagadja az akkreditációt olyan iskoláktól amelyek nem engedik meg a házasságot azonos nemű alkalmazottaik vagy diákjaik között. A cikk további részében az ezen a területen az utóbbi pár hónapban lezajlott eseményekre fogunk példákat mutatni. Az új frontvonal Egy lelkész tehát megtagadhatja lelkiismereti okokra hivatkozva, hogy egyneműeket összeadjon. De mi a helyzet egy cukrásszal vagy egy fényképésszel? Megtagadhatjae egy vállalkozó, hogy esküvői tortát vagy fényképeket készítsen egyneműek házasságkötésekor? Négy államban (Colorado, Ohio, Oregon, és Kentucky) már folytak is olyan perek amelyek ezt a kérdést boncolgatták. Eddig minden esetben az volt a bírói döntés, hogy egy vállalkozó vallási és lelkiismereti szabadságát nem sérti a házasulandók neme, tehát ezen az alapon senki nem tagadhat meg szolgáltatást. A csata ezen a fronton elveszni látszik. Több helyen folynak már azok a perek is ahol olyan alkalmazottak perelik a munkáltatóikat, akik nem voltak hajlandóak aláírni annak hitvallását és ezért elbocsájtották őket állásukból. A perek alapja az, hogy egy olyan szervezet, amelynek fő célja nem istentiszteletek szervezése, nem szentel fel lelkészeket, és a tevékenysége sem elsősorban szakramentális jellegű, az nem is tekinthető vallásos szervezetnek, és így nem is kötelezheti a dolgozóit egy egységes hitvallás aláírására. Ilynek például azok a segélyszervezetek vagy iskolák, amelyek ugyan kötődnek egyházi szervezetekhez alapításukból vagy világnézetükből (illetve hitvallásukból) kifolyólag, de szervezetileg különállóak. A helyzetet még jobban megbonyolítja az a tény, hogy a legtöbb szociális és oktatási tevékenységet ellátó szervezet nem csak adókedvezmény, hanem konkrét állami támogatás formájában is részesül szubvencióban. Más szóval: habár a legtöbb keresztény non-profit intézmény anyagi támogatásának nagy része keresztény magánemberektől folyik be, ugyanakkor államilag is támogatottak. Tehát felmerül az a kérdés, hogy vajon egy olyan iskola (vagy akármilyen non- illetve for-profit szervezet) amely alaplevei a Biblián nyugszanak, kötelezhető-e arra, hogy munkásainak betegbiztosítást biztosítson abortuszra vagy megszabhatja-e szexuális orientáltságukat? A keresztény felsőoktatás itt még nehezebb helyzetben van, hiszen fő bevételi forrása a diákok, akik viszont állami támogatással tudják csak kifizetni a magas tanulmányi összegeket. Egy mester program ára például 40 és 120 ezer dollár (10-35 millió forint) között mozog, és ez még csak a tandíj. Itt jegyzendő meg, hogy a tanulmányi kölcsön formájában jelentkező állami kintlévőség 2014-ben már az 1.2 trillió (1200 billió) amerikai dollárt is meghaladta, ami miatt az iskolai akkreditáció és tandíj kérdése ma az egyik legforróbb terület Washingtonban. A keresztény felsőoktatás jóval fajsúlyosabb az USA- ban mint Európában. És itt nem csak a szemináriumokról van szó. Nagyon sok olyan keresztény iskola van, amelyek eredetileg szemináriumként kezdték, de az évek folyamán más, szekuláris szakok is nyíltak bennük. A legtöbb ilyen iskola szeretné megtartani hagyományos keresztény orientáltságát és ezért hitvallás aláírására kötelezi a tanárokat és diákokat egyaránt. Több olyan szervezet is van, amely ilyen iskolákat tömörít és azok érdekérvényesítését hivatott szolgálni. Az egyik legnagyobb ilyen jellegű szervezet a CCCU (Council for Christian Colleges and Universities) amely ma 120 taggal rendelkezik az USA-ban (további 60 az USA-n kívül). Folytatás a 14. oldalon