Calvin Synod Herald, 2013 (114. évfolyam, 3-12. szám)
2013-03-01 / 3-4. szám
14 CALVIN SYNOD HERAKD a reménység nem szégyenít meg, és hisszük azt, hogy az Isten válaszol minden szívből jövő imára. Nem engedhetjük egyházi vagyonainkat istentelen kormányok prédájának kitenni. A tüntetések és könyörgések folytatódnak. "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk." Itt Amerikában is szóvá tesszük minden fórumon szívfájdalmunkat a Református Kollégium államosításának szándékát. Ökumenikus Istentiszteleteinket 2 alkalommal tartottuk meg ahol szegényeknek csomagokat osztottunk és imádkoztunk a hurikán áldozataiért, az elesett katonákért és veteránokért. Nemzeti ünnepeinket is megtartottuk márc. 15-én és okt. 23-án. Dec. 16-án díszítettük karácsonyfánkat és fogadtuk a Betlehemezőket, valamint finom karácsonyi vacsora mellett ünnepeltük meg Balkó József presbiterünk 50. születésnapját. Szavalatokat mondtak Dorogi Bálint, Kiss Luca, Tamás István, Tamás Attila, Kovács Nancy, Tárkány Márk, énekelt Bacsa Bernadette. Karácsonyi légátusunk ifj. Vásárhelyi József volt, aki utolsó évét végzi a Torontói Teológián és karácsonyra megjelent az első könyve angol nyelven "Why Exactly Jesus and Why Exactly Now," magyarul "Miért Éppen Jézus és Miért Pont Most". A könyv magyar fordítása folyamatban van. József az év folyamán kilencszer hirdette az Igét egyházunknál. Vásárhelyi István, Budapest-i Teológus, Whartonban volt karácsonyi légátus és egyházunknál háromszor hirdette Isten Igéjét. Isten áldását kéijük további életükre, szolgálataikra. Vasárnapi iskolánk Vásárhelyi Mária vezetésével mőködik. Nt. Vásárhelyi József folytatta rádiós szolgálatát a New York-i WPAT 930 AM Hungária Rádió Állomáson, valamint az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának Társszerkesztőjeként. Köszönjük innen is Darányi Juliannának az adakozási borítékok kezelését, valamint Tilger Ibolyának honlapunk frissítését www. passaichunref.org - Egyedül Istenné a dicsőség. Nt. Vásárhelyi József - Lelkipásztor The Hungarian Reformed Church 220 Fourth Street, Passaic, NJ 07009 Website: www.passaichunref.org Junius 10 - Tárkány Márk József keresztelése August 19 - Sophia Grace Jeremias kereszt elése Dec. 9 - Marton Czovek keresztelése Passaic, NJ- Vásárhelyi István Igét hirdet March 25 - Divat bemutató