Calvin Synod Herald, 2013 (114. évfolyam, 3-12. szám)
2013-03-01 / 3-4. szám
CALVIN SYNOD HERALD 15 Az országalapító Szent Istvánra emlékeztünk 1956-ra emlékezünk a szobornál Lapzártakor értesültünk Isten iránti hálával és örömmel értesültünk, hogy Nt. Kovács Csongor és Nt. Reibach Gabriella New York-i lelkipásztorok házasságát Isten harmadik leánygyermekkel áldotta meg. Az újszülött neve Merima. Isten áldása legyen az egész családon. H. V Morton: PÁL APOSTOL NYOMÁBAN A mű eredeti címe: IN THE STEPS OF SAINT PAUL Fordította: Dr. Manno Sándomé sz. Kilián Magdolna Folytatás múlt számunkból István görög műveltségű zsidó volt, „kegyelemmel és erővel telve”, akit zsinagógabeli vitái során azzal vádoltak, hogy aláássa a mózesi törvényeket és lebecsüli a templom szentségét. Mint ahogy a keresztyénség megalapítóját előtte és Pált utána, őt magát, a szentet, a szanhedrin elé vitték, hogy megmagyarázzák, miben tekintik őt istenkáromlónak. A szanhedrin általában három helyen tartotta üléseit: a Templom-domb kapujában, a Templom épülete délkeleti sarkán levő csarnokban és a legfontosabb gyülekezési helyen, a „Lishcath hag-gazith”-ban, a Faragott Kövek Csarnokában. A Talmud egyik fejezete arról szól, hogy negyven évvel a Kr. u. 70-ben történt templomrombolás előtt (tehát Kr.u. 30-ban), a sznhedrin már nem ülésezett a Faragott Kövek Csarnokában: így István pőre közvetlenül a Csarnok bezárása után bizonyára kinn a szabadban, a Kapu közelében, vagy a Templom térségének egy mellékcsarnokában folyt le. A rabbinusi írások ilyen alkalmak aprólékos leírását tartalmazzák, úgyhogy könnyű rekonstruálni a jelenetet. A bírák félkörben ültek, középen az elnökkel. A félkör mindkét végén egy-egy titkár állt, az egyik a védelem számára írta le a tanúvallomásokat, a másik a vád részére. A bírák előtt három pádon ültek a joghallgatók, vagy az írástudók tanítványai. A fogoly feltehetően a bírák előtt állt szomorú és megalázkodó testtartással. István nem így viselkedett. A szemtanúk „látták, hogy az arca olyan mint egy angyalé”. Amikor megkérdezték tőle, mondta-e, hogy a Názáreti Jézus megváltoztatta a Mózes által elrendelt szokásokat, István hosszú és figyelemreméltó beszédet tartott, melyben először adott hangot izzó lelkesedéssel és meggyőződéssel annak a hitének, hogy a Krisztus törvénye lép a mózesi törvény helyébe. Olyan emberekhez beszélt, akik tántoríthatatlan meggyőződéssel hitték, hogy a Mózesnek adott Törvény minden időkre tökéletes, minden időkre befejezett, s hogy csak a jeruzsálemi Templomban van Isten az emberrel igazi közösségben. De István eretneksége még nem volt istenkáromlás. Figyeltek, míg részletesen felsorolta Izráel jól ismert visszatérő bűneit, még akkor is figyeltek, amikor arról beszélt nekik, hogy a „Magasságos nem emberkéz alkotásaiban lakik” de egész idő alatt hallhatjuk képzeletben az iszonyodás emelkedő morgását, a méltatlankodást, a dühöt, amely egyre inkább felgyülemlett, s annál inkább késztette Istvánt végső megbotránkoztató kinyilatkoztatására: „Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentiéleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is. A próféták közül melyiket nem üldözték a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik előre hirdették az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek...” Folytatjuk Ifjú Vásárhelyi József Igét hirdet
