Calvin Synod Herald, 2012 (113. évfolyam, 1-12. szám)
2012-09-01 / 9-10. szám
CALVIN SYNOD HERALD 15 CALVIN SYNOD SCHOOL FUND 2012. júliusi körlevél Gabriella Nadas, coordinator 330-499-18525 - kuniOO@ameritech.net Június 2-án megtörtént Kolozsváron a ballagás. Két osztály végzett 36 diákkal. Székely Árpád ezt írja: Általánosságban meg vagyunk elégedve ezzel a tanévvel, szépen dolgoztak a diákok és tanáraink is jól vizsgáztak az ellenőrzéseken. Országos versenyeken is szép eredményeket értünk el. Nagyon kellene már a másik épületünk is, lassan nem férünk. A 2011-12-es tanévben az adományozóknak köszönhetően a Marosvásárhelyi Református Kollégium öt diákját segélyeztük. Mind az öt tanuló nagyon szegény illetve mindenik félárva (elhalálozás, illetve a szülők szétválása következtében) egyikük teljesen árva. Ez az öt gyerek 10 hónapon át havonta 120 RON (új román lejnek nevezik egy ideje, $32) segélyben részesült. A visszajelzések alapján, a pénzsegélynek komoly hasznát vették, Mezei Ilona titkárnőnk, havonta, személyesen adta át a gyerekeknek a pénzt, akik nagyon hálásak érte Nektek. A segélyezés mellett, idén a júniusi évzáró ünnepélyen, szintén a Református Kollégium tanulói közül, jutalmaztuk az érettségizők közül az első 4 tanulót. Visszaállamosítás Romániában. Még szeretném kedves támogatóink figyelmét felhívni a múlt hetekben történt bírói döntésre a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégiummal kapcsolatban. Részlet Lipták Béla Magyar Lobby leveléből: „A buzaui bíróság honlapján pénteken olvasható első fokú ítélet szerint hivatali visszaélés miatt három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a per három vádlottját: Markó Attila államtitkárt, Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját, valamint Silviu Climet, a román igazságügyi minisztérium volt tanácsadóját. A romániai magyar politikai szervezetek szerint a Mikó-per veszélyes precedenst teremthet az egyházi ingatlanok esetleges visszaállamosítása szempontjából. A bírói ítélet teljes egészében érvénytelennek nyilvánította a visszaszolgáltatási iratot, és elrendelte, hogy töröljék az Erdélyi Református Egyházkerületet, mint tulajdonost a telekkönyvből. A három vádlott tagja volt annak a restitúciós bizottságnak, amely 2002-ben a református egyháznak szolgáltatta vissza az erdélyi város leghíresebb iskolájának otthont adó épületet. A három vádlottat védelmébe vette a református egyház és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke Viviane Reding EU-biztos figyelmét is felhívta korábban a Mikó-kollégium kapcsán kialakult helyzetre. Tőkés szerint a Mikó-per az egyházi ingatlanok visszaállamosításéra tett kísérletet." Az ügy felkeltette az amerikai törvényhozás figyelmét is. A New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány megkeresésére Jean Schmindt Ohio állambeli republikánus képviselő arra kérte az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségét, hogy kövesse figyelemmel a pert. A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium Székely udvarhely A Székelyudvarhelyi Református Kollégiumot gr. Bethlen János alapította 1670-ben, mikor meghalt leánya ezer aranyos hozományát ajánlotta fel erre a célra. 1694-ben gr. Bethlen Dániel címeres pecsétnyomót adományozott a Kollégiumnak. Címerünk jelmondata sokatmondó. „Per spinas ad rosas” A töviseken keresztül a rózsához. Évszázadokon keresztül szolgálta a Kollégium a nemzeti, keresztyén értékrendet, neves tanárokat tudva falai közt, kik jeles diákok kineveléséhez járultak hozzá. Az 1948-ban államosított Kollégium jogutódjaként, 1994-ben létrejött Református Gimnáziumben, mely 2002. Október 24. Óta „második alapítójának,” Baczkamadarasi Kis Gergelynek nevét viseli, újraindult a keresztyén szellemiségű oktatás Székelyudvarhelyen. Mai követelményeknek megfelelő, hitben erős ifjakat szeretnénk nemzeti közösségünk számára nevelni. 2004-ben visszaszolgáltatták az Erdélyi Református Egyházkerületnek a Kollégium ingatlanjait (ó-kollégium és főépület), melyeket a kommunizmus „lestrapált." 2006-ban, nemzetközi normák szerint felújítottuk a konyhát és az étkezdét. 2008-ban, az Amerikában élő, idős és ifjú Szigethv Béla jóvoltából, felújítottuk az iskola tornatermét. 2010-ben teljesen kicseréltük a főépület fűtésrendszerét, mert a harmincas évek óta szolgáló, gőzzel működő, már nem tudta teljesíteni feladatát. Tekintettel arra, hogy 2012-ben ünnepeljük a főépület száz éves évfordulóját és ugyanakkor, iskolánk lesz a Kárpát-medencei Református Intézmények Közös Tanévnyitójának házigazdája, szeretnénk méltó környezettel tisztelegni elődeink előtt, kik szellemi hozzáállásuk mellett, anyagiakban is gyarapították nemzeti felvirágozásunk ügyét. A megvalósulás érdekében másokra is szükség van, akár anyaggal, akár anyagiakkal. Ehhez kérjük szíves támogatását. „...a jókedvű adakozót szereti az Isten” 2Kor 9,7 Isten áldása legyen életén és munkásságán! Tőkés Zsolt, igazgató