Calvin Synod Herald, 2012 (113. évfolyam, 1-12. szám)
2012-09-01 / 9-10. szám
H. V. Morton: PÁL APOSTOL NYOMÁBAN A mű eredeti címe: IN THE STEPS OF SAINT PAUL Fordította: Dr. Marino Sándorné sz. Kilián Magdolna Folytatás múlt számunkból Pál mint a fiatal, szenvedélyesen keresztyénellenes beállítottságú Saul bukkan fel a történelemben István, az első keresztyén vértanú halálakor. Ezt az eseményt hamarosan követte Saul látomása a damaszkuszi úton és megtérése arra a hitre, melyet üldözött. Vajon fiatal fiú vagy élete teljében levő férfiú volt-e akkor, sajnos nem tudjuk. Erre nézve megoszlanak a vélemények. Lehetetlen Pál korát meghatározni élete bármely szakaszán, mivel nem tudjuk születése évét. Egy régi hagyomány szerint Istent szolgálta 35 éven át és meghalt Rómában 68 éves korában, Kr. U. 67-ben. Ha elfogadjuk ezt a hagyományt, akkor azt kell képzelnünk, hogy Kr. E. 1-ben született, és érett 30 éven felüli ember volt megtérésekor, úgy kb. Kr. U. 32-37-ben. Sir William Ramsay érvelése szerint azokat a görög szavakat, melyekkel jellemezték Pált mint „neos”= „fiatalember”-t 22-40 év körüli személyekre szokták használni. Az egyetlen másfajta utalást korára maga az apostol adja élete véghe felé, amikor valószínűleg Kr. u. 60 körül magáról mint öregről ír. Pál életének 68 éve a római történelem látványos időszakát öleli fel. Öt cézár uralma alatt élt. Augustus uralkodása idején született, Tiberius és Caligula uralkodása alatt nőtt fel, Claudius uralma idején volt élete teljében, s Nero alatt érte meg öregkorát. Amikor Pál középkorú ember volr, akkor szállták meg Angliát Claudius légiói és alapították Londont, mint rámái várost. Vespasianus fia, Titus, vezette később azt a sereget, mely három évvel Pál halála után lerombolta Herodes templomát és porig égette Jeruzsálemet. Amikor Pál öreg emberként élt Rómában, lehet, hogy hallott a borzalmas britanniai lázadásról Boadicea királynő idejében. Lehetséges, hogy hallott a londoni tűzvészről is, s a Kilencedik Légió megsemmisítéséről, valamint a britanniai helytartó Galliába meneküléséről. Az ókor híres emberei közül Pál kortársai voltak - abban az értelemben, hogy életének valamely szakaszában éltek azok is Seneca és az idősebb Plinius. Az idősebb generáció -beleértve Liviust, Ovidiust és Strabot - meghalt Pál fiatal korában. Honfitársa, az alezandriai Philon kb. húsz évvel volt idősebb Pálnál. Pál halála évében Josephus, a zsidó történetíró, kb. harminc éves volt, Martialis nyomorgó fiatal író Rómában, Tacitus tizenkét éves fiú és Epiktetos hétéves gyermek. Az a világ, amelyet olyan jól ismerünk a császárság korabeli római történészek írásaiból - egyúttal Pál apostol világa is volt... Figyelve merengtem a Jeruzsálem barna falai mögött lebukó nap fényében. Fölöttem, a Fal északkeleti szögletében volt az a körülzárt térség, ahol a Szikla-mecset áll, - Salamon Templomának a helyén. Ha keresztyének mennek oda manapság (1930-as években) bizonyos szabályokhoz kell igazodniuk, éppen úgy, mint ahogy a pogányoknak kellett a zsidó Templom szabályaihoz. Az egyik atmoszférájából letűnt valami, mintegy 16____________________________________________________ jogot adva a másik keletkezésének. Ezt természetesnek találom, mivel az Iszlámra elsősorban a zsidóság volt alakító hatással, és a keresztyénség csak halványabb árnyalattal. Kétségtelenül ez a magyarázata annak, hogy sok látogató ma is úgy érzi, hogy a „Templom” szellemisége veti rá árnyékát a mecsetre. Arra gondoltam, hogy ezeken a barna falakon belül tanította Jézus tanítványait, s Péter és az apostolok ott jártak a feltámadás után. Ott kiáltott Saul halált Istvánra, s évek múltán Pál, az apostol, viselte el Krisztusért a keresztyén hittel szemben megnyilvánuló ugyanolyan gyűlöletet, mint amelyet maga is szított egykor. Ha egy római látogató, aki esetleg jelen volt Jeruzsálemben a keresztrefeszítésnél, s visszatért oda néhány évvel később, István halálának ideje körül, nem vett volna észre semmi külső változást. Még mindig Pontius Pilatus volt a helytartó Júdeábán és Herodes Antipas volt Galilea negyedes báb-fejedelme. A templomi istentisztelet volt még mindig Jeruzsálem szíve-lelke. A Szentek Szentje előtti oltár egész nap fustölgött. A hajnal első sugarára ébresztették Jeruzsálemet a papok harsonái. A tömjén és a sült hús illata összeelegyedett az Olajfák hegye fölött fúvó nyugati szélben. Ha ez a római ismét ellátogatott volna a Templom külső udvarába, mint ahogy minden görög és római utazó meg is tette, ugyanazt a fajta tömeget látta volna, mint évekkel ezelőtt: Az Annas cédrusai alatt ülá kapzsi zsibárusokat, szentelt galambokat árusítva, a minden hájjal megkent pénzváltókat kis asztalkáiknál, amint átváltják a görög és a palesztin pénzeket templomi pénzre, az írástudókat és a farizeusokat. S a kereskedők közül még sokan emlékeztek volna, hogy pár évvel azelőtt egy galileai próféta hogyan készített ostort és űzte ki őket a templom udvarából. Érdeklődéssel és csodálkozással nézhette volna ez az utazó — különösen ha a páska hónapjában járt volna ott - ahogy a zsidók feljönnek Jeruzsálembe az akkori civilizált világ minden részéből. Mint római visszahúzódott volna a velük való érintkezéstől - mivel a római szívből megvetette a zsidókat, mint ahogy a zsidók megvetették a rómaiakat, - s mikor meglátta volna a birodalom minden tájáról összesereglett zsidók gazdag változatát, talán azokat a szavakat mondta volna magában, amikkel Strabon jellemezte ezt a fajt: „Nem könnyű találni a világon olyan helyet, ahol ez a nép ne kapott volna menedéket, s ahol ne ők jutottak volna hatalomhoz.” Ez az utazó azonban azt is észrevette volna, hogy határozott különbség van a palesztinai születésű és a tengerentúli zsidóság között. A szigorú palesztinai zsidóságot a törvény olyan szoros korlátok között tartotta, hogy alig tudott úgy élni, hogy szertartásbeli tisztátalanságot ne kövessen el. Héberül olvasta az írásokat és arám nyelven beszélt - a héber egyik dialektusában olvasta az írásokat, a Septuagintát, mely Alexandriában készült. Érdekes elképzelni ezt a rómait, aki olyan magabizotsan felsőbbrendüségi érzésében, egy kis ajkbiggyesztéssel figyeli a Templom körül tolongó zsidó tömeget a keresztrefeszítés után néhány évvel. S bizonyára fogalma sem lett volna arról, hogy a zord palesztin zsidók és az idegenből jött humánusabb zsidók között voltak néhányan, akik már akkor hitték Jézus Krisztus Istenségét, és hogy a kétféle zsidóságból kellett keletkeznie a világ új hitének. Következő számunkban folytatjuk _____________________________CALVIN SYNOD HERALD
