Calvin Synod Herald, 2011 (112. évfolyam, 3-12. szám)
2011-07-01 / 7-8. szám
CALVIN SYNOD HERALD 21 ajtót betéve látta, az udvart elhagyatva, szerteszéjjel.- Elkéstem - sziszegte ijedten, s lábáig szállott a ijedelem. Egy percig állott csak, aztán rohant befelé a dombon.- Annamári! Annamári! - fuldokolta már kívül a kerten. Úgy érezte, hogyha most nincs otthon az asszony, ő betöri az ajtót, halomra hord mindent, és üszköt vet alája! Előfordult a csűr mellett, és pihegve állott meg.- Annamári - szólt csendesen, s a mellére tette a kezét. - Hát itthon vagy! Az asszony a pitvarajtóban ült és pityókát hámozott.- Hát hol lennék? - emelte fel csodálkozva a fejt. Még semmiről sem tudott.- Annamári - ötölt -hatolt Gábor. - Arra akarlak kérni... igen, hogy ne menj többet Danihoz. Egyszer se. Az asszony bámulva, kérdően nézett reá. Darkó Gábor hangja idegesen emelkedett.-Nem akarom, érted? Ha Istent ismersz! Parancsolom. Annamári kezében ijedten állott meg a kés, s leeresztette csendesen a kezeit. Darkó Gábor is egybe lejjebb eresztette a hangját.- Ugye szót fogadsz, Annamári?- Összevesztetek? - ijedezett az asszony. Elpirult Gábor napbarnított arca.- Igen - mondta szinte félénken.- Megverte? - kérdezte suttogva az asszony.- Letaszitottam a hasadékon... de ne félj, nincs semmi baja... Káromkodik.- Miért tette?- Hát azért! — felelte édesen Gábor. - Megérdemelte. De te oda nem menj, nem akarom! Érted. Annamárinak lassan könyökölt ki a szempilláján két kövér könnycsepp, s elállott a szava. Aztán csak letette a tálat, a kést. Köténye szélét a szeméhez emelte, befordult a házba, s betette maga után az ajtót. Darkó Gábornak a szívét keservesen csavargatta a elkeseredés, s kikivánkozott belőle egy nagy, átkozódó káromkodás. Megindult az ajtó felé, hogy utána menjen az asszonyának, s egy erős öleléssel beleölelje a saját akaratát, de erősen fojtogatta valami a torkát. Hát még a saját felesége sem érti meg őt. Hát jó! Kemény lépésekkel zavarta ki magából az elkeseredést. Végigjárta az udvart, hátranézett a kertbe. Valami munkához fogott volna, de kemény kezében indulatos mérge alatt meghajlott a villa nyele, s elpattogtak a gereblyefogak.- Hát mit csináljak most? - döngette indulatosan homlokát. Kiengedte a tinókat az istállóból, s vizet mert nekik a kúton. A kútgém rekedten csikorgóit, s Darkó Gábor belevágta a vödröt a vízbe.- Vessz meg, na! Mit orgonálsz a fülembe?! Sántítva csapódott vissza a kútágas. A veder a kútban maradt, s magasra kapta föl kaiját a kútostor. Darkó Gábor egy kosztot ragadott fel, s azzal űzte vissza a tinókat.- Gebedjetek meg! Én is megbolondulok! Odament az ajtóhoz, s megdöngette az öklével sokszor.- Ide hallgass, Annamári! Bentről kihallatszott a mellett rázó, fojtogatott asszonyi zokogás. Összeszaladtak homlokán a ráncok, s keserves táncot járt a szája széle.- Hallgass hát ide, Annamári. Elmegyek itthonról, mert még összerontom a ház tájékát. De te maradj itthon. Oda ne menj, ha Istent ismersz. A pitvarajtó akasztóját keresgélte megszokás szerint, de reszkető keze csak elkerülte a kapcsot. Súlyosan rántott egyet az akasztón, recsegve szakadott ki a fenyőfa deszka, s véresre harapta a kezét. Mit törődött vele? Súlyos léptei alatt pattogott a kavics, s a kaput se keresgélte sokáig: általlépte az alacsony kerítést. A kerten szaladva haladt, és messze elkerülte az embereket, mert köszönni se akart senkinek. Aztán az ösvényt is otthagyta. Kereszül-kasul futkosta a mezőt, s nem tekintette bizony a zsendülő búzavetéseket sem.- Miért űzöm saját magamat? - csillapítgatta indulatát, de csak vitték lábai, s gondolatai furcsa cigánykerekeket vetettek sokszor.- Ott hagytam az asszony, hogy menjen, ha akar. De ott kellett hagynom, lám, ott tud-e hagyni? Pedig mégis őriznem kellett volna, hogy el ne mehessen. Elmegy-e vajon? Elmegy? Nem megy?- Elmegy - kacagott fel keserűen.- Szót fogad, nem megy - s mosolygás kísértette arcát.- De ha elmegy? Kezdte elölről. Keserves tusakodását így űzte tovább. Messze akarta kerülni a házát, de szíve parancsolt lábainak, s azok csalafintán visszavitték a kertje lábja alá. Már maga se bámult el, hogy ott találta magát. A szilvafák ágain keresztül kémlelte a házat, s szíve verését akasztgatta a csendesség. Nincs otthon? Elment? Hirtelen dobta keresztül magát a kerítésen, s keservesen rázta meg ajtót.-Annamári! Itthon vagy? Nyisd ki! Az ajtóhoz tapasztotta a fülét. A fojtott zokogás már nem hallatszott által az ajtón. Nekifeszítette a vállát, s megrecsegettropogott az a nehéz nyomástól -- Annamári - ordította rekedten -, itthon vagy? Megfordult gyorsan, s végigkémlelte a dombot. A domb tetején akkor fordult lefelé az asszony. Megzsibogtak a térdei, ereje lassan fogyott, s térdére ereszkedett az ajtó előtt.- Elmegy... elment - suttogta gyámoltalanul.- Nem hallgatott reám! - ordított fel, aztán felugrott, s kiiramodott az asszonya után.- Fogadj szót, hitvány két lábom! így kergette magát felfelé, utána, de csak nem érte utol. A domb tetejéről már látta, hogy befordult - oda. Utána eredt. Indulatosan lökte be az ajtót, s széjjeltekintett a szegényes házban. Nagy Dani felemelkedett félig az ágyról, s rákiabált csúnyán.- Mit keresel itt te? Te gyilkos! Darkó Gábor azonban oda se nézett. Az asszonyt kereste, kutatta elvakult szemével. Ott állott Annamári az ágy lábánál, s ijedten nyitotta el a szemét. Gábor feléje lépett kettőt-hármat, fojtogatta valami a torkát, szerette volna letépni magáról az inget. Kezét kinyújtotta az asszony fel. Annamári ijedten hebegett.- Gábor, ne, csak enni hoztam... senkije sincs. Megragadta az asszony haját, s a sarokba lódította.- Maradj itt. Nagy Dani sziszegve erőlködött az ágyban.- Hozzányúlsz? Megütöd, te?- Maradj itt - dörgött Gábor. - Haza ne jöjj, ha ezt itt jobban szereted.
