Calvin Synod Herald, 2011 (112. évfolyam, 3-12. szám)
2011-07-01 / 7-8. szám
20 CALVIN SYNOD HERALD Dani portáján azonban senki sem mozdult. Darkó Gábor lépett egynéhányat befelé az oldalon, s magasabbra eresztette a hangját.- Hé Dani! Nagy Dani! Ne várd, hogy utánad menjek.- Kajabáljon ki-ki a saját cselédjére - harsant vissza belülről. Darkó Gábor nagy testét szinte összeroppantotta a méreg. Derekából hajolt befelé, s előrelendül kezében a villa.-Nem jössz ki, te?- Menyek már, vakulj meg! Nem látod? Rozzant háza ajtaját kalangya karóval támasztotta meg. Pipáját kiveregette a markába, újratömte, s úgy indult meg szipákolva, tüntetőén kifelé. Darkó Gábornak már a torkát szorongatta a méreg.- Zsibora állott a lábadba, hogy nem szedegetet jobban?- Tán azt gondolok, hogy a te kedvedre szedegetem? Csak kisétálok, mert nekem úgy tetszik. Negédesen lóbálta karjait, s meg-megállott szusszantani némelykor. Darkó Gábor megcsikorgatta a fogait, s keményebbre szedegette mérge gyeplőit. Elfordította onnan a fejét, s tehetetlen haragjában dühösen forgatni kezdte szénáját. Ámde sötétség telepedett a homlokára, s szeme alatt örvényes táncot jártak a ráncok. Jobb lenne neked, Nagy Dani, visszafordulni a hegyről, mert látod, már az Úristen is megharagudott. Vastag felhőrongyokat tereget ragyogó szeme elé, s nagy lassan már dübörög a mérge. Elbújt a nap, s csak melegségét felejtette ott a domb felett. A melegség pedig megnehezedett, s mázsás súllyal telepedett az emberek mellére. Csak éppen a tiédre, Nagy Dani, nem. Orcádon mosolygóra áll az elbizakodottság, s fejedben még a reggeli pálinka mámora szövöget sógorod ellen az átkot. Kezedben tartod annak a lelke kulcsát, a feleségét, sápadt asszony húgodat, akit nevelték árvaságában neki, s akiről tudod, hogy egyetlen zsarnoki szódra otthagyja az urát. Pedig vigyázz, Nagy Dani, mert nálunk a halált hívja vendégségre az, aki földet lop. Darkó Gábor a határkőre állott, s úgy várta be sógorát. Eltekintett annak a feje fölött az ég sarkáig, ahol a fokonkinti elsötétedésből születni kezdett a vihar. Az arca is szinte olyan sötét volt. Nagy Dani megállott előtte, s megborzongott ettől a sötétségtől. Megfogyatkozott benne a csúfolódási kedv, s elcsendesedett szóval kérdezte:- No mi az? Mit akarsz? Darkó Gábor keményen felelt:- Látod-e Dani? Itt van a határkő, itt, ahol állok! S te addig szántottál! Itt van a határkő!- Ott, ha odatetted!- Én-e Dani? Nekem nem kell a másé, de a magaméra vigyázok! Érted? - kiabálta. - A magaméra vigyázok.- Hát tudd meg, hogy én is - felelte vissza az.- Te is? - kacagott fel csúfondárosan. - Te is? Hiszen neked eleged volt, de megittad. Most a másokéra fáj a fogad, te, te rongy. Nagy Dani közelebb lépett, s úgy sziszegte csendesen.- Csak lassabban, Darkó Gábor, csak lassabban, mert tudode, hogy csak egyet szólok a feleségednek, s otthagy. Akkor mit csinálsz, te? Bőgsz, mint egy kölyök! Te gyáva! Darkó Gábornak elmeredt az arca. Izgatottan remegett meg kezében a villa, s erőset lépett egyet a sógora felé. Rémülten hátrált meg az. A szemét elnyitotta, s kezét leejtette gyámoltalanul. Akkor Darkó Gábornak felemelkedett az ökle, s egy nehezet csattant annak a mellén. Nagy Dani belefordult a szakadékba. *** Darkó Gábor nekitartotta a homlokát a szakadó esőnek. A fák alatt álldogált sokáig, s nem törődött vele, hogy kigombolt mellébe csepegett a víz. Megkerülte a hegyet, s elfehérült arccal leste meg, amint emberek lepedőben elszállították Nagy Danit. Egyszerre, mint a villám lobbant át eszébe: mi lesz, ha Dani meg talál halni? Annamária otthagyja, az egyszer szent, mert nagyon szereti a bátyját. Ott hagyja őt egyedül az udvaron, ahol esténkint eldiskurálgattak elálmosodásig. Ott hagyja őt egyedül a házban, ahol pedig már mindent magáévá simogatott a kezével, szemével, ruhájával. Ott hagyja kint a kertben, ahol elhancúrozgattak elégszer vasárnap délutánonként. Szemére húzta erősen a kalapját, s kínosan szorította össze mellén az inget. Meg kell tudnia valamit, meg kell tudnia. Lába elindította a falu felé, s vitte, vezette akaratlanul. Bemenni a faluba mégsem mert, csak kerülgette távolról a legelső házat. A Nap keresztülnézte a felhőket, s millió fémgolyócskákat pattogatott szét a levegőben.- A vihar elült - állapította meg reflexszerűen Gábor, s fájdalmasan tekintett bele a ragyogásba. A faluból gyermekek szaladtak a rétre kiabálva. Darkó Gábor riadtan tekintett körül. A fülét hasogatta a zaj. Mégis arra gondolt, hogy ezek valamelyikétől megkérdezheti: mi van Danival? De melyiktől? A gyermekek elszéledtek játszadozva a réten. Egy szelíd, szöszke leány felé háromszor is elindult: ettől megkérdezem. De csak nem kérdezte meg. Végre a leányka mellette szaladt el.- Te leányka! Húgom - szólította meg habozva. — Te, nem tudod, mi van a faluban? A leányka gömbölyű ökleit a szeme elé emelgette.- Édesapám otthon van — szepegte remegve.- Ejnye, hát ne bőgj, sze’ nem bántottalak - idegeskedett Gábor. Fiúk kezdtek köréje gyűéni. Egy tömzsi legényke megkérdezte bátran:- Mit akar, bácsi? Gábor úgy érezte, hogy igen nagy dologra határozza el magát. Sebesen megkérdezte:- Nem tudod, mi van Nagy Danival?- De tudom, eltörött a karja.- Hát most mit csinál?- Káromkodik - felelte komolyan a gyermek. Gábor szerette volna megölelni hirtelen ezt a derék fiút, de még arra sem érezte idejét. Otthon akart lenni minél hamarabb, hogy megmondja Annamáriának.- Elfogott a harag! Megtaszítottam, de semmi baja sincs. Káromkodik.- Pedig Annamári már eddig tudja - gondolta hirtelen. - Eddig megvitték neki a hírt. Jaj, csak akkor oda ne menjen ahhoz a gazemberhez, mert nem ereszti vissza. Nem, semmiképpen se menjen oda. Megkéri vagy ráparancsol: Maradj az urad mellett. Ott a helyed, nem annál, aki neki ellensége. Meredekében hágta keresztül a dombot. A bokrokat ki sem kerülgette, a szántásokon is keresztülgázolt.- Csak el ne menjen addig, amíg hazaérek. A dombról már kutató pillantásokkal kémlelte a házat. Az
