Calvin Synod Herald, 2010 (111. évfolyam, 1-12. szám)
2010-11-01 / 11-12. szám
20 CALVIN SYNOD HERALD Nyirő József VISSZATÉRÉS Finoman reszkető kezét mellére szorítja a súlyos beteg asszony:- Itt... Itt... a szívem! A férfi megrázkódik.- Ne félj, lelkem. Mindjárt itt lesz a hirös tanár. Egész Kolozsvárt nincs tudósabb ember, azt mondják. A félig földbe süppedt, korhadt, fekete zsindelyes hóstáti ház sötétségében bátortalanul egymáshoz simul a gyermekházaspár. Riadtak, idegenek, testvértelenek, hiszen székelyek és szegények. Az örök székely erdők két elzárt madárkája, akiknek idegen a város. A szállásadó vénasszony is ellenségesen rivall rájuk:- Hallja, ember! Betegnek nincs ötven lejért szállás, ha legalább húsz lejjel meg nem toldja, reggel kiteszem. Ha jajgatni akarnak, fizessék meg! A magas, izmos férfi lángoló orcával egyenesedik ki. Egyetlen ütéssel porrá onthatná a viskót, de halálosan sápadt asszonyának szelíd nézése leigázza, és szó nélkül kifizeti a pénzt. A percek nehezen telnek. A tenyérnyi ablakon sóvárogva lesi a híres tanár autóját. Reménység, félelem váltogatják így egymást a lelkében, és ő maga is elsápad, mikor az orvos belép a viskó ajtaján.-Ajóságos Isten áldja meg! - rebegi az ember pillanatnyi bizalommal.-Az orvos rá se hederít. Első tekintetre látja a közelgő halál árnyékát a láz ködében elvesző szép asszonyarc fölött. Gyorsan odalép az ágyhoz, de már a futó vizsgálat meggyőzi, hogy elkésett. Visszaejti a már félig fagyott kezet, sajnálkozva vonja félre a férfit:- Hova valók maguk?- Udvarhelyszékiek.- Hogy merték ezt a súlyos beteget ilyen hosszú út veszélyének kitenni?-A mi doktorunk ajánlotta... Biztatott, hogy csak a tanár úr tudja meggyógyítani. Ingerülten hárítja el a vak bizalmat a tanár:- Már én se tudom meggyógyítani. Az ember hátratántorodik.- Nem-e? Hát akkor miért adtam el az utolsó tehenünket is?- Rosszul tette — utasítja rendre a tanár, de a székely már nem is hallja. A maga külön szép világában élt, és feltörő szép gondolata fájdalmasa mosolyra deríti vonásait.- De ha meztelen kódus maradnék utána, nem adnám-e oda érte mindenemet! Mennyire bíztunk magában, tanár úr. A tudós megenyhül- Igazán sajnálom, barátom, de meg kell mondanom a valóságot. A feleségének alig pár órája van hátra. Az agónia rövidesen beáll.- Hátha ispotályba vinnők? - találgatja a székely.- Késő és fölösleges, fel sem vennék.- Hátha megóperálná?- Nincs kit és nincs mit operálni, barátom, hanem ide hallgasson. Adok még egy utolsó injekciót.- Fizesse meg a jó Isten. - esik a tanár kezének hálásan a férfi. Az asszony testén növekszenek a halál csókjának sárga árnyékai. A tanár siet az injekcióval, és suttogva figyelmezteti a férfit:- Most magához tér... aztán... búcsúzzanak el egymástól... A párna fölé hajol a székely, aki észre sem veszi az orvos távozását,, csak a lázas szemek kinyílását lesi minden érzékével. Félénken szólongatja:-Anna lelkem! Anna lelkem, hallasz-e? Néhány görcsös vonaglás után visszatér az öntudat. A lenge kis női test még egyszer felkapaszkodik a sír szélére, de látni lehet, hogy ha újból hátrahanyatlik, ez az utolsó, nagy zuhanása lesz a végtelenbe. A szavak sejtelmesen megülnek ajkán úgy, ahogy kibuggyannak:- Meghalok, Mihály! Az ember keserűen bólint. Miért hazudjon?- Elég baj az nekem, Anna. Párna alá dugott erős karjával magához vonja asszonyát. Úgy teszi fel hangosan a brutális, kemény kérdést:- Mi az utolsó kívánságod, Anna? A leskelődő szállásadó vénasszony elborzadva ugrik hátra az ajtónyílásból a szent, nagy, végső perc elől. Néhány pillanatig csend. A férfi nézi, hogy a két szemgolyó hogyan oldódik fel kifejezéstelen, zavaros kék tóvá, hogy hűl ki a nyakára vetett kéz, és esik rá tehetetlenül a vergődő szívre, mintha a végső, hatalmas mea culpa-ütés volna. A mell még egyszer kínosan feldudorodik, és a száj sötét torzulásán átszűrődnek az élet utolsó hangjai:- Mihály! Azt... akarom... hogy otthon... temessenek el... a mi kis temetőnkben! Már nem hallja a férfi fogadkozását.- Úgy lesz, Anna... Már az örök sötétségből kiáltja vissza:- Csókolom EvikénketL. Aztán a koponya éjszakája lecsukja a szemeket, a hátraesett ajkak üresen kinyílnak, s a test kihűlve elcsendesedik a piszkos, szegényes ágyban. .. .„Miatyánk, Úristen, ki vagy a mennyekben..- hadarja forró, könnybe tört bánattal fölötte a férje, de keserűségében a Miatyánkot is abbahagyja, széket húz halottja fejéhez, és ölébe eresztett fővel elkomorodik... Későn jutott eszébe, hogy elfeledett papot hívni, de azt se tudná, hol keresse ebben a nagy városban, kit küldjön utána. Ránéz a csendesen elpihent halottra.- Ha ez nem idvezül, senki se. Az ajtó halkan kinyílik, a vénasszony az ágy felé int:- Hogy van? Az ember mogorván felel:- Elaludt.-Nincs valamire szükségük?-Nincs. A kis koldustanyára sötétség borul, csak a halott fehérük ki belőle.- Felgyújtom a villanyt - ajánlja a vénasszony.- Azt egyet se - retten meg a székely. - Az orvos altatót
