Calvin Synod Herald, 2006 (107. évfolyam, 1-12. szám)
2006-07-01 / 7-8. szám
18 CALVIN SYNOD HERALD Méltó készület -folytatás a 17. oldalról e látható jegyekkel elpecsételje, amit érettünk tett és zálogot adjon a kezünkbe arról a nagy örökségről, amit nekünk szerzett. Elfogadom-e, hogy bár a kenyér és a bor megmarad kenyérnek és bornak, mégis amíg hittel élek vele, Krisztus halála és feltámadása oly bizonyosan táplálja lelkemet az öröklétre, mint ahogy testemet táplálja a kenyér és lelkemet megvídámítja a bor? Elfogadom-e, hogy lelkem a Krisztus dicsőséges testével olyan valóságos és titokzatos életközösségre léphet, amilyen valóságos és titokzatos testi közösség támad testem és a kenyér meg a bor között? Hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek! A második feltétele az idvességes készületnek az alázatosság. Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van-e reá? (Zsolt, 8.5.) És kicsoda vagyok én, hogy ekkora kegyelem áll meg előttem? Nem vagyok méltó, hogy az én haj lékomba jöjj; mondom a pogány századossal és Zákeusként megremegek a dicsőséges Látogató szavára: Ma nékem a te házadnál kell maradnom. Ki az, aki hozzám leereszkedik és ki az, akit ez a tisztesség ér? Az Úr Jézus Krisztus, a királyok királya, Istennek egyszülött Fia, ki mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy O az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztjénak haláláig. Annak okáért az Isten is felmagasztalá Ót és ajándékozó néki oly nevet, amely minden név fölött való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon; mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya dicsőségére. (Fii. 2:6-11) O az, aki ma hozzám akar szállni és velem vacsorázni, mint egykor az ammausi tanítványokkal. Vele szemben ki vagyok én, akihez O leszáll? Első a bűnösök közt. Hogy elmállik minden gőgöm, szétfoszlik felfuvalkodottságom; milyen kicsiny és nyomorult vagyok, ha magam O hozzá mérem! Óh kedves vendég, nálam szállj, Bűnömtől ne iszonyodjál, Jöjj be hozzám te szolgádhoz, Szegény, megtérő juhodhoz! Harmadik feltétel a bizalom. Méltatlanságom tudata elrettentene és én felkiáltanék: meg kell halnom, mert láttam az Urat! ha nem volna bennem erős és kiolthatatlan a bizodalom, hogy Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Igaz, hogy semmi érdemem sincs, de én bízom a Jézus érdemében. Igaz, hogy vádol engem a szívem, de én bízom az Isten erejében és a Szent Lélek hatalmában. Igaz, hogy égre kiáltanak vétkeim, de én bízom a bünbocsánat tisztító erejében, a Lélek jótevő hatalmában és a Krisztus helyreállító művészetében. Aki egy szempillantás alatt eget és földet teremtett, az bennem is teremthet tiszta szívet. Aki előhívta a csillagokat, az megerősítheti az én életemet. Az utolsó pillanatban Lelke által méltóvá tehet engem az 0 asztalára, s bár én vagyok a legszegényebb, aki kopogtatok, mire belépek, már lehetek király és várva-várt gyermek. Hogyne bíznám én mindezekben, mikor Isten igaz beszéde annyiszor hirdeti, mikor ezer meg ezer csodálatos példa igazolja és Isten természete parancsolja. Nem olyan főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül. (Zsid. 4:15-16) Negyedik feltétel az idvességes készülethez a szeretet. Jaj volna nekem, ha Istent azzal akarnám megbántani, hogy csak Őt szeretem és nem azokat is, akiket Ó szeret. Jaj volna nekem, ha áldozatomat az oltárra akarnám vinni és szívem engesztelhetetlen volna felebarátaim iránt. Tudnom kell, hogy nekem egyedül nincsen helyem az Úr asztalánál, csak azokkal együtt, akiket Ő szeret. Micsoda szégyen és pironság, ha én gyűlölködve néznék arra, akiért Krisztus életét adta és szívét átszegeztette? Hogy gondolhanék akkor arra, hogy szeressen engemet Ő? Azért megemlékezem az én felebarátaimról, elgondolom, kiket bántottam meg, kikkel cselekedtem gonoszul, felidézem emlékezetemben, akikre megharagudtam s akik méltán haragudhatnak reám. Felkelek és elmegyek azokhoz, akiket megsértettem, megalázom magam előttük és kérem, hogy bocsássanak meg. Bocsássanak meg úgy, amint én megbocsátottam az ellenem vétkezőknek és ahogy kívánom, hogy Isten bocsásson meg nekem most és az utolsó ítéletben. Annyi sebet ütöttem, annyi fájdalmat okoztam, olyan gonosz és kártékony életet éltem! Vajha elhallgatnának a sebek és nem kiáltanának reám, vajha miattam ömlött könnyek ne vádolnának, vajha ne marná lelkem fényét a mások leikéből fakadó keserűség! Gondolok családom tagjaira: nem szerettem őket eléggé; barátaimra: szívtelen voltam velük szemben; gondolok azokra, akik hatalmam alá vannak rendelve: hányszor voltam kegyetlen hozzájuk; gondolok azokra, akik felettem vannak: hányszor irigykedtem és áskálódtam ellenük; gondolok ellenségeimre: mennyire tudtam gyűlölni őket! Ne menjen le a nap az én haragommal. Felkelek és elmegyek hozzájuk, és végrehajtom a kiengesztelődés nagy szertartását. Az arcom égni fog, szemem könnyes lesz s a kezem remeg, de érzem, ez a legszebb imádságom és ez a legtisztább áldozatom. Utolsó feltétel az égő buzgóság. Nem lehet nekem hidegen maradnom, mikor az áldozatok óriási máglyájához közeledem. Nem lehetek álmodó, néma, mikor a legfelségesebb tragédiát élem át újra. Nem lehetek tétovázó, mikor süllyedő hajóról felém nyújtott kezeket kell megragadnom és nem habozhatom, amikor élet vagy halál forog kockán. Athevülve, kigyúlva, szent mohósággal, boldog, nagy elszántsággal, szakítás és kötés izgalmai között, élet és halál nagyszerű fordulópontján, egész mivoltomban érdekelve és felmagasztosulva jelenek meg a szent asztal előtt. Külsőleg egyszerű, néma és csendes leszek, de a lelkem zengeni fog, mint egy óriási gong; idelent pár tétova lépés látszik csupán, odafenn a győzelem szignáljai töltik be az eget. Lent fehérfalú kis templomban gyűrött, fáradt emberek között szerényen és névtelenül állok Isten egyszerű szolgája elé, odafenn királyi menetben vonul a lelkem, csillagkoronám világít, palástom hermelinje fénylik és angyalok harsonája zúg. Idelenn egy könny pereg le, odafenn az én szomorú, töviskoronás Megváltóm mosolyog és e fénytől kivilágosodnak az Egek. *
