Calvin Synod Herald, 2006 (107. évfolyam, 1-12. szám)
2006-07-01 / 7-8. szám
CALVIN SYNOD HERALD 19 Hiába készülök magam, Te készíts engem, Uram, Magadhoz. Légy segítsül hitemnek és szítsdfel annak hamvadó lángját. Alázz meg engem, hogyfelmagasztalhass és amint a porba hullom, nyúlj utánam és végy fel onnan, mint egy elveszett drachmát. Tölts el szeretettel testvéreim iránt, hogy áldásom csókolja arcukat s lelkem ujjongva ölelje körül lelkűket. Mint a lángot szítja a szél, úgy szítsa Lelked buzgóságomat és csapjon fel a láng a hamu alól; míg lelkem szenvedélyesen Hozzád simul: erős, áldó kezed karoljon át. Amen. * Kálvin János bünvalló imádsága Úristen, Örökkéval és Mindenható Atyám! Megvallom és elismerem szent színed előtt, hogy én nyomorult bűnös vagyok, vétekben születtem, rosszra haj lom, képtelen vagyok magam erejéből a jóra, szent törvényed nap-nap után sokféleképpen általhágtam és mindezzel a Te igazságos ítéleted szerint kárhozatot és halált vontam a fejemre. De Uram, íme szánom és bánom, hogy megsértettelek Téged. Égő töredelemmel kárhoztatom vétkeimet és alázatosan menekülök a Te irgalmasságodhoz, könyörögvén Hozzád, légy segítségemre az én nyomorúságomban! Szánj meg engem, jóságos Isten, Irgalomnak Atyja és bocsásd meg az én vétkeimet a Te Szent Fiad s az én Megváltóm, az Úr Jézus Krisztus szerelméért! Áraszd ki rám és növeld folyvást rajtam Szent Lelked ajándékait, hogy annak ereje által mindjobban megismerjem bűneimet és ellenemondva a világ csábításainak, tagadjam meg az én ó-emberem. Segíts Szent Lelkeddel, hogy szenvedélyesen igyekezzem a jóra s teremjem a szentségnek és igazságnak gyümölcseit, amiket fogadj el tőlem hálaáldozatom alázatos zsengéje gyanánt. Az Úr Jézus Krisztus nevében kérlek, hallgass meg engem. Ámen. Kiss Menyhért A FÖLTÁMADÁS Közvetlen a Nyárád partján szeszélyes jókedvvel futott végig a gyalogösvény. Néha lucernával és lóherével buján benőtt táblákba futott bele, de mintha fájt volna a nyári forró rekkenőség, a rozs- és búzaföldek árnyas sátrába is behúzódott, s a reggeli harmatot fehér testéről itt csak tíz óra táján szürcsölgette föl a napsugár. A gyalogösvényen egy ember jött. Fehér vászonruha, olyan egyenruházat-fajta fedte hatalmas tagjait, fején olcsó, kézi kötésű szalmakalap. Jobbjában gondosan begöngyölve valami csomag, elemózsia, vagy mi. Néha meghimbálta terhét, s ilyenkor a különben komoly, sötét férfiarcon halvány mosoly villant át. A júliusi forróságot enyhítette a napnyugati szellő, mely könnyű felhők társaságában bukfencezett a határra. Az ember domború homlokán, mint a vademberekén a csillogó gyöngyök, verejtékcseppek serkedtek elő, s mikor meggömbölyülve lesuhantak, úgy tetszett, mintha a nagy, két barna szem csatornái eredtek volna meg. A falu nem volt messze, s a Nyárád túlsó partján szénát gereblyéltek a lányok. A falusi ember szemei jó messzire ellátnak. A lányok tenyerükkel fedőt csináltak, s úgy vették szemügyre a közeledőt. Megszólalt halkan a Balog Ágnes:- Olyan ismerős. Mintha már láttam volna valamikor...- S úgy néz ide, mintha ismerne, s mosolyog is a bajusza alatt - toldotta meg Nagy Eszti. A gyalogos pedig fölsóhajtott magában:- Istenem, mekkorát fordult a világ kereke, mióta elvittek. Ni, a szeplős Esztike már milyen sudár rózsafa lett.... S az Ágnes, a bolyhos, kemencebújó Ágnes a csattanó egészség, jókedv. Bizonyára hét falu legénye bolondul után... Vajon mi van az enyéimmel? Csodálatos, hogy Varga János bizonyos nyugtalansággal gondolt elhagyott feleségére és kisfiára. Alig egy esztendőt éltek együtt, mikor a nagy szerencsétlenség történt. Kevés idő arra, hogy két szerető hitvestárs egymás leikébe mélyen betekintsen. A házasságkötésben ugyan a szíve is beledobbant, de nagy része volt a rokonságnak is, amint már faluhelyen szokás. A nénémasszony, komaasszony, napamasszony, szomszédasszony súgnak-búgnak, túszolnak, hírt visznek, szót hoznak, s egyszer csak a virágos, mézes-mázas szavak fátyolával összebogozzák az egymázhoz illő párokat De azért ritkán akad falun rossz házasság, Ezt a kedves passziót az urakra hagyja a józan, tiszta lelkű nép. Itt a kötelességek vannak. S ki-ki annyira ember, amennyire teljesíti kötelességét. Varga a falu alsó részében szinte félve, macskalépésekkel osont a kertek mögött. Nem akart senkivel találkozni, kérdezősködni. Legelőször otthon akart lenni, az ő cserepes, tomácos, kéményes házában, melynek melegét, szeretetét három kínos esztendő óta nem érezte. A kertjéből a kerítés közepén kis kapu nyílt a Nyárádra. A kerítés üregén benyúlt, s eltolta a fareteszt. Egy pillanat alatt bent volt a kertben, melynek hatalmas koronájú almafáin már aranyosan piroslott a batur, pónyik és nyári csengő. Valami különös, nagy érzés kerítette hatalmába. Hangosan dobogott a szíve. Szinte megrettent, hogy e hangos kalapálást más is meg találja hallani. Halk, csendes, szomorkás dúdolás zsongott a levegőben. Varga körülnézett. A kert első felében, a két asztaghely körül veteményes terült el. A haragoszöld tengerben sötétkék sziget hullámzott. A sziget kékségében meggypiros pont is tarkállott. Az alkonyat rózsás, színdús homálya tündérfátylát bocsátotta a kertre. A veteményesben friss zöldpaszulyt tördelt az asszony. Egy szénaboglya árnyékabn fel-felkacagva törött lábú, tépett falóval játszott egy szöszke, eleven csöppség. A szorgos kezű asszonyka nótája most már kivehető volt: Nincsen annyi tenger csillag az égen, Mint ahányszor eszembe jutsz te nékem, Ha te engem szint oly híven szeretnél... Nem folytathatta tovább. Füttyszót hallott, mely érzéssel, helyesen kicifrázva vitte tovább a dalt. Ejhaj, gondolta magába a menyecske, a szomszéd Szántó Pali sarjút kaszál a kertben a borjuknak, s ő incseleg vele. Csak azért se fújja, mert mi dolga van neki az ő bánatos leikével, ha nótával könnyít is rajta... Felállt, és megigazítva magán a ruhát, körülnézett a kertben. A hajlott derekú, nagy almafa alatt valami mozgást vesz észre.
