Calvin Synod Herald, 2006 (107. évfolyam, 1-12. szám)
2006-05-01 / 5-6. szám
CALVIN SYNOD HERALD 21 orgona és utána zenéül a hívek ájtatos éneke. Margit lelke beleédesedik a tavaszi ragyogásba, és boldogan ringatja érzelmeit a harmonikusan összefolyó hangok hullámverése, melyekből kimagasztosul az orgonaszó hittől ragyogó költészete... De egyszerre, ebből a színes, mámoros gyönyörűségből, egy gondolat, mely örömének itt épült oltárát rombolja szét. Válni kell az öreg háztól, amelyben született; a gyepes udvartól, amelyen játszott; a kerttől, hol a rejtélyes lombsuttogás és a színpompás virágnyilás fakasztották a leányszív első sejtelmes álmait. Válni kell minden fától és bokortól, melyek az ő születése óta tizenhétszer öltöztek tavaszi pompába. A papkisasszony, egy éve már, árva. Atyja halála után még egy esztendőt tölthettek a papilakban az édesanyjával. Ma beköszönt az új lelkész és nekik távozniok kell... Zengve, búgva tremoláz az öreg orgona, és Margit úgy érzi, hogy az egykor nevető, víg emlékek - zsibbasztó fájdalomba szomorodnak. Feláll a kerti pádról, mintha könnyebbülést keresne... Hátha leszakad róla, hátha elmarad tőle a nagy, sötétszámyú bánat, amely eltakarja előle a fényt és rideg, komor árnyékot borít a májusi ragyogásra. Úgy lépeget végig a kerti ösvényen, mintha önmagát keresné - a régi nevető gyermeket -, akit tán nem talál meg többé soha... így tévelyeg a rácskerítéshez, melytől egy jázminbokor választja el. Révedező tekintete a templom udvarára téved. Ekkor érkezik az új pap, kurátor uram és néhány buzgó híve kíséretében. Fiatal ember, de arcán a nemesveretű, férfias komolyság látszik. Amikor a templom küszöbéhez ér, leengedi karján tartott palástját, mely suhogva omlik végig magas, karcsú termetén. Fejét egy kissé meghajta, mint az úr alázatos szolgája és úgy lép a templomba. Margit önkéntelenül tekint reá, de hamar elfordítja arcát és más irányba néz, mert egész lényén eddig sohasem érzett utálat és gyűlölet izzik keresztül. Úgy tetszik neki, hogy az az ember szegletesen merev és ostobán szertartásos. Most eljött, hogy kilökje az otthonukból és kegyetlenül idegenbe űzze. Hiába tudta, hogy ennek így kellett lenni, hogy a fiatal papot kötelessége szólította, mert az ő szemében ez az ember gonoszát cselekszik, mivel szenvedést okoz; kegyetlen, mert elűzi s élete boldog örömeitől megfosztja. Engeszthetetlen harag viharzott fel lelkében, mely egy csapásra sújtott agyon - ezért az egy emberért — minden szeretetet és gyöngédséget, amit szívében hordozott... Ezekkel a keserű érzelmekkel nézett a jövőbe, arra a hosszú, bizonytalan útra, amelyen el kell indulnia. II. Az istentisztelet után az új pap udvarias látogatást tett az özvegy papnénál. A fiatal tiszteletes szelíd és gyöngéd volt; nem akarta érinteni a lakásügy kényes oldalát. Az öreg papné azonban megkérdezte:- Mikor tetszik beköltözni?- A jövő héten kellene - mondta az iijú pap némi zavarral, és olyan hangon, mint aki sajnálja, hogy erről is beszélni kell. Csend következett. Mindenik várta, hogy a másik beszéljen; Végre az öreg tiszteletesné szólott:- A költözködés sok nehézséggel jár.... Nagy baj az elhelyezkedés... de igyekszünk, hogy... A pap sietett segíteni:- Egyelőre csak egyedül leszek. Nekem elég egy szoba. A többiben maradhat a holmi... Majd később kérni fogom...- Nagyon köszönöm - hálálkodott az özvegy papné. Még csak néhány közömbös szót váltottak. A fiatal pap búcsúzott és indult. Mikor az ajtót kinyitotta, ugyanakkor lépett ki Margit a kert kis kapuján, de észrevette a vendéget, gyorsan megfordult és eltűnt a kert bokrai között. A pap csak egy pillanatra látta a szép, sudár alakját. Tudta, hogy az özvegy papné a leányával jutott árvaságra, de a leány nem érdekelte. Tervei és vágyai más irányba röpítették gondolatait. Mégis - mielőtt az utcára lépett volna, ösztönszerűleg visszatekintett. A leány csinos alakjához valami olyan szépséget képzelt, amiért érdemes egy futó pillantást pazarolni. De nem látott senkit. Szinte bántotta, hogy kiváncsi volt. III. A csendes faluból tehát távozniok kellett. Erre az életgondok kényszerítették őket. Miután az iíjú pap megengedte, hogy - amint kifejezte - a „holmik” egy ideig még ott maradjanak, nélkülözhető bútoraik hátrahagyásával a városba költöztek, és a város egyik szerény utcájának még szerényebb lakásában csendes visszavonultságban élt Margit az anyjával. A csekély kegydíj mellett, amit az özvegy élvez, varrással szerzik a mindennapi kenyeret. Margit kisasszony szépen varr, gyönyörűen hímez, de hogy tudását tökéletesítse, egy varróiskolába is eljár, ahol a többi lányokkal kötött ismeretség gyorsan fejlődik intim barátsággá. Kezdetben nagyon feltűnt és szokatlannak találta, hogy barátnői túlságosan szabadszelleműek, kitűnően felvilágosodottak s még a kihívó kacérkodástól sem riadnak vissza, de úgy gondolta, hogy mindez a nagyobb városok társadalmának az erkölcseihez tartozik, s így nem követ el hibát, ha a szokáshoz alkalmazkodik. A nagyobb és tapasztalt lányok olykor pikáns és érdekes pletykákkal szórakoztatták munka közben; munka után pedig sétára mentek az utcára vagy a ligetbe, ahol az egyszerű papkisasszony ismeretköre csinos fiatal urak ismeretségével szélesbedett. Kezdetben ritkán, de később gyakrabban megtörtént, hogy Margit szabadságot kért az anyjától, és barátnői társaságában olyan darabokat nézett meg a színházban, amelyekről semmiképp sem lehetett feltételezni, hogy az erkölcsnemesítés előmozdítására íródtak. Megtörtént, hogy barátnőivel ifjú urak társaságában a cukrászdák csemegéit, vagy a zenés kávéházak fesztelen hangulatát élvezte. A fizetés kötelezettsége természetesen az urakat illette, akik napról-napra figyelmesebbek lettek a szerény és szinte félénk papkisasszony iránt, ami viszont a barátnőkben ébresztett irigy féltékenységet. Ezek a lányok a Margit szebbségének hatását csinos öltözködésükkel ellensúlyozták, amihez jó barátaik áldozatkészségét vették igénybe. De ez se használt mindig, mert Kemer Ernő, a hadimilliomos Kerner fia és üzleteinek részese, üres óráit Margitnak szentelte. Ez a Kemer jó arcú, csinos megjelenésű, eszes és szemtelen fickó volt és lángolt a változatos, futó szerelemért. Kitartóan kereste az alkalmat, hogy Margit kisasszonnyal találkozzék. Ilyenkor a habzó vérű Piroska az ő szerelmi nyelvén gúnyosan jegyezte meg:- Meglátjátok, hogy megfőzi. Kemer úr gyöngédnek és figyelmesnek látszott. Leste a gondolatait és kutatta vágyait. Lakására kísérte és egy komoly udvarló szerepét játszotta. Varieté és színházi jegyekkel kedveskedett tapintatos udvariassággal.- Majd eljönnek a mamával - mondotta.- Az édesanyám mindig itthon ül - jegyezte meg Margit, és halk hangjában szegényes sorsuk restelkedése pironkodott.
