Calvin Synod Herald, 2006 (107. évfolyam, 1-12. szám)
2006-03-01 / 3-4. szám
CALVIN SYNOD HERALD 21 Egyfelől más egyetemi gyülekezetekkel, másfelől ugyancsak ökumenikus szervezetekkel. Működésünket tudatosan bibliai módon igyekeztünk az alapján a minta alapján kialakítani, ahogyan az előttünk az Ap. Csel 2,42-ben áll: „Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. ” A közösség megélése csoportban helyezném el mindazt, ami az eddigiekből kimaradt. Voltak ezek között kérészéletű próbálkozások, mint pl. a „kocsmaszeminárium”, ami formálisan elég hamar megbukott, de pl. a „Filmklub” vagy az „Irodalmi Kávéház” folyamatosan viszonylag nagy népszerűségnek örvendezett. Ehhez hasonló, de más meghívott vendégkört felvonultató program volt a „Vendég a háznál”, hitük, munkájuk, tapasztalatuk vagy életfelfogásuk révén példaértékűvé vált életeket bemutatva. Hogy ne csak az örömökről szóljak, hanem a nehézségekről is, meg kell említenem, hogy folyamatosan gondot okozott a hely hiány. Vagy vendégek voltunk különböző gyülekezeti, hittudományi egyetemi területeken, vagy pedig kicsiny bérelt villarészünkben bonyolítottuk programjainkat. Nem gondok nélküli, de nagyon szép hat év van a hátunk mögött, ami nem mehetett volna úgy végbe, ahogy sikerült a két egyházkerület támogatása nélkül. Ezen a helyen is szeretnék köszönetét mondani mindazoknak, akik szívügyüknek tartották és tartják, hogy a Debreceni Egyetem református diákjai között továbbra is folyhasson lelkipásztori munka, és akik azt fontosnak tartották és tartják tehetségük szerint akár imádságaikkal, akár anyagilag, de leginkább mindkettővel támogatni. Hadd bátorítsam a testvéreket a jövőben is hasonló projectekre, akár az egyetemi munka, akár más területeken. Nagy áldások és lehetőségek rejlenek az ilyen kezdeményezésekben. Mutatis mutandis: ami kis lépés egy gyülekezetnek, az óriási lépés, segítség egy ügynek. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ne maradjon ez sosem egyoldalú anyagi függőség, hanem legyen benne mindig fontos a kölcsönösség és a lelki kapcsolat. Pál szavaival élve: „mert nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket, magatokat kereslek” (II. Kor 12,14.) Isten áldja meg a mi jószándékú egymást keresésünket, és adjon áldott egymásra találásokat életünk minden területén. A nyári feladataim elvégzése után kértem visszarendelésemet az egyetemi lelkészi szolgálatból. Utódom Kustámé Almási Zsuzsa lelkésznő lett. Karácsony előtt megérkeztem a St. Louistól 70 km-re fekvő Marthasville-i Emmaus Homes-ba, ahol egy évig fogyatékos felnőttek között dolgozok egy önkéntes diakóniai év keretében. Élményeimről rendszeresen beszámolok a www. lostinusa.freeblog.hu virtuális naplóban. Ezen kívül örülök minden visszajelzésnek és testvéri szónak, látogatásnak, mivel a tömegközlekedés hiánya miatt meglehetősen el vagyok zárva a világtól. Szeretettel és köszönettel. Kókai Csaba Emmaus Homes 2200 Highway D Marthasville, MO 63357 Phone: 636-433-2207 / 159-es mellék e-mail: amerikaban”gmail.com Berde Mária GAZDÁTLAN VÉRCSEPP Szovátán a villa körüli durvább cselédmunkát végezte. Rakott szoknyáj ának kifelé fordult haj togatásai régen átvástak, és az egész ruhadarab cafatokban hasadozott le elől a fahordástól. O vágta a fát is a házmestemének meg a konyhának. Dudoros spárgákká aszalódott kar- és lábizmaival, töppedt, cserzett képével, ahogy a hátsó udvaron a fűrészt tologatta előre-hátra, és a baltaélre vett butykókat csapta a tőkéhez: alattomos résszérzéseket árnyékolt bele gondtalan nyaralókedvembe. Vajon csak hízelkedett nekem, mint vendégnek szokás, vagy igazán szeretett egy kicsit? Különös, hódoló szavakkal élt néha, melyek mintha nem cselédszájon, cselédlélekben születnének. Látva, hogy mindig egymagámban, mindig ugyanazon nehéz könyvvel menekülök zavartalan búvóhelyekre, jó messze a sétányok úri nagyvásárától, elkeresztelt „Isten magányos angyalának”. Észrevehettem azt is, hogy szívesen csókol kezet nekem, és ha szobámat kisúrolta, mindig beletett a vázába nehány szál enciánát, rezgőfüvet. Általában igen tisztességtudó volt, de mégsem az lakott benne, akit hittünk volna. S erre így jöttem rá: szép vasárnap délután alvást követő bágyadtságomat akartam kiszellőztetni a villa mögötti füvesen. Az udvart hatalmas erdei fák határolták, egyiknek földből kiálló gyökerei között, simára kiült gübbenőben az öreg Lina volt lehúzódva: lábát kinyújtotta, hátát megtámasztotta, ami szokatlan helyzet cselédnépnél. Csendesen, takarékosan szippantgatva: pipázott. De hát ki is szaglász ilyen ragyogó időben a hátsó udvaron, amikor még a vizsla házmestemé is lemegy az ingyenferedőbe? Kicsit megzavarodtam - Lina is. De nem dugott el semmit előlem. Csak kivette szájából a kurta angol pipát. (Valami gondatlan férfi vendég hagyhatta el.) Nézegette a vékonyan füstölő jószágot, mintha szelelését figyelné.- Lina lelkem, mondja, milyen vallású maga? - környékeztem meg óvatos kanyarral.- Én katolikus, instálom szépen.- Nincs ilyenkor maguknál valami szép vecsemye, inkább oda menne el, mintsem hogy ilyen cigánynénak való mulatsággal rontja a tüdejét?- Nem kenyerem nekem a templomba járás, nagyságám. Arra gondoltam, valami van a rovásán. Esett-leányság, vadházasság, ilyesmikért szokták magukat az egyszerű lelkek az Úr nyájából önkéntesen számkivetni.- Isten mindenkit szívesen lát, sőt elvár a házába, és ő... nem haragtartó. Elgondolkozott, kereste szavaim eredőit.- Ne tessék már semmit se gyanítani. Nincsen nekem bajom a Fentvalóval. Csak hát elvégeztük egymással.- Ugyan.- Engedelmével, istálom... azt tudja, ugyibár, hogy fázós már az öreg test? Megemelte a keshedt felsőszoknyát. Sárgásbarna, szúrós hadipokrócból tákolt alsóruha fedte derekát, lábszárait. Széle kifoszlott, lemállott, mint a korhadt ganéj. (Folytatás a 22, oldalon)
