Calvin Synod Herald, 2006 (107. évfolyam, 1-12. szám)
2006-03-01 / 3-4. szám
20 CALVIN SYNOD HERALD (Folytatás a 19. oldalról) pítani. Nem is tudnák. Egyvalamit azonban tudok. Azt, hogy az a Jézus, akihez a nővérek ezeket a „hitvallásosan szemrehányó” szavakat intézik, nem azt mondja a kereszten, hogy ..Atyám, ha itt lettél volna...”, hanem azt, hogy „én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet!” Azt tudom, hogy Jézus átélte a teljes elhagyatottság, kiszolgáltatottság állapotát. Ez a kárhozat. Ez a halál. Ez a „keresztfa fénylő titka”. Hogy soha senkinek ne kelljen ezen a világon elszenvedni ezt az Istentől való elhagyatottságot. Hogy életünk legyen. „Uram, ha itt lettél volna...” Uram, én köszönöm, hogy ott voltál a kereszten. Hogy ott voltál, ahol megízlelted az Atyától való elhagyatottság poklát, a szeretet böjtjét, az embertelenség és istentelenség mélységeit. Hogy ott voltál, ahol nekem már soha nem kell lennem. Köszönöm, hogy tudhatom és bizonyos lehetek benne, hogy nincs az a mélység, elhagyatottság, betegség, szenvedés, szeretetlenség, gyász és halál, ahol Te nem lennél ott és ne állnál mellettem. Ámen. Beszámoló a Debreceni Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezetről (A Kálvin Zsinat elmúlt évi közgyűlésén elhangzott előadás szerkesztett változata) Magyar református népünknek hosszú időn keresztül nem valósulhatott meg az a vágya, hogy saját református egyeteme legyen. Kompromisszumos módon az elmúlt század elején mégis a Debreceni Református Kollégiumból nőhetett ki a Debreceni magyar Királyi Tudományegyetem. A kollégium három akadémiai karát adta az akkor négykarúan induló felsőoktatási tanintézetnek. Innen nézve érthető az, hogy az Egyetem a diktatúra kezdetéig markánsan magán hordozta a református jelleget. Miután az oktatási épületek elkészültek, 1939-42 között megépült az egyetemi templom is, ami sajnos nem sokáig tölthette be eredeti funkcióját. A háborúban belövéseket szenved, a bevonuló szovjet csapatok lóistállónak használják, majd a hetvenes években a Főgimnázium épületével együtt tisztázatlan körülmények között állami tulajdonba kerül. A kommunista egyetemi vezetés veszélyesnek érezte a keresztyén ideológia túl közeli szomszédságát. A lelkivezetésre vágyó diákok a városban, legfőképpen az egyetemi templom gyülekezetének jogutódakénet működő nagyerdei egyházközségben találnak otthonra, hála Nt. Kormos László bátorságának és hitének. A szervezett misszió a rendszerváltás után, 1990-ben kezdődik újra, egyetemi istentiszteletek tartásával. A kialakult vákuumban egy ideig arra is lehetőség van, hogy ezeket az alkalmakat az Egyetem egyik előadó termében tartsuk (jellemzően az akkori helyzetre, a szomszéd teremből átszűrődő „hare krisna” melódiák társaságában...) Később ez a lehetőség is megszűnik, az Egyetem vezetősége ideológiai és politikai semlegességre hivatkozik. Ismét a Nagyerdei gyülekezet ad helyet az időközben megizmosodott közösségnek. 1999-ben a városban vendégprofesszorként működő James Findlay hazatérve hazájába, sikeres gyűjtést szervez a Rhode Island Conference s a Kálvin Zsinat tagegyházai között, aminek eredményeként megszületik az önálló lelkészi állás, melyet az év őszétől jelen sorok írója töltött be. Néhány szó az általános helyzetről. Az új évezred egy jelentősen átalakuló egyetemi oktatási rendszerre virradt fel. Oktatók és hallgatók egyaránt nehezen igazodnak ki időnként a folyamatos változásokban. A helyzet kulcsszava a „szabadság” lehet leginkább. Míg a korábbi időszakokban az oktatás meghatározott pályára állította a diákot, addig itt sokkal nagyobb mozgástere van. A kreditrendszer velejárója, hogy a kötelező, szabadon választott és úgynevezett értelmiségi modulok kreditjeinek megszerzése a diákok saját leleményességét, szervezői képességét is igencsak igénybe veszi. Mindamellett, ez egy erősen individualista rendszer, gyakorlatilag felbomlanak a klasszikus évfolyamok, csoportok, stb. Ez utóbbi szabadidős tevékenységek (ebben az esetben ide sorolom az egyházi élete is) megszervezésénél nem igazán előnyös. A másik kulcsszó vagy szópár, válogatás lehet. A diák konzumhelyzetbe kerütl. Választhat és válogathat modulok között az oktatásban, millió szabadidős kínálatból a pihenésében és bizony elég sok - különböző színvonalú - egyházi, gyülekezeti, vallásos program között a hitéletében. Nem először, és valószínűleg nem utoljára történetünk során, piaci helyzet áll elő. Ennek megfelelően gyakran célcsoportunk is piaci módon viszonyul, a lelki alkalmakat meggusztálva, kritizálva, saját ízlése, kényekedve szerint válogatva latolgatja. Egyfajta konzumkeresztyénség áll így elő, aminek jelszava leginkább a „Fogyasztok, tehát vagyok” lehetne. És, amint a makrogazdaságban is, itt is mindig valami újat, valami érdekeset vár a tisztelt publikum. Elvárásokban a másik oldalról, a felnőtt gyülekezetek, kegyességi csoportok, lelkészi körök felől sincsen hiány. Az egyik ilyen elvárás, hogy az egyetemi gyülekezet misszionálja „a hitetlen és erkölcstelen” egyetemi ifjúságot. Amikor elkezdtem a munkámat, rövid úton kiderült, hogy céljaink között nem lehet ez az elsőrendű szempont. Egy lelkész az időközben több, mint húsz ezer emberre, enyhén szólva is illúzió. Ehelyett inkább két metaforával szoktuk önmagunkat identifikálni. Az egyik, a hídnak a képe. Híd szeretnék lenni, azoknak a valamilyen módon, egyházi, gyülekezeti háttérrel rendelkező, konfirmát, talán ifjúsági csoportból jövő fiataloknak a számára, akiket éppen a nagy szabadság, a lehetőségek kavalkádja nagyon gyakran elámit és beszippant. Ha ezekben a nagyon fontos években nem kapnak támpontokat, biztatást, segítséget, akkor később felnőttként, családosán, diplomásán esetleg hiába várjuk már őket akkori lakhelyükön, potenciális gyülekezetükben. A másik kép az üvegházé. Megpróbáljuk a hitünket mintegy experimentális, kísérleti gyülekezetként megélni. A cél az volt, hogy egy viszonylag előítéletektől mentesebb életkorban és környezetben kipróbálhassanak a fiatalok új istentiszteleti, liturgikus, bibliatanulmányozó formákat és gyakorlatokat, gyakran ökumenikus vagy a művészetek határterületeire vezető kitekintésekkel. Életünket három különböző szinten éltük meg. Gyülekezetben, ökumenikus kapcsolatainkban az Egyetemi Lelkészség kereteiben, és országosan szerveződő kapcsolatrendszerünkben.
