Calvin Synod Herald, 2004 (105. évfolyam, 1-12. szám)
2004-01-01 / 1-2. szám
12 CALVIN SYNOD HERALD Epifánia A mi Urunk Jézus Krisztus istenségének megnyilvánulása Urunk megjelenésének, másszóval Vízkereszt ünnepének gazdag teológiai tartalmát, titkát szép megfogalmazásban, egyetlen mondatban olvashatjuk Pál apostolnak Tituszhoz írt levelében: Jézus Krisztusban ugyanis „megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete” (Tit 3, 4). Maga ez a páli mondat is utal már az Epifánia-ünnep misztériumának bőséges gazdagságára. Csak röviden, három gondolatban utalnék most e kimeríthetetlen titokra. Az első az Ünnep megülése a keleti egyházban, a bizánci liturgia szerint. Itt Epifánia Jézus keresztségének ünnepe, és BÚÉK - (folytatás all. oldalról) temetésén? Akkor nem is láttam, csak a fényképeken. Később... A múlt évben még kaptam tizenöt-húsz üdvözlő lapot. Most én is írtam. Volt beosztottjainak, munkatársainak, vagy tíznek, akinek tudtam a címét, vagy a hivatalba. 0 csak barátainak nevezte őket... Mit gondol, hány választ kaptam, jókívánságot a jókívánságra? _?- Egyet sem. Tudja mit jelent ez? _ ?- Hogy meghaltam, én is.- Nem értékeli túl a figyelmetlenségüket? - kísérleteztem a szavakkal. Szemében a homály még homályosabb lett. Vontatottan válaszolt:- Gondolja el, hogy maga integet valakinek, akit kikísér a vonathoz, integet és az magára néz, úgy mintha nem is látná és nem int vissza. Mit érezne? Ne, ne válaszoljon. Azt érezné, hogy nincs. Aki pedig volt és nincs, az meghalt. Valóban nem válaszoltam. Mit is mondhattam volna, csak közhelyeket. Mikor felnéztem, már állt. Nyújtotta a kezét.- Tulajdonképpen csak ezt akartam elmondani. A házajtóig kísértem. Nem engedte, hogy a kertajtóig kimenjek:- Megfázik, maradjon. S akkor gyerekesen, sután, dadogva, köszönés helyett kicsúszott a számon:- Boldog új évet kívánok...- Én is magának. - És elment. Szobám ablakához léptem. Akkor csukta be a kertkaput. Felnézett. Tétován felintett a kezével. Fehér ujjai pillanatig ott lebegtek a vasrácsok felett. Visszaintettem. Azt hiszem már az SZTK-nál járhatott, még mindig integettem. Talán most is. Azoknak, akiknek nem integettem vissza. / / Bízd Újra Életedet Krisztusra! így ezen a napon a szent keresztséget is kiszolgáltatták. „Hagiasmos megás”, - vagyis „nagy vízszentelés” volt az ünnep neve: Jézus Jordánban történt megkeresztelkedése emlékére folyóvizet szenteltek meg, és a keresztet, Krisztus jelképét a vízre bocsátották. Ez a bizánci hatás nálunk is megvolt, melyet mi sem bizonyít jobban, mint maga az ünnep máig legismertebb magyar neve: Vízkereszt, azaz a víz „megkeresztelése”, megszentelése. A második gondolat Vízkeresztnek Nyugaton való ünneplésével kapcsolatos. Itt Epifánia nem elsősorban a keresztségre, sokkal inkább a napkeleti bölcsek („mágusok”), népiesen háromkirályok látogatására utal. Elég fellapoznunk a nagy nyugati egyházatyák, elsősorban Augustinus és Nagy Leó pápa csodálatos ünnepi beszédeit. Akkor lélekben mi is a bölcsekkel együtt keressük és megtaláljuk az Ég Urát, s ajándékainkkal Neki szolgáló, odaadott életünkkel hódolunk előtte. Végül a harmadik az ünnep eredeti, a legősibb liturgiákból való gondolata. Epifánia ezek szerint „hieros gamos”, vagyis „szent nász”: Krisztusnak és az Egyháznak szent mennyei násza. Gyönyörűen illik ide a kánai mennyegző csodája, amikor az Úr a vizet borrá változtatja. Krisztus, az Egyház jegyese, menyasszonyának lakodalmán műveli első csodáját, ahol kinyilvánította dicsőségét és hittek benne tanítványai. A napkeleti bölcsek pedig, a pogány világ első zsengéi erre a szent nászra sietnek oda, hogy nászajándékaikat átadják az istenséget immár a külső világnak is kinyilvánító Üdvözítőnek, akiben valóban megjelent Istenünk jósága és emberszeretete. Csodálatos összefoglalását adja e három gondolatnak az az ősi, szír antifóna, mely a római zsolozsmáskönyvbe is bekerült: „Három csodát ünnepiünk ezen a szent napon: ma mennyei jegyesével egyesült az Egyház, mert a Jordánban Krisztus felvette János keresztségét és lemosta vétkeinket; ma csillag vezette a bölcseket a jászolhoz, hogy ajándékokkal siessenek a királyi nászra, égi Urunkhoz; ma ujjonganak a lakodalmasok a borrá lett víz fölött, örökkön, örökké, Alleluja! Bognár István teológiai tanár után
