Calvin Synod Herald, 1996 (96. évfolyam, 1-6. szám)

1996-01-01 / 1. szám

CALVIN SYNOD HERALD- 13 -AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A REFORMÁTUS KERESZTYÉN VALLÁS egyszerű és alázatos, nem hang­zatos, nem kérkedő. Mi az Egyház tagjait egyszeúen híveknek, Isten népének, elhivottaknak nevezzük. Második Helvét Hitvallás szerint az Egyház tagjai azok, akik Istent igazán megismerik (mi hozzá tennénk, megismerni törekszenek) az Ige és a Szent Lélek által a Megváltó Krisztusban és helye­sen tisztelik, és a Krisztus által ingyen fel­ajánlottjavakban hit által részesülnek. Jézus Krisztusnak 12 tanítványa volt, ezek voltak a szűkebb értelemben vett „ta­nítványok". Mi csak tágabb értelemben vett tanítványok vagyunk, amennyiben Jézus Krisztus tanításaiból és jótéteményeiből hit­­bizodalmunk mértéke szerint részt kérünk és kapunk. Kálvin János óva intette tanításaiban az egyházi szolgákat és kormányzókat, hogy a kérkedés és büszkeség bűnébe ne essenek. Az Egyház vezetőinek, az élen állóknak elhivatása kettős: a belső elhívás Isten Szent Lelkének munkája. A külső elhívás harmadik kérdésében felveti a reformátor „Kik által választandók?" S a felelet nagyon megszívlelendő. Közvetlenül Istentől mint a próféták és az apostolok; közvetve az Ige vezetésével, a püspöktől, vénektől és a nép­től. Ennek a józan tanításnak szigorú meg­tartása sok felületes tekintély kapzsiságától mentené meg az Egyház hivatalos ordinált szolgáit is, tudván azt, hogy közvetlen elhívásban csak a próféták és apostolok ré­szesültek, a mi külső elhívásunk már eszközökkel történt az „Ige vezetésével, a püspököktől, vénektől és a néptől." Mind­azt hirdetni kell, ami Isten dicsőségére és az anyaszentegyház építésére szolgál, de semmit aminek nincs köze a Igéhez. (Pap Ferenc Bibi. Kalauz után szabadon). ano A történelmi kálvinizmus nyomdokain Református gyülekezeti építés érdekében hogy ,,mindenek épülésére... ékesen és jó renddel legyenek." (I. ICor. 14,26,40) GYÁSZINDULÓ... Juhász Gyula, 1921 Vigyétek ót zenével és babérral, Esett hős, ó de harcban elesett. Küzdött magánnyal, kórral és magával, De ködön át kereste az eget, S bár önmagát és éltét nem találta, Kereste mégis és keresni szép. Temessétek mellé kora halála Borús okát: derékon tört hitét Talán kihajt az áldott anyasirból, Jövőbe nő, piros lesz és meleg S kijönnek hozzá az új emberek S szívükre tűzve vígan, bízva bízón Indulnak új harcokra, ifjú hévvel. Vigyétek öt babérral és zenével..." A táv-futó pedig a cél elött-gyözhetne kidől... maga tehetetlen Verésre, vesztésre született?! így bizalommal lehetek én is... Befutok még s elérem, amire igazán igyekszem. Ha itt most nem Akkor is tudom Kárpótolnak ott ahol nevem, helyem van Ahol számon tartanak. Igen! Gyötrelem csalódás.. Hát inkább nevelés Meg egy kis késedelem. Mert nagy ez a világ-egyetem És én ennek polgára vagyok. A tér-idő bőven teremt alkalmat Türelem. A kegyelem előbb utóbb elér mindenkit., hite igénye szerint!! A vers az Első Világháború utáni keserű nemzedék szívéhez szól... de hozzánk messzi földre hullott amerikai magyaroknak is. A korai halál oka sokszor nagyon sok­szor „derékon tört hit", aminek nem így kellene lenni... Vasárnapi Iskolában tanult, konfirmációban jól folytatott vallásos neve­lésünk, Istentiszteletek, Úrvacsora... néha magányosan elmondott imádságaink... na­gyon ritka bibliás estéink... mikor vezetnek el bennünket a felnőtt nagykorú hithez? Amikor többé nem Istent vádoljuk, vagy a balsorsot, a rossz szerencsét, hanem tisztul­­tan vállaljuk a szenvedés poharát, hiszen szenvedésünknek legtöbbször az okai mi vagyunk... Ritkán ugyan, de láttam én már virágot nőni köves helyeken Rut arccal kedves dolgot művelni: okosan, merészen!! Az életben furcsa, fordított dolgok történnek... Néha a kehes ló nyerítése nyeri a nagy versenyt nagy kevélyen (Masefield után szabadon) Mert akik Istent félik, az életet szeretik Azoknak minden, de minden javukra lészen így mondja az, aki tudta, mert megélte az Igét Velem is így legyen!! (Paál Gyula verse) Amerikai Magyar Reformátusok Lapja o CALVIN SYNOD herald] iS»-A Magyar Egyházkerület hivatalos lapja * Alapított 1900-ben--------•----------------—— " ^ (ISSN 0161-6900 Főszerkesztő: Ft. DR. VITÉZ FERENC Ügyvezető: Ft. DR. SZABÓ ISTVÁN 415 Steven Blvd. * Richmond Hts., OH 44143 Telephone: (216)481-3648 Megjelenik keltei vontn Egyéni clólizetés $7.(X) évente - Csoportos előfizetés $5.00 évente A nem kéri kéziratok bélyeggel ellátói válaszborítékok csatolásával küldjük csak vissza. Fényképet nem örzünk meg. Minden levelezést az Ügyvezető címére kérünk. A szerkesztőség korrektúrája alapján készítette Liberty Media, Inc. - (216) 729-7200

Next

/
Oldalképek
Tartalom