Calvin Synod Herald, 1991 (91. évfolyam, 1-6. szám)

1991-09-01 / 5. szám

CALVIN SYNOD HERALD-10-REFORMÁTUSOK LAPJA Vassady Béla üzenete a református magyarokhoz Leomlottak a válaszfalak, az Óhaza újra kaput tárhat A holland származású amerikai re­formátusok városából, Grand Rapids­­böl, Michigan államból, szeretettel köszöntelek benneteket. Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Sír, hogy testben nem lehetek veletek, Toldi Miklós sóvárgásával mondom: „Hej, ha én is, én is közte­­tek lehetnék.” Ugyanakkor hálatelt szívvel örvendezek azon, hogy 53 év után 88 és fél esztendőmmel ezt a na­pot is megérhettem, lélekben veletek lehetek. Pontosan hatvan évvel ezelőtt, 1931-ben jártam kint másodízben Amerikában. Akkor már nem mint diák, hanem mint fiatal professzor látó szemmel és szívvel figyeltem fel a kiszakadt magyarok vágyakozására el­hagyott hazájukkal való több és át­­ütőbb kapcsolat után. Útban hazafelé, a hajón gondoltam először arra, milyen nagy szüksége lenne a világban szét­szórt magyarságnak, egy az anyaor­szágban rendezendő találkozójára, s ennek időkénti megismétlésére. 1938-ban azután a Konventi Elnök­ség erkölcsi támogatásával, mint az Országos Református Lelkészegyesü­let főtitkára, lelkes munkatársak segít­ségével megrendezhettem az I. Ma­gyar Református Világgyűlést, Deb­recenben. Akkor még úgy gondoltuk, hogy 1940-ben a II. találkozót is megtarthat­juk, és azon a Magyar Református Vi­lágszövetséget is megalakíthatjuk. Az elkövetkező ötven év rostájában ugyancsak megrázott mindnyájunkat az Úr. Átéltünk egy II. világháborút, és utána ólomsúlyú évtizedeket. Ám Isten malmai, ha lassan is őrölnek, azért mégis mindig őrölnek. íme leomlottak a válaszfalak, az Óhaza újra kaput tárhat, és ismét szí­véhez ölelheti a szélrózsa minden irá­nyából hazazarándokló testvéreket. Kik is vagytok hát ti, akik itt össze­jöttetek? És miért is hívott egybe ben­neteket az Úr? A felelet egyszerű. A világ magyar reformátusságának vagytok a képvise­lői. És a reátok váró feladatokat óhajt­játok megállapítani. A világ magyar reformátusságának a képviselői? Szép és igaz, mégis az a kísértés lappang mögötte, hogy a hangsúlyt nagyon is gyakran a ma­gyarra helyezzük, hogy a magyart tesz­szük meg az Isten választott népének és református hitünket magyar vallás­ként kezdjük emlegetni. Ettől aztán már csak egy lépés a „magyarok Iste­ne”. Ez a gyűlés csak akkor lesz gyümöl­csöző, ha nem annyira a magyar refor­mátusok, mint inkább a református magyarok találkozója lesz. Mert hiszen református magyarnak lenni jóval több egy nemzeti, vagy vallási megha­tározásnál. Baj lenne az, ha csak azért lennétek itt együtt, mert történetesen egy felekezetbe beleszülettetek. Ha ez így lenne, akkor ez a drága alkalom sokak számára nem jelentene mást, mint egy érdekes turisztikai élményt, rokonokkal, régi barátokkal való összeborulást, emlékek idézgetését, sírva vigadást, vagy az új magyar sza­badság forrásban lévő borának kóstol­gatását. A református jelző az Ige fényében nem csupán jelző, hanem fémjelző. Mert megreformáltat, újjáformáltat, Isten Szentlelke által állandóan meg­­újulóban lévőt jelent. Egyházunknak alaptétele az „ecclesia semper refor­­manda”, azaz az egyház folytonos megújulásának szükségessége. Ennek az egyháznak mi csak akkor lehetünk tényleges képviselői, üzenethordozói, ha magunkra nézve is vállaljuk az ál­landó önvizsgálatot, s a bűneink fel- és beismerésével járó megreformáló­­dást, szüntelen újulásra törekvés folya­matát. Csakis, mint hitükben ilyen ön­tudatos egyének látjuk meg, hogy re­formátusnak lenni — felelősség, fel­adat, elhivatás, misszió. Csakis, mint hitükre ráébredtek adhattok feleletet arra a kérdésre, miért is jöttetek most össze. Azért, hogy a Lélek vezetésével dolgozzatok ki egy tervet a közös munkára, aminek központi célja: épí­tés. Léleképítés, egyházépítés, nemzet­építés. Ahhoz azonban, hogy ez gya­korlatilag kivihető legyen, szervezett­ségre van szükség. Enélkül lehetetlen volna a rendszeres munkabeosztás, a munkába állás és eredményes munka­folytatás. A Református Magyarok Világ­­szövetségének megalakítása életbevá­góan fontos. Nem valami sivár egyházi szervezet lenne ez. Hanem a Lélek megelevenítő kegyelméből egy élő szerv, egy szív, amely dobbanásával szabályozza egész testünkben a vérke­ringést. Megfelelő szervezettséggel és szervezkedéssel és beosztással nincs a Földgömbnek olyan sarka, ahová el nem juthatunk. Egy segítésre kinyúj­tott kéz messzire el tud érni. És bizony erre nagy szükség van. Hiszen a törté­nelem úgy össze-vissza dobált bennün­ket, hogy ma már alig van a világnak olyan zuga, ahol ne élnének magya­rok. Sokan teljes elszigeteltségben ve­getálnak a sehová sem tartozás lelki senyvedésében. Az ilyeneknek valóban élet- és lélekmentő az a testi vagy lelki segítség, amit adhatunk. Ha mással nem, reménységnyújtással, annak a megéreztetésével, hogy Atyámfia, test­vérem, bármilyen izoláltságban élsz, nem vagy egyedül! Veled vagyunk! Hozzánk tartozol. Mi is az a magyar református okú­­méné? Nem valami elefántcsontto­ronyban trónoló teológiai fogalom, nem bizony, hanem csakis és mindig csak ez: „Egymás terhét hodozzátok” — határokon innen, határokon túl, tengereken innen, tengereken túl — egymás terhét hordozzátok. Bízzunk abban, hogy a Magyaror­szági Református Egyház eljutott meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom