Calvin Synod Herald, 1991 (91. évfolyam, 1-6. szám)
1991-09-01 / 5. szám
CALVIN SYNOD HERALD-10-REFORMÁTUSOK LAPJA Vassady Béla üzenete a református magyarokhoz Leomlottak a válaszfalak, az Óhaza újra kaput tárhat A holland származású amerikai reformátusok városából, Grand Rapidsböl, Michigan államból, szeretettel köszöntelek benneteket. Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Sír, hogy testben nem lehetek veletek, Toldi Miklós sóvárgásával mondom: „Hej, ha én is, én is köztetek lehetnék.” Ugyanakkor hálatelt szívvel örvendezek azon, hogy 53 év után 88 és fél esztendőmmel ezt a napot is megérhettem, lélekben veletek lehetek. Pontosan hatvan évvel ezelőtt, 1931-ben jártam kint másodízben Amerikában. Akkor már nem mint diák, hanem mint fiatal professzor látó szemmel és szívvel figyeltem fel a kiszakadt magyarok vágyakozására elhagyott hazájukkal való több és átütőbb kapcsolat után. Útban hazafelé, a hajón gondoltam először arra, milyen nagy szüksége lenne a világban szétszórt magyarságnak, egy az anyaországban rendezendő találkozójára, s ennek időkénti megismétlésére. 1938-ban azután a Konventi Elnökség erkölcsi támogatásával, mint az Országos Református Lelkészegyesület főtitkára, lelkes munkatársak segítségével megrendezhettem az I. Magyar Református Világgyűlést, Debrecenben. Akkor még úgy gondoltuk, hogy 1940-ben a II. találkozót is megtarthatjuk, és azon a Magyar Református Világszövetséget is megalakíthatjuk. Az elkövetkező ötven év rostájában ugyancsak megrázott mindnyájunkat az Úr. Átéltünk egy II. világháborút, és utána ólomsúlyú évtizedeket. Ám Isten malmai, ha lassan is őrölnek, azért mégis mindig őrölnek. íme leomlottak a válaszfalak, az Óhaza újra kaput tárhat, és ismét szívéhez ölelheti a szélrózsa minden irányából hazazarándokló testvéreket. Kik is vagytok hát ti, akik itt összejöttetek? És miért is hívott egybe benneteket az Úr? A felelet egyszerű. A világ magyar reformátusságának vagytok a képviselői. És a reátok váró feladatokat óhajtjátok megállapítani. A világ magyar reformátusságának a képviselői? Szép és igaz, mégis az a kísértés lappang mögötte, hogy a hangsúlyt nagyon is gyakran a magyarra helyezzük, hogy a magyart teszszük meg az Isten választott népének és református hitünket magyar vallásként kezdjük emlegetni. Ettől aztán már csak egy lépés a „magyarok Istene”. Ez a gyűlés csak akkor lesz gyümölcsöző, ha nem annyira a magyar reformátusok, mint inkább a református magyarok találkozója lesz. Mert hiszen református magyarnak lenni jóval több egy nemzeti, vagy vallási meghatározásnál. Baj lenne az, ha csak azért lennétek itt együtt, mert történetesen egy felekezetbe beleszülettetek. Ha ez így lenne, akkor ez a drága alkalom sokak számára nem jelentene mást, mint egy érdekes turisztikai élményt, rokonokkal, régi barátokkal való összeborulást, emlékek idézgetését, sírva vigadást, vagy az új magyar szabadság forrásban lévő borának kóstolgatását. A református jelző az Ige fényében nem csupán jelző, hanem fémjelző. Mert megreformáltat, újjáformáltat, Isten Szentlelke által állandóan megújulóban lévőt jelent. Egyházunknak alaptétele az „ecclesia semper reformanda”, azaz az egyház folytonos megújulásának szükségessége. Ennek az egyháznak mi csak akkor lehetünk tényleges képviselői, üzenethordozói, ha magunkra nézve is vállaljuk az állandó önvizsgálatot, s a bűneink fel- és beismerésével járó megreformálódást, szüntelen újulásra törekvés folyamatát. Csakis, mint hitükben ilyen öntudatos egyének látjuk meg, hogy reformátusnak lenni — felelősség, feladat, elhivatás, misszió. Csakis, mint hitükre ráébredtek adhattok feleletet arra a kérdésre, miért is jöttetek most össze. Azért, hogy a Lélek vezetésével dolgozzatok ki egy tervet a közös munkára, aminek központi célja: építés. Léleképítés, egyházépítés, nemzetépítés. Ahhoz azonban, hogy ez gyakorlatilag kivihető legyen, szervezettségre van szükség. Enélkül lehetetlen volna a rendszeres munkabeosztás, a munkába állás és eredményes munkafolytatás. A Református Magyarok Világszövetségének megalakítása életbevágóan fontos. Nem valami sivár egyházi szervezet lenne ez. Hanem a Lélek megelevenítő kegyelméből egy élő szerv, egy szív, amely dobbanásával szabályozza egész testünkben a vérkeringést. Megfelelő szervezettséggel és szervezkedéssel és beosztással nincs a Földgömbnek olyan sarka, ahová el nem juthatunk. Egy segítésre kinyújtott kéz messzire el tud érni. És bizony erre nagy szükség van. Hiszen a történelem úgy össze-vissza dobált bennünket, hogy ma már alig van a világnak olyan zuga, ahol ne élnének magyarok. Sokan teljes elszigeteltségben vegetálnak a sehová sem tartozás lelki senyvedésében. Az ilyeneknek valóban élet- és lélekmentő az a testi vagy lelki segítség, amit adhatunk. Ha mással nem, reménységnyújtással, annak a megéreztetésével, hogy Atyámfia, testvérem, bármilyen izoláltságban élsz, nem vagy egyedül! Veled vagyunk! Hozzánk tartozol. Mi is az a magyar református okúméné? Nem valami elefántcsonttoronyban trónoló teológiai fogalom, nem bizony, hanem csakis és mindig csak ez: „Egymás terhét hodozzátok” — határokon innen, határokon túl, tengereken innen, tengereken túl — egymás terhét hordozzátok. Bízzunk abban, hogy a Magyarországi Református Egyház eljutott meg-
