Calvin Synod Herald, 1988 (88. évfolyam, 1-5. szám)

1988 / 2-5. szám

CALVIN SYNOD HERALD-25-REFORMATUSOK LAPJA Megemlekezés NT. CSENDES IMRÉNÉ Benyowszky Maria A szerénység, szorgalom, céltudatosság fáradhatatlan asszonyát szólította magához az Úr 1987 augusztus 30-án Torontóban. Nem sokáig volt papné, de amig az volt, odaadó lelkesedéssel volt segítőtársa hitvesének Nt. Csendes Imrének Kanadában. A Tisza mentén Bótrágyon serdült fel ebben a kis, de sok derék magyar református vezető egyenéniséget adó Csehországhoz csatolt faluban. Tanítóképzőt végzett Szatmáron. Első férje Csepreghy Alajos volt. Két leánygyermekük született. A cseh területen reménytelennek láttak a jövőt és összeszedett vagyonukkal elindultak Kanadába, hogy farmerként uj életet kezdjenek. Am a depresszió hatalmas lántengere őket is tönkre tette és nincstelenül két kislányukkal jöttek vissza Magyarországra. Budapesten éltek, de az 1945-ös összeomláskor nyugat felé menekültek, melynek végállomása megint csak Kanada lett. Közben Németországban férje elhunyt. Két lányával, vejével az ötszörös magyar bajnok mükorcsojázóval Pataky Dénessel és két unokával érkeztek Winnipergre. Az akkori menekülteket Winnipegen a jóságos Nt. Csendes Imre a prérik lelkésze várta, akit még az első kivándorlás idejéből igen jól ismertek. A hét személlyé szaporodott kis családot Imre bácsi pártfogó szárnya alá vette. A testvér-baráti támogatásból házasság lett. Winnipegen kötöttek házasságot, de bizony négyszáz mérföldes távolságon belöl még négy szórvány magyar farmer gyülekezetei is el kellett látni: Saskatchewanban elbeszégetni a témák felől. “Az egyházon kívül,’’ mondták, “csak itt beszélnek Istenről." Tehát éhesek a fiatalok Isten Igéjére és jó munka az amelyben kielégítjük étvágyukat. A táborozok beosztott programja majdnem ugyan az évről évre, azon függvén hogy milyen segítséget kapunk a felügyelőktől. A kedvenc elfoglaltság a rock-n-roll műhely, ahol zene szövegek üzenetét keresztyén szempontból felmérnek hasznosnak vagy haszontalannak. Aztán a magyar konyha is nagy követést élvez, amelyel néhányan kipótolják a mulasztott otthoni kaját. Az esti programokat is nagyon kedvelik az ifjak. Hétfőn tartjuk az első táborosok mókás beiktatását, kedden vagy benti olimpiát vagy esti úszást rendezünk, szerdán este tánc, csütörtök este tehetség bemutatás vagy tréfás előadás az ifjak részéröl, és pénteken tábortűz mellet tartott Istentisztelet, majd gyertyafény menet a fö terembe Úrvacsora osztásra. Szom­baton mindenki új élményei s új baráti kapcsolattal van ellátva a hoszú hazatérő útra. Újainknak sikeres tanuló évet kívánunk a jövő év találkozóig. Halmokon, Otthonban Salcoatson és Lestockon. Az Otthon nevezetű településen a kis magyar templom mellett levő rozoga deszka épület volt a parókia, melyben a legényember Csendes tiszteletes eléldegélt valahogy, de oda asszonyt vinni, már nem volt alkalmas. így lett Winnipeg az öt szórvénygyülekezet központja. Ott telepedtek le. Manyi néni nagyon hamar megtanulta a református papnék életét és teendőit. Szívvel lélekkel dolgozott szeretett hitvesével együtt. Közben a United Church of Canada Csendes tiszteletest az időközben megüresedett torontói Church of All Nations magyar lelkészévé nevezte ki. Ide költöztek 1950 őszén. Pásztor nélküli nyáyát kellett összeterelgetni, hiszen az első vasárnapi istentiszteleten csak négyen voltak a hivek. Éjjet és napot nem kiméivé látogatták kettesben a gyülekezet volt tagjait és a létszám gyarapodott. Az akkor érkezett DP-sek apjukat, anyjukat találták a melegszívű Csendes házaspárban. Sajnos a jólelkü pásztort, a férjet 1955 végén infraktus és szélütés érte. Feljavulása reménytelen volt. Csekélyke nyugdija mellett a tiszteletes asszony munkát nem szégyelve járt el naponként dolgozni. Férjét Nt. Csendes Imrét 1958 elején magához szólította az Űr, de 6 a gyülekezetével továbbra is meleg kapcsolatot tartott és ahol csak kellett mindenütt segített. Nem kímélte magát. Haláláig 86 évesen is munkába járt dolgozni. Munkahelyén lett rosszul. Pár napig szenvedett. Kegyelmes volt hozzá az Ur. Manyi néni megtért elköltözött kedveseihez. Koporsójánál Nt. Seress Ödön torontói lelkész hirdette a vigasztalás igéit. Lánya Csepreghy Mária, elhunyt lányától maradt három unokája és négy dédunokája gyászolja. Hűséges szolgálója volt az ö Urának Krisztusának. Legyen emléke áldott. (Pokoly László) HIRDETMÉNY A Los Angeles-i Első Magyar Református Egyház pályázatot hirdet megüresedett lelkészi állásának a betöltésére. Pályázhatnak azok a református lelkészek, akik egyházkerületi engedéllyel, valamint elfogadható angol nyelvtudással is rendelkeznek. A pályázó lelkészek legfrissebb életrajzukat szíves­kedjenek 1989 január 15-ig az alábbi címre elküldeni: PULPIT COMMITTEE C/0 Mr. Lajos Szathmáry 11558 See Drive Whittier, CA 90601 Nt. Medgyesi Lajos, UCC Táborvezető

Next

/
Oldalképek
Tartalom