Calvin Synod Herald, 1988 (88. évfolyam, 1-5. szám)

1988 / 2-5. szám

CALVIN SYNOD HERALD-24-REFORMÁTUSOK LAPJA 1988 MAGYAR REFORMÁTUS IFJÚSÁGI TÁBOR A hagyományos Ifjúsági Tábort megtartottuk augusztus 14-tol 20-ig a Laurelville, Pennsylvania Menonite Church Center területén. Az idén 103 ifjú vett részt a tábori találkozón. Múlt éven szó került a helyszín változás felől mivel az árak emelkedtek. A UCC Camp Living Waters javaslat alá volt téve, mely kb. 40 mérföld keletre van Ligoniertól. Az év márciusában elzarándokoltunk leellenőrizni az új helyet de nem találtuk praktikusnak a változást a megszokott programok ellátása miatt. A Nyugati Egyházmegyére került sor a téma kiválasztása, öszeálitása, és megszervezése érdekében. Áprilisban találkoztunk a Lynwood, Illinois Magyar Református Egyháznál erre a célra. Az ifjak szerint való kitöltött kérdő ívek véleménye szerint ment a határozat. Sokan akartak hallani és tanulni a Jelenések könyvéről, különösen ahogy viszonyul Isten Ígérete a végidőkre. Az egész heti téma erre alakult a "Relevant Revelations,” vagyis a Jelenések Lényege cime alatt. Ezt továbbra letörlesztettük öt külömb alaptételre melyeknek értelmezését és előadását öt lelkész megosztotta. Első napi témánk azzal foglalkozott "hogyan beszél Isten mihozzánk.” Ennek éretlmezését s előadását magam válaltam, figyelemre hozván Isten Igéjének történelmi, lelki, s egyéni működését. Másodnapi témánk az "időnkhöz szóló jelenésekkel” foglalkozott. Nt. Takács Zsolt tartott előadást melyben megjátszatta csoportokra oszlott ifjainkal azokat az érzéseket s magaviseleteket melyek megvalósulnának Krisztus Urunk viszszajövetelekor. Harmadnapi alaptémánkban Nt. Sholtes András megfontolta a "jelenések igazságát”; felértékelt külömbözo filmek s zene (rock) csoportok hamis és gonosz üzenetét, s igazolta az Isteni kijelentés valóságát az ember életébe. Negyed napon Nt. Dr. Szűcs Zoltán tartott előadást a "személyi jelenések” tételén. Felismertette hogy csak hittel lehet meghallani Isten üzenetét s hogy azt álandó imádsággal, tanulmányai, és tanúbizonysággal lehet elérni. Az utolsó napra maradt az öszefoglaló téma, "hogyan látom jövőmet" cím alatt. Ezt Nt. Nyerges Vilmos értelmezte egy tengerészi gyakorlat viszgának használatával, hol a legénység mentő hajókra szorul. Mihez kapjanak először? A felsorolt tárgyak mellett rádöbentünk hogy nem az élet megtartására kell figyelmünket adni hanem annak megmentésére, különösen a lelki téren. Körül kell venni magunkat olyan eszközökkel melyek ápolják a hitet, hogy tükrözzék bennünk a Jézus Krisztus. Mindezek meghatották az idősebb táborozókat anyira hogy töbször fenmaradtunk hajnal 2 -3-ig is

Next

/
Oldalképek
Tartalom