Calvin Synod Herald, 1987 (87. évfolyam, 1-5. szám)
1987 / 4. szám
CALVIN SYNOD HERALD -10- REFORMÁTUSOK LAPJA Református Lelkészek Gyűlése Az Amerikai-Magyar Református Lelkész Egyesület idei szeptember 7-8-án tartott ülésén Ligonier, Pennsylvaniaban résztvettek mindazon lelkésztestvérek, akik az Amerikai Magyar Református, az Amerikai Református, a Presbiteriánus, az Egyesült Kanadai, vagy a Kanadai Presbiteriánus egyházhoz tartoznak. Örömmel láttuk, hogy a U.C.C. magyar lelkipásztorai olyan nagy számban jelentek meg. Az előző évek tapasztalatához hasonlóan zsúfolt program, a Bethlen Otthon részéről nagyszerű vendéglátás és közös istentisztelet várta mind a presbiteriánus konferencia, mind a lelkész egyesületi vendégeket. A beszámolók között elhangzott Dr. Havadtöy Sándor jelentése a venezuelai magyar gyülekezetek helyzetéről, Dr. Medyesy László és Király Zoltán püspökünk előadása a jugoszláviai magyar szórványokról és Hunyadi Piroska nyári ifjúság tábori összegzése. Az előadások között Dr. Fábián Éva "Gyülekezeti lelkigondozás”, Dr. Medyesy "Folytatólagos ökumenikus munka", Nt. Farkas Sándor "Az óhazai Református Egyház új istentiszteleti rendtartásával kapcsolatos néhány gyakorlati megjegyzés”, és a ceglédi Nt. Lizik Zoltán "Mindennapi kereszténység" című értekezését kell megemlítenünk. NYILATKOZAT Az Amerikoi Magyar Református Lelkészegyesület 1987 szeptember 7.-én és 8.-án Ligonier-ben megtartott évi közgyűlésén értesült arról, hogy Éliás József volt debreceni lelkipásztor a Szabad Európa Rádió "Protestáns Világ” műsor szerkesztőjének, Juhász Lászlónak irt 70 oldalas levelében antiszemitizmussol vádolja a tíz esztendővel ezelőtt elhunyt Ravasz László, volt dunamelléki püspököt. Miután ezt a levelet Éliás megbizásából Sipos Tibor hesseni református lelkipásztor sokszorosította és széles körben terjesztette, többé nem tekinthetjük magánügynek, és mint Ravasz püspök életművét rágalmazó Írást vissza kell utasítanunk. Meggyőződésünk szerint igazságtalanság Ravasz Lászlót a hitleri "Endlősung”-ra emlékeztető fasisztoid nézetekkel vádolni és azt állítani róla, hogy "fajelméleti koncepciójával megelőzte Hitlert, Göringet, Göbbelst”. Valljuk, hogy nemcsak téved, de súlyos bűnt követ el az, aki századunk legnagyobb magyar hitvalló püspökét antiszemitizmussal vádolja és lélekmérgezönek, az “embertelenség bacillushordozójá"-nok, a "fajelmélet előfutárá”—nak tekinti. Mivel véleméyünk szerint ez a rógalomhadjórat nemcsak Ravasz püspök emlékét feketíti be, de árt mind a magyarság, mind a zsidóság érdekeinek , az alaptalan vádakat visszautasítjuk és elitéljük. I Ligonier, 1987 szeptember 8-án Presbiterek Egyesülete Az Amerikai Magyar Református Presbiterek Egyesülete 1987 szeptember 6-7-én tartotta 41. évi rendes gyűlését. A 74 megjelent 23 gyülekezetét képviselt a három nagy egyháztestböl. Beszámolók és előadások követték egymást a nyári ifjúsága táborról, a dél-amerikai missziós munkáinkról, a Bethlen Otthonról. Meghívott előadónk Rév. Edwin Stern Roebling-i lelkész volt, előadásában a mindenkit oly élesen érintő problémáról beszélt: "Hogyan tartsuk meg a fiatalokat templomunkban?” Tudásban és lelkiekben meggazdagodva Úrvacsorával zártuk találkozónkat. Jövőre 1988-ban "Labor Day” hétvégén fogunk újra összejönni. Információ, helyfoglalás ügyben kérdéseikkel forduljanak Beke Antalhoz, Box 335, Crosswicks New Jersey 08515. Ömaga magyarázza, Hogy mit akar veled, Kis dolgokért ne hagyd el Az üdvösségedet! Ha bánt, ha tép az élet S őrjít a butaság, Ragadd meg az ígéret Égi borsát, - javát. Ha félelmek kínoznak S oly ingatag jövőd, Lóssd, - Neki - mit okoztak Álszent gonosztevők. Hideg szitokra szirmát Becsukja a virág, Nem pöröl, némán tűr csak S kivérzi illatát. Lássd te is, - Isten Szentje - Keresztet szenvedett, Tettével Így mutatta: Ö az örök szeretet! Horváth Lorónd A KIVÁLASZTOTTAKHOZ Az a mi kiváltságunk; Hozzánk Isten beszél. Kinyitod Bibliádat, Jön a szentlélek—szél!