Calvin Synod Herald, 1986 (86. évfolyam, 1-6. szám)
1986 / 4. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 12 REFORMÁTUSOK LAPJA Tovább eazdasodik Sárospatak Átadták a gyűjtemények új épületét Aligha kell olvasóink előtt bizonyítgatnunk, hogy az egykori Sárospataki Református Kollégium olyan lelki, szellemi, kultúrális központja volt hosszú évszázadok során nemcsak egyházunknak, hanem az egész nemzetnek is, melynek hatása mind a mai napig jól érzékelhető. A Kollégium nagykönyvtárát, levéltárát, múzeumát és a hazánk határain kívül élő magyar reformátusság életét dokumentáló, egyedülálló adattárat magában foglaló gyűjtemény, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteménye, hűségesen ápolja a Kollégium örökségét, sőt a maga eszközeivel annak a szellemiségnek a mai intézményes megjelenítője, amely mindig előremutatóari, színesen és markánsan volt jelen a magyar közgondolkodásban. Mindemellett művelődéstörténetünknek is szerves, elidegeníthetetlen része ez a Gyűjtemény. Az ország, a megye és a város a Gyűjteményt történeti értékéért becsülik. Mi pedig úgy tekintünk rá, mint ma is ható hagyományaink egyik központjára. Ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy a nagykönyvtár, a rendkívül értékes levéltár, a múzeum és az országban egyedülálló adattár további gyarapodásához minden lehetőség rendelkezésre álljon. Az 1980-as évek elejére a gyarapodás szinte teljesen lehetetlenné vált, helyhiány miatt. Nyilvánvaló tény, hogy ha egy intézmény továbbfejlődésének a lehetősége megszűnik, azaz a pataki Gyűjtemény elveszti a jelennel való kapcsolatát, akkor feltartóztathatatlanul elsorvad, csupán a múltból ittmaradt kövületté válik. Ezeket a gondolatokat fogalmazta meg Kürti László püspök, amikor június 21-én Köpeczi Béla művelődési miniszter, Randé Jenő, a Magyarok Világszövetségének főtitkára, valamint dr. Ladányi József megyei tanácselnök, Orosz László, az MSZMP sárospataki első titkára, Takáts Gyula városi tanácselnök, Somogyi József szobrászművész, a Zsinat világi elnöke jelenlétében, a város és a Kollégium barátainak nagy érdeklődésétől kísérve átadta rendeltetésének a Kollégium épületegyütteséhez illeszkedő új épületszárnyat. A létesítmény a következő 50—60 esztendőre elegendő helyet biztosít a Gyűjtemény gyarapításához. A pataki Gyűjtemény korábbi nehéz helyzetét nemcsak egyházunk, különösen is a tiszáninneni egyházkerület vezetése ismerte fel. Osztozott a gondokban a város vezetősége, majd később az ország kultúrális vezetése is. A segítő kezeket egyugyanazon szándék mozgatta: e kultúrális intézménynek nem csupán a megtartására törekedtek, hanem a növekedéshez, a fejlődéshez igyekeztek megteremteni a szükséges feltételeket. Az épület létrejöttének részleteiről szólva, Kürti püspök azt is elmondta, hogy az országos figyelem Aczél Györgynek, az MSZMP Központi Bizottsága akkori titkárának 1982-ben Sárospatakon tett látogatása során terelődött a helyi gondokra. A Gyűjtemények szorult helyzetét látva a megye vezetői is kilátásba helyezték támogatásukat. Ilyen előzmények után fordult az egyházkerület elnöksége Köpeczi Béla művelődési miniszterhez és kért anyagi támogatást egy olyan gyűjteményi raktárépület létrehozásához, mely hosszú évtizedekre megoldaná a helyhiányból származó problémákat. A miniszter pontosan ismerte a pataki Gyűjtemény értékét, hiszen maga is kiemelkedő történész, élenjáró Rákóczikutató. A művelődési tárca tizenkétmillió forintot bocsátott az egyházkerület rendelkezésére a könyvtári és múzeumi raktár megépítéséhez. A megyei tanács ötmillió forint támogatással sietett a jó ügy megoldásához, az Állami Egyházügyi Hivatal pedig egymillióforint rendkívüli államsegélyt folyósított. így lehetővé vált a Rákóczi út 3. szám alatti, ún. Trócsányi ház megvásárlása. Ezt a házat — amely szerves egységet alkot a Gyűjtemények új épületével — jövőben az idelátogató kutatók elhelyezésére kívánják használni. Az új épület terveit Makovecz Imre építész készítette, akinek oly sok szép alkotásában gyönyörködhetünk Patak utcáin sétálgatva. A nagy lendülettel megindult építési munkát az egyházkerület saját brigádja végezte Debreczeni László építésvezető és Palácsik Imre építészmérnök irányításával. A sajátosan szép, a hagyományokhoz visszanyúló építészeti stílusjegyeket magánhordozó épületet úgy tervezték és építették meg, hogy az ne csak szépségével, hanem célszerűségével is minden igénynek eleget tegyen. A két födémszerkezet négyzetméterenként húsz mázsa súlyt képes elhordozni. A három szint együttes alapterülete meghaladja az ezer négyzetmétert. Egyelőre az első emeleti részt polcozták be. A könyvespolcok együttes hosszúsága meghaladja a négyezernyolcszáz métert. Ez az óriási felület lehetővé teszi, hogy a nagykönyvtár agyonzsúfolt raktárait kiürítsék és így évtizedekre az újabb gyarapodásnak helyet teremtsenek. A tetőteret hőszigeteléssel látták el. így ott is nagyméretű raktározó területet tudnak kialakítani, amely kiválóan alkalmas fából, cserépből és fémből készült múzeális tárgyak elhelyezésére vagy a feldolgozásra váró könyvtári duplumanyag rendezésére. A földszintet kitűnően fel lehet használni kiállításokra, vagy tudományos tanácskozásokra. Az épület három szintje között lift könnyíti meg a könyvek, múzeumi tárgyak fel-leszállítását. Az épület a mi szemünkben nemcsak féltve őrzött pataki értékeink kincsestára, nemcsak jövőbeni kultúrális, szellemi jelenlétünk nélkülözhetetlen feltétele, hanem a mindezeket elismerő nemzeti összefogás egyik fontos szimbó-Emlékezés Molnár Máriára Egyházunk keretében, nt. Seress Ödön felesége, Sárika kezdeményezésére mi, az 1956-ban kijött asszonyok, 1960-ban megalakítottuk a Molnár Mária Fiatalasszonyok Körét. A közös emlékek, az új környezetben tapasztalt más életszemlélet és az egymás jobb megértésének vágya tették ezt akkor szükségszerűvé. Célunk főleg kultúrális tevékenység és szeretet-vendégségek tartása volt, melyeket általában havonta, mindig vasárnap délutánonként tartottuk meg. Molnár Mária neve alatt meghitt lelki közösséggé alakult a csoport, mely időből igen sok kedves emlékünk maradt meg. Nt. Seress Ödönék Torontóba történt meghívása után, a patronus nélkül maradt közösséget az egyház vezetősége beolvasztotta a Lorántffy Zsuzsanna Női Körbe. Molnár Mária születésének századik évfordulóján szeretettel idézzük emlékét és hálát adunk a jó Istennek, hogy a magyar reformátusságnak egy hittérítő mártírt adott. Áldásos munkáját nemcsak a vasárnapi iskolai tanításra, beteg- és családlátogatás belmissziói munkájára fejtette ki, gyakran prédikált is. Valószínű, hogy az ápolónői és sebész-asszisztensi kiképzést még a diakónus-képzőben kapta. Ezt a tudását az I. világháború alatt hadikórházakban hasznosította. 1925-ben, német tudásának gyarapítására a liebenzelli protestáns missziói központba utazott. A külmisszióból hazatérők elbeszélése alapján ismerkedett meg az ott végzett csodálatos munkával és azonnal jelentkezett missziós szolgálatra. Jelentkezését először elutasították, de 1927-ben elfogadták. 1928 elején útrakelt a Német Protestáns Külmisszió keretében és jelentkezett az Admiralitás-szigetcsoport Mánusz-szigeten levő missziós telepen. Ott egy kisebb szigetcsoportra került, amit rendszeresen bejárt, gyógyította és tanította a szigetlakó pápuákat. Lefordította számukra az Újszövetséget és munkájáról rendszeres beszámolókat küldött dr. Ravasz László református püspöknek s rajta keresztül a magyar reformátusságnak. A II. világháborúban sokáig nem jött hír felőle, míg végül 1948-ban egy német misszionárius számolt be sorsáról. A szigetet megszálló japánok összeszedték a kémkedéssel gyanúsított misszionáriusokat, hajóra rakták, kivégezték és a tengerbe dobták őket. így halt mártírhalált Molnár Mária, a magyar diakonissza 1943. március 18-án, a Csendes-óceánon. Legyen emléke áldott. Sebő Ernő né (Hívó Szó)
