Calvin Synod Herald, 1985 (85. évfolyam, 1-5. szám)
1985-08-01 / 4. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 14 — REFORMÁTUSOK LAPJA DR. SZABÓ ISTVÁN: Az igazság vonulásának diadalútja TIZENNYOLCADIK MINIATURA A fejedelem zászlaja két arannyal hímzett névvel —---------Bocskay István és a Bécsi Béke----------II. rész Kassa, 1606. december 23. < i < > * > A nemzet protestáns rendjei énekelték a zsoltárt egy lélekkel lelkesülten, mintegy erőteljes nagy ünnepi gyülekezet. Micsoda hihetetlen történelmi változás?! Zsoltárt éneklő országgyűlés annyi elnyomás, üldözés, véres harc után. A templom körül kívül várakozó tömeg mérhetetlen öröm-mámorba tört ki. A diadalmi zsoltár a várvavárt örömhírnek volt adrámai bejelentője: a bécsi béke jóváhagyását megszavazta az országgyűlés. A vallásszabadság, a nemzet törvényévé lett! A protestáns hazafiak hadserege elnyerte harcának méltó koronáját. A Habsburg király engedmény-tevésre kényszeríttetett. Felharsantak a győzelmi trombiták. Felhangzottak a dobok. Megkondultak az összes templomi harangok. “Véget ért a háború! Győztünk! Végre itt a béke! Magasztaltassék Istenünk nagy neve!” — kiáltott fel ujjongó örömmel az erkélyen Alvinczyné tiszteletes asszony. “Jöhet a mulatás! Kezdődjön hát a győzelmi bál! Látod, Anyám, milyen téves volt jelképes látomásod!?” — tört ki Bocaciusné asszony látható örömrajongással fordulva édesanyja felé. “Nézz! Nézz, leányom oda fel az égre!” — mondotta Belsiusné nagyasszony. “Látod a hulló csillagot? Fénysugara még mindig látható. Óh, mily vakító a ragyogása!” “Jó, jó, édesanyám! De ne többet már magyarázataidból!” “Leányom! Amikor csillag hull le az égről, az mindig halandó ember kimúlását jelzi. De ez a csillag túlságosan káprázó volt ahhoz, hogy egyszerű ember halálát jelentse. Leesett korona... fényesen lehulló csillag... balsejtelmes jelek... hidd el, leányom, suttogta az idős nő újra és újra, de a két izgalomtól ittas ifjú asszony semmit sem adottt többé szavára. Az öreg templom falain belül a szentélyben a szószék alatt a régi oltár helyén az Úrnak szent asztala állott. Mögötte nagy, nehéz, faragott tölgy-széken ült maga a felszabadító fejedelem. Feje felett fényes lámpás lengett, megvilágítván nemes alakját, ötven év körülinek látszott. Dús szakáll és bajusz körítetté feltűnően sápadt arcát ezen a mai estén: szemei azonban fényesen csillogva tükrözték hős és halhatatlan lelkét. Fekete selyem nehéz díszmagyar borította alakját. Mellette ifjú alvezére, Bethlen Gábor állott, háta mögött egybefont kezekkel. Ő volt az, aki oly sikeresen semmisítette meg Erdélyben Basta hadait, mialatt a fejedelem maga északon aratott győzelmet Belgijoso seregei felett. A fejedelem mögött tábori papja, Alvinczy Péter állott. Magas, vékony növésű ünnepélyes külsejű, brilliáns agyú és tüzes szívű prédikátor. Őmellette pedig Bocacius János, ötvenes éveiben erőteljes külsejű diplomata; lángeszű, bátor, mozdíthatatlan. A protestáns nemesek és nemzetgyűlési képviselők százai töltötték meg a történelmi jellegű Isten-házat. A ragyogó gyertyatartókba helyezett gyertyák százai borították fénybe a templomot és fényükben ragyogtak a színes nemzeti köntösök. Bocskay fejedelem előtt a nehéz tölgyből készült Úrasztal, melyet sötétpiros bársonytakaró fedett az arannyal hímzett búzakalász és kehely jelképveivel díszítve. Az Úrasztalán nehéz, vaskos Biblia-kötet, melyet mindössze tizenhat évével azelőtt fordított magyarra a közeli Gönc híres prédikátora, az “istenes vén ember”, a nagy Károlyi Gáspár. A nyitott Biblia előtt az Úrasztalán feküdt a Bécsi Béke most már hivatalosan jóváhagyott, aláírott és lepecsételt okmánya. Mélységes csend honolt a templomban. A fejedelem néhány pillanatig mély gondokba merülten mozdulatlanul ült oly komoly ünnepélyességgel, mint a pap, ki a legszentebb ereklyét őrzi. A halotti csendet sarkantyús csizmák pengése zavarta meg. A vereséget szenvedett Habsburg császár követsége hideg, de udvarias meghajlás után távozott a templomból a hosszú középhajón át. A távozó alakok hosszú, sötét árnyékai rávetődtek a templomfalra. Néhány percig ismét mély csend honolt. Majd újra emberárnyak tűntek fel a templomfalon, de most befelé vonuló irányban. Újra nehéz lépések visszhangoztak végig a templomon. A török szultán követsége vonult a fejedelem elé, követvén a lófarkas félholdas zászlót. Lolla Mohamed, Buda nagy vezíre, a szultán személyes követe földig hajtotta meg kövér, nehéz testét a fejedelem előtt. Feszült zöld köntös borította alakját, sárga kecskebőrből készült csizma volt a lábán. Tisztességadása közben hosszú copfja a földet érte, melyet minden hűséges mohamedán azért viselt rituális előírás pontosságával, hogy halála óráján ezzel emeltessék majd gyors és teljes bizonyossággal Allah által a hetedik égnek boldogságába. Néhány udvarias szó mormolása közben nyújtotta át a fejedelemnek a szultán gyönyörű ajándékát. Először a fejedelem fejére helyezte a szultán által küldött, drágakövekkel díszített, ékesen ragyogó királyi koronát. Ezáltal a törökök szultánja elismerte őt nemcsak Erdély fejedelmének, hanem Magyarország uralkodó királyának is. Minekutánna a Habsburg császár nagy előrelátással “távolította el” a budai várból a magyar királyok koronáját, hogy azt “megőrzésre” saját bécsi várának páncélszekrényében helyezze el; most a szultán “nagy kegyesen” küldött egy új koronát a hiányzó ősi magyar királyi korona pótlására. Majd pedig a nagy “vezír” értékes gyöngyökkel ékesített jogart helyezett Bocskay jobbkezébe. Ékszerekkel kivert pompás kardot kötött az oldalára és művészien hímzett győzelmi zászlót tett a balkezébe. Bocskay István íme most elérte hatalma csúcsívét. Egy évvel előzőleg Erdély nemesi rendjei egyhangú választással kiáltották őt ki uralkodó fejedelemmé. Nemsokára azután a magyarországi rendek választották meg őt Magyarország királyává is. És most ebben a történelmi órában a vesztes Habsburg császárral kötött békeszerződés törvényes erőre emelkedett és a “mindenható” török szultán ajándékba küldte neki a királyi koronát. Most már semmi sem állott
