Calvin Synod Herald, 1985 (85. évfolyam, 1-5. szám)
1985-06-01 / 3. szám
CALVIN SYNOD HERALD —14 — REFORMÁTUSOK LAPJA : DR. SZABÓ ISTVÁN: Az igazság vonulásának diadalútja TIZENNYOLCADIK MINIATURA A fejedelem zászlaja két arannyal hímzett névvel -----------Bocskay István és a Bécsi Béke-----------Kassa, 1606. december 23. «. «. 11 ■. J; “A tiszta vallásért és a Haza szabadságáért. ” '■' Bocskay mottója A Kassa városa körüli magas hegyeket sűrűn borította be a fehér hó. A téli éjszaka csillagmillióinak tükrözése visszaverődött a hólepel káprázatos színén. A közeli Tátra egetverő bércei közül jövő éles északi szél süvítve rázta meg a fagybaborult ezüstlevelű hatalmas fenyők tengerét. A csendes és szentséges karácsonéjt megelőző napnak az estéje volt ez az est. A tizenhetedik század hatodik éve a végét járta már. Kassa városa a magyar hon felszabadított részének a fővárosa volt. Azzá tette azt a győzelmes Bocskay István, a forradalom hős vezére, Erdély fejedelme, Magyarország újonnan választott — de saját akarata szerint koronázatlan királya. “Akié Kassa, azé a Felvidék!” — szólott az ősi közmondás. Kassa pedig most a kálvinista fejedelem feltétlen birtokában volt. A vallás és nemzet szabadságáért folytatott, Bécs és Róma elleni, véres harcoknak első győzelmi gyümölcse volt ez a város. A város négyszög-alakú piacterének nem volt most szüksége mesterséges kivilágításra. Világosabb volt az ezen a mai estén a csillagok ragyogó fényözönében, mint sok más nappalon a napnak a fényében. A hajdúk, a fejedelem győztes katonái, rikító egyenruháikban ellepték az egész piacteret. A nagy magyar Alföld kálvinista népéből toborzott harcosok feszült idegekkel várakoztak. A piactér körül vidám viganós parasztleányok és a városi polgárok tömege állott sorfalat. A napi munka végeztével ideseregelve, izgatottan várták a nemzetgyűlés bezártát. Az ősi, büszke Erzsébet templom, egész Európa egyik legszebb székesegyháza, magasan emelkedett ki a piactér többi épületei közül. Magas tornyán a hegyek felől jött szélben hullámzóan lobogott a fejedelmi zászló a két aranybaszőtt névvel: “Pro Deo et Libertate!” — “Istenért és a Hazáért!” A nagy templom falai között most történelem íródott! Ez volt az a templom, amit két esztendővel ezelőtt Rudolf császár egyenes parancsára Belgijoso gróf sárgafekete seregei vad erőszakkal raboltak el a kassai protestánsoktól, hogy Rómának odaadják. Ez volt az a zsarátnok, mely lángralobbantotta és Bocskay zászlaja alá hajtotta az egész nemzetet, hogy kivívja magának az idegen Habsburg uralkodó ellenében Istentől adott alkotmányos jogait, s közöttük legelsősorban vallásának szabad gyakorlását. Két esztendővel megelőzőleg az egész ország romokban hevert. Két veszedelmes ellenségnek, a császárnak és a szultánnak, zabolátlan hadai mindent elpusztítottak, amik csak útjukba estek. Szerencsétlen magyar haza mérhetetlen járom alatt nyögött. Emberek egymást gyilkolták le a betevő falatért. Az ország török uralma alatti felén a szultán csatlósai raboltak el mindent; az országnak pedig még mindig Habsburgok uralma alatt másik felén a császár irgalmatlan erőszakkal igyekezett megsemmisíteni a magyarok alkotmányos jogait és a nép lelkesen megszeretett új, reformált vallását. A császár zsoldosai egymás után rabolták el a protestánsok templomait, fegyveres erővel, és a hívőket saját templomaikból bottal kergették ki: lelkipásztoraikat börötönbe vetették; falvaikat könyörtelenül leégették. Szabadságjogokat így sehol és soha lábbal sárba nem tapostak még! Érthető, hogy erre jogos forradalom tört ki. A felkelés tápláló forrása Erdély magyar fejedelemsége lett, mely az egész magyar hon és magyar nép védőbástyája volt. Bocskay fejedelem kibontotta zászlaját. Mivel két ellenséggel szemben való harcolás egyidőben valóságos öngyilkosság lett volna, így a kisebb veszedelmet jelentő törökkel szövetséget kötött a még nagyobb veszedelmet jelentő Bécs és Róma ellen. Kassának erős, védelmi városa volt az első, amely kapuját a győzedelmesen harcoló felszabadító fejedelem előtt örömmel nyitotta meg. Majd egyik város a másik után cselekedte ugyanazt. A fejedelem a császári hadakat csata-csata után verte vissza egészen a császárvárosig, magának Bécs városának a kapujáig. Mikor a seregek végre már a császári fővárosig értek, akkor maga a császár könyörgött békéért. A bécsi békét meg is kötötték és alá is írták. Jóváhagyása azonban az országgyűlés hatásköre volt. Ezért hivattak most egybe Kassa városába a nemzet összes protestáns rendjei ennek a békének ratifikálása céljára. Az országgyűlés összehívásának célja a nemzet hét évszázados alkotmányos jogainak biztosítása és a protestáns egyházak híveinek a katolikusokkal való egyenlőségének a megadása volt. Annak a nagy templomnak a falai között van most folyamatban a történelmi jelentőségű országgyűlés, melynek elrablása indította el a szent szabadságharcot. Közvetlenül az öreg Erzsébet templom mellett állott egy impozáns román stílusban épített nagy ház, melynek szögletes utcára nyíló erkélyét nehéz dísz-oszlopok tartották. A parókia volt ez, a város lelkipásztorának családi lakóhelye. Az erkélyen három női alak volt kivehető a hold és a csillagok szokatlan fényáradásában. A város közéletében legjobban ismert három nagyasszony nézett le onnan a piactéren várakozó nagy tömegre. A fiatal nőalak Alvinczy Péterné volt, pirosló ovális arcával, szépen gondozott hosszú szőke hajával. Fehér hermelin mente fedte hosszú fekete estélyiruháját. Nyaka körül fehér selyem sál lebegett. A mellette álló, hasonlóan ifjú és szép fekete hajú nő Bocacius Jánosné volt. Mentéje alatt nehéz kék, földigérő bársonyruha, melynek bő és fehér ujjai meglebbentek ahányszor megmozdult. Meleg gyapjú takarta vállait. A harmadik idős nőalak, kiálló arccsonttal, előrehajló sasorral, Madam Belsius, Bocaciusné édesanyja volt. Az Alvinczy és Bocacius nevek valóban legendás hangzásúak voltak szerte az egész ország felszabadult részén. A két nemzeti hősnek hitvesei is osztoztak nemcsak a dicsőség
