Calvin Synod Herald, 1984 (84. évfolyam, 1-6. szám)
1984-06-01 / 3. szám
CALVIN SYNOD HERALD hez vinni, de a tengert lehetett Leydenhez sodorni. A fejedelem éppen azért nagy harci tervet dolgozott ki; támadni a spanyol támadókat az Északi-tenger felőle a Meuse, a Waal és a Rajna folyók megdagasztott vizeivel. “Inkább vízzel elárasztott föld, mint elvesztett föld!” — volt a harci kiáltás. A holland hazafiak átvágták a gátakat, megnyitották az összes zsilipeket, víz-záró kapukat. A szárazföld hatalmas részét mesterségesen elárasztották vízzel. Boisot tengernagy “Ark of Delft” nevű vezérhajóját kétszáz hajó követte. A “tengeri koldusoknak nevezett elszánt hajósok irányították a hajókat. Győzedelmesen haladt előre tovább és tovább ez a hihetetlen hajós-flotta, a víz alá meresztett földrészek felett a habok és hullámok színén, a félig víz alá merített házak, kémények között és a vizek alá merült hársfák és nyárfák csúcsai fölött. Hetek múltak hetek után: akadályok akadályok után győzettek le. A félelmetes “tengeri koldusok”, harci sisakjaik felett “Inkább török, mint pápás” felírással, törtettek közelebb és közelebb. A spanyolok “Pater Noster” és “Ave Maria” jelkiáltásaikkal a szájukon egyre kisebb és kisebb szárazföldi területre szoríttattak be. Az összes külső erősségek egymásután összeomlottak, kérlelhetetlen harcok árán, de a legerősebb még rendíthetetlenül állott. Aztán jött a mérhetetlen csalódás. A hullámok és a szelek, melyek ezideig oly megértőén segítői voltak az előretörő hajóhadaknak, egyszerre megszűntek tovább sodorni a győzedelmesen haladó flotillát. A víz túlalacsonyra szállott, a szelek ellenkező irányba fordultak. A nagy flotilla megrekedt és mozdíthatatlan lett. A kilátás reménytelennek látszott és a reménység apadni kezdett. Leydenben eközben az éhínség fékezhetetlenül veszélyes fokot ért el. Emberek a kutyákkal vívtak elkeseredett küzdelmet a szemétdombokon minden régen kidobott ételdarabért. A város kétségbeesett polgármestere szánalmas felkiáltással rajzolta meg a tragikus helyzetképet: “Öljetek meg engem és testemmel enyhítsétek éhségteket, de míg élek, a város feladását én el nem rendelem!” A falakon kívüli támadó spanyolok ajkáról napról napra átzengett a — 12 — kiáltás a város falain belüli halálos éhínségtől szenvedő lakói fülébe: “Patkányevők, kutyaevők! Orániai fejedelmetek épp úgy nem tudja idehozni mentségetekre a tengert Leydenbe, mint ahogy nem tudja lehozni az égről hozzátok a csillagokat!” Az idő most igazán elérkezett, mikor csak Isten és csak Ő egyedül hozhatott csupán segítséget az ostromlott városra. “Jóságos Isten! Küldj nekünk nyugati szelet! Óh, Isten! Dagaszd fel a tenger áradását! Mentsd meg Leydent! Ments meg minket! Törd össze a ránktörő spanyolok és Róma igáját! Mentsd meg egyházunk igazát, tiszta tanát!” így szálltak az imák az ég felé, kétségbeesett könyörgéssel a két tengerparti tartománynak, Holland és Zeelandnak, minden templomában, melyek szívük mélyéig hazafiasak és kálvinisták voltak. Ez az imádság most még kétségbeesettebb és még zaklatóbb volt itt a delfti templomban, mint bárhol másutt az egész országban. Delft egész lakossága itt volt most a templom falain belül. A nők hímzett, széles fejdíszeikkel. A férfiak a “tengeri koldusok’’mintájára készült durva szürke köntöseikben, oldalukon az “erszény és teke” jelfüggvényével. Ezt a különös, jellegzetes ruházatot minden igaz hollandi hazafi büszkén viselte most, rangra való tekintet nélkül a spanyolok Rómával egyesült elnyomó harca ellen, azóta, mióta Barlamont grófja nyolc évvel ezelőtt meggondolatlan, őrületes kifejezésével “biztosította” a brüsszeli királyi udvart mondván: “Koldusoknak ilyen bandája” elleni harcban semmiféle félelemre nincsen ok. A “koldusok bandájának” ismertető megbélyegző figyeléke éppen ezért ott csüngött minden férfinak az oldalán. Mindenkinek a szeme a szószékkel szemben lévő első padban ülő sovány, sápadt emberre szegeződött, aki csak néhány nappal azelőtt gyógyult fel a súlyos mocsárlázból. Az az embertípus volt, aki keveset alszik és örökösen gondolatokkal teljes. Tizenhét tartomány Kálvin tanaihoz hű hazafias polgárainak összessége úgy tekintett fel erre az emberre, mint a hitnek és nemzetnek megváltójára. Habár mindössze negyven esztendős volt csupán, mégis a “Nemzet Atyjának” nevezték el őt. Persze ezzel szemben az ellenoldal, mely a spanyol Fülöp parancsára a hirhedt Alva herceg vezérlése alatt a tridenti végzések végrehajtásával eltökélten irtotta és mészárolta le a német-alföldi holland kálvinistákat, “főeretnek ”-nek és a mindeneket fenyegető “pestis sárkányának” nevezte el őt. Fülöp törvényen kívülinek nyilvánította őt, Alva pedig elkobozta minden vagyonát. A spanyolok Uttrecht utcáin körmenetben hordozták a bátor fejedelem képmását, apró fej, sötét szemek, szakállas áll kiábrázolásában. Azután képmását kerékbetörték és nyilvánosan a máglya tüzében megégették. Fejére Fülöp vérdíjat tűzött ki, bárki számára, ki golyóval vagy késsel nemes életét kioltja és a kivégző ágensek sorát e célra alkalmazta. Delft kemény polgárai éppen azért minden erejüket megfeszítve védelmezték állandó éberséggel imádva szeretett vezérüket. Az ellenállás Istentől nyert jogának alapján szinte egy emberként álltak oda nemzeti hősük mögé vallási és nemzeti elveik nemes és bátor védelmében. Annak ellenére, hogy származása szerint a német nassaui háznak volt tartományi hercege és őrgrófja, páratlanul hű és áldozatra kész holland állampolgár lett, ki mérhetetlenül többet tett fogadott hazája védelmében, mint bármelyik született hollandus az ő nemzedékében. Mikor a római katolikus öröksége birtokában rájött a spanyol és francia királyi udvarok protestánsokat kivégző titkos terveire, szakított az uralkodó dinasztiákkal és katolikus létére harcot kezdett a protestánsok megvédelmezésére. Kevés protestáns volt, aki akkora odaadással és tüzes lelkesedéssel harcolt volt a szent ügyért, mint őt. Pontosan egy évvel ezelőtt ugyanebben a templomban, itt Delft városában hivatalosan és nyíltan áttért a református hitre és lett a kálvini hitnek olyan élharcosa, mely a legbuzgóbb kálvinistákat is túlhaladta. Mint ifjú lovag ismerkedett meg a protestáns igazsággal a magyarországi udvarban, Mária királynő környezetében. Később ez a gyümölcs szívében megérvén tette őt az igazság hősévé, a vak elfogultság legsötétebb és legvéresebb korszakában. Orániai Vilmos nehéz szívvel ült most templomi padjában. Köntöse felett fehér selyemből készült nyakREFORMÁTUSOK LAPJA
