Calvin Synod Herald, 1984 (84. évfolyam, 1-6. szám)
1984-06-01 / 3. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 11 — REFORMÁTUSOK LAPJA jj DR szabó istván: Az igazság vonulásának diadalútja TIZENHETEDIK MINIATURA « * < I "A tenger és a habok engednek nekem!”---------------------------Orániai Vilmos---------------------------Orániai Wilmos Leyden felszabadulásának örömhírét fogadója — Delft, 1574. október 3. “Inkább halunk dicsőséges halált és hagyunk magunk után tisztességes nevet, mintsem hogy nyakunkat rabigába hajtsuk és hazánkat rabszolga sorsban hagyjuk.” — Orániai Wilmos Spanyol Fülöpnek írt levelében Delft ősi kedvenc városkája, melyet szépséges mezők környékeztek, a Schie folyó csendes partján mélységes álomban szunnyadozott október havának ezen a harmadik vasárnapján. Habár a kora délutánnak csak a második óráját ütötte az óra, az őszi napsütésnek gazdag pompájában ragyogó városkában egyetlen lélek sem volt látható a kanyargó utcákon és egyetlen csónak sem evezett a minden irányba ágazó csatornákon, a sűrű nyárfák sorozatának árnyékai alatt. Olyan mélységes csend borult a kis városkára a fényes nap délutánján, mintha a legsötétebb éjszaka közepe lett volna. Még az öreg Delft utca is szokatlan csendes és üres volt, habár a város főutcája volt. Csak a hercegi palota udvarán állott néhány alabárdos testőr és egy testőr-tiszt fényes vértezetben. A testőr-tiszt a palota erkélyén állott, mozdulatlanul kémlelvén az eget Lyden felé néző szemekkel. A posta-galamb érkezését kémlelte feszült várakozásban, mely Leyden ostromolt városából kellett, hogy hozza a Fejedelem számára az életet vagy halált jelentő híradást. Az egész nemzet sorsa életre vagy halálra ettől a híradástól függött. Itt, ebben a hercegi palotában, mely előzőleg Szent Agatha kolostor volt, ütötte fel főhadiszállását Orániai Vilmos hűséges és bátor holland bajtársaival két évvel ezelőtt. Az 1572. évben egyhangúlag választották őt meg törvényes államfőnek és lett bálványozott vezetőjévé a számban kicsiny, de lélekben hatalmas nemzetnek, mely a lelkiismereti szabadságért és nemzeti függetlenségért élet-halál harcát vívta a sötét és véres spanyol zsarnokság ellen. Innen irányította a “Nemzet Atyja” a szabadságharc csatáit és itt formálta a jövendő független nemzetének jövendőjét. Amióta Leyden ostroma kezdetét vette, mely hosszadalmas és fölötte válságos volt, a postagalambok állandóan röpdöstek Delft és Leyden között. Leyden sorsával az egész nemzet jövendője dőlt el és a döntő pillanat pontosan most érkezett el. Groot Markt, a kis város nagy piactere, éppoly üres volt, mint a város többi része. A piactér hátterében állott a fenséges Nieuwe Kerk temploma, az előző idők Szent Ursula székesegyháza. A 375 láb magas karcsú templomtorony és a magas ívelésű gótikus ablakok jellegzetes látvány volt. A templom ajtajában alabárdos testőrök álltak festői egyenruháikban. Lábuk előtt a fejedelem hűséges kutyája feküdt várakozásban. Ez a kutya mestere életét mentette meg, mikor a spanyolok suttyomban akarták az éj folyamán fogollyá tenni őt, amikor sátrában mély álomban feküdt. A templomajtóban álló alabárdosok és lépcsőn nyugvó hűséges kutya azt jelentették, hogy a fejedelem maga a templomon belül van. Ott is volt és vele együtt ott volt most Delft egész lakossága, körülvéve a “Nemzet Atyját”. Az üres tér és utcák bizonyították, hogy odabenn a templomban most élet-halált jelentő fontos esemény játszódik le. Súlyos, sötét viharfelhők sodródtak hirtelen a város ege felé. A tenger felől jöttek mérhetetlen sebességgel a fúvó szélvihar sodrában. “Nézz azokra a felhőkre odafenn! Nézz ezekre a viharban ropogó nyárfákra idelenn!” mondotta az egyik alabárdos a másiknak a templomajtóban állván ujjongó örvendezéssel. “Tekints fel a toronyra! A torony ormán a kakas, Istennek hála, nyugati szél sodrását mutatja!” “Talán végül Isten irgalmas lesz hozzánk!”, válaszolta a másik. “Nemzetünk Atyja minden lehetőt megtett már Leyden mentségére. Most már egyedül csak Isten segíthet!” “Boisot tengernagy ma reggeli levele nem sok reményt jelentett, szegény leydeniek már az utolsó macskák és patkányok megevésénél tartanak. Lehetetlen, hogy sokáig tartsák a várost. Es ha Leyden elesik, minden elesett!” válaszolt az előbbi. “De az Isten maga ebben az utolsó órában még mindig küldhet egy hirtelen, félelmetes, mindent sodró nyugati szélvihart”, kiáltott fel bajtársa törhetetlen bizalommal. “Nemzetünk Atyja mindig a Seregek Urára bízta minden csatája sorsát. Az nem lehet, hogy Isten most őt magára hagyja ebben a végzetes órában!” Ebben a pillanatban a könyörgő zsoltár szavai élesen csengtek ki a templomból, százaknak az ajkán hihetetlen erővel és szíveket szaggató könyörgéssel: “A mélységből kiáltok hozzád Uram! Uram! Hallgassd meg könyörgésemet, az én szómat! Legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra!" “Soha nép nem énekelte ezt a zsoltárt ekkora mélységgel és a veszélynek ilyen órájában, mint ez a nép és most!”, súgta az első alabárdos. “Bízz az Úrban, mert Őnála van kegyelem, bőség és szabadítás!", zengte a falakon belül a hatalmas gyülekezet. “Hogy hagyhatna az Úr ilyen könyörgést meghallgatás nélkül?”, viszonozta a másik alabárdos, elfordítván fejét, hogy könnyeit elrejtse. Leydennek meg kell menekülnie! Mert ha nem, az egész szabadságért folyó harcnak vége! Minden elveszett! A hat hónappal ezelőtt lefolyt Mookerhyde melletti harc bebizonyította végzetes következménnyel, hogy Leyden szárazföld felől megmenthetetlen. A spanyolok szörnyűségesen erősek voltak a szárazföldi harcban, de nem tengerfelőli csatában. Leydent nem lehetett a tenger-
