Calvin Synod Herald, 1982 (82. évfolyam, 1-6. szám)

1982-04-01 / 2. szám

CALVIN SYNOD HERALD-9-REFORMÁTUSOK LAPJA CALVIN SYNOD HERALD Pounded in 1900 Official Organ of the Calvin Synod-United Church of Christ ASTEN Vt*1'" Vol. 82, No. 2, 1982. April * 3ö4^ellenCt^ REFORMÁTUSOK LAPJA Alapítva 1900-ban A Kálvin Egyházkerület hivatalos lapja 'STEN 82. évf., 2. szám, 1982. április A Krisztus király megrázó története----------------------- (Máté27:26—38.)----------------------­Megdöbbentő! Alig tu­dok rátekinteni a “dicső emberiség” e színezetlen arcképére. Ez nem lehet igaz! Miért is akarhatna bárki egy rablógyilkost, mint Barabás, szabadon bocsátani és nem a jóságos Jézust? El tudod te azt kép­zelni, hogy a világhírű ró­mai jog képviselője, Pilátus, ily törvénybe ütközően vi­selkedne, csupán azért, hogy a tömegnek tetszeleg­jen? Kemény küzdelmek bátor bajnokai csak nem űznének gúnyt egy halálra korbácsolt, vérző, s a lábán már alig álló fogolyból! Egy napsütötte bőrű afrikai nem vihette az én szelíd­­kékszemű, érett búzatábla szőkeségű megváltóm ke­resztjét. Nem, és nem! Ez már túllépi a hihetőség ha­tárát. Az ég és föld királya, vagy ha még csupán egy jó és becsületes emberről len­ne is szó, nem érhetett ilyen csúfos véget, két gonosztevő közt a fán függve, kiknek valószínűleg még vér is ta­padt a kezéhez... Természe­­tesen hiszek a Jézusban! Ki­mondhatatlanul jó ember volt; azért példaképünk itt az egyházunkban: szelíd, jóindulatú, segítőkész, fi­nom viselkedésű igazi úri­ember... Igaz, igaz! Még jó­val több is. De nem egy go­nosztevő, vagy nem valaki, akit úgy kezeltek, mint go­nosztevőt. Különben is, ci­vilizált emberek csak nem viselkedhettek úgy, mint egy csőcselék. Nem így, vagy ehhez ha­sonlóan reagálunk, amikor elolvassuk a történetet? S aztán az első felháborodás után, gondolkodni kez­dünk, s a magyarázat egyre világosabbá, egyre kézen­fekvőbbé válik. Természe­tesen... a tömeget félreve­zették! Gyakran megtörté­nik ilyesmi. Emlékszel? Még a választásoknál is előfor­dulnak hasonló esetek. A minap hallottam... és így tovább! A katonák?!... Talán kis­sé marconák, de egész biz­tosan bátrak, férfiasak, hő­siesek. Azért katonák. Egyébként, hogy bízhat­nánk rájuk országunk, s sza­badságunk védelmét? Hogy képzelhető az, hogy ilyen férfiak gúnyt űznének Jé­zusból, amikor az akkori korbács ólom-hegyei már úgyis félholtra verték? Va­lahogy az egész jelenet a ró­mai tömeg “Kenyeret és cir­kuszt!” ordítását idézi kép­zeletünkbe, kik legnagyobb élvezetüknek a kegyetlen arénák véres “játékait” te­kintették. Talán felrémle­­nek előttünk a koncentrá­ciós táborok, vagy a poli­tikai rendőrség munkatá­borainak embertelen ke­gyetlenségei is. De mind­ezek annyira távol állnak tőlünk, annyira eltűnnek a történelem porrétegei alatt, hogy szinte hihetetlen mozi­képek benyomásaira tör­­pülnek már ma, és itt, ahol mi élünk. Tény! Talán nem aréna, vagy koncentrációs tábor. De mit idéz elénk a cleve­landi két apáca, vagy a 27 megcsonkított gyermek El Salvador-i története. Avagy a houstoni 12 rendőr, ki holtra vert és a mocsárba dobott egy 19 éves fiatalem­bert. Vagy az oly jól fizetett profi boxolás véres arcú, és a profi football megbénított áldozatai. Vagy a köreink­ben is ismeretes, udvarias­nak hangzó, de egyik-másik szerencsétlenebb ismerő­sünket borotvaként sebző “szimpatikus” megjegyzé­seink. Vajon hányszor rú­gunk bele az élet küzdelmei által földre tiport ember­társainkba szavainkkal, vagy viselkedésünkkel? Mennyiben különböznek mindezek a katonák gúny­­dáridójától? Mindez kissé feszélyezte­­tő. így inkább Simonról beszéljünk, mertő, bár nem szándékosan, de segített a kereszt vitelében. Nem tud­juk, hogy néger volt, vagy sem, de minden esetre Czi­­rénéből jött, mely Eszak- Afrikában van, így nagy az eshetősége, hogy az volt. Alapjában véve mindegy, mert nem a mi fajtánk volt, éppúgy, mint a názáreti Jé­zus sem, aki Dávid király le­származottja, szinte szín­tiszta zsidó családfával, mely semmiképpen nem magyarázhatja meg és még kevésbé igazolhatja a mi be­csesen dédelgetett szőke és kékszemű Jézus-portréin­kat. Néger, zsidó, vagy arab — nem ez a fontos, hanem az, hogy a szerencsétlen Si­mon pont ott volt, mikor Jé­zus valószínűleg összeesett a gyötrelmek és a kereszt sú­lya alatt. Ne legyünk szenti­mentálisak. Simon nem ug­rott oda e szavakkal, hogy “Uram, légy oly kedves en­gedd meg, hogy segítsek!” Óh! Nem! A katonák kény­szerítették, hogy vigye a ke­resztet. Egy büszke római katona soha nem vitte vol­na. Az ilyen osztályrész csak bűnözőknek, a senkiknek, a társadalom legalsóbb réte­geinek és kivetettjeinek du­kált. És Simon? Csupán em­ber volt és ennek megfe­lelően viselkedett. Mind­nyájunknak vannak ke­resztjei — magányosság, családi problémák, meg nem értés, munkanélküli­ség, havi számlák, testi nya­valyák, és így tovább — mi­nek hurcolnánk mások ke­resztjeit, elég nekünk a ma­gunkét cipelni. És Pilátus? Ez talán még keményebb dió, mint Si­mon. De nézd, mi mást te­hetett? Ő hitt az igazság­szolgáltatásban. Próbálko­zott is, hogy az ártatlan Jé­zust megmentse. De a pozí­cióját csak nem veszélyez­tethette. Lásd be, hogy mindennek van határa. Mi is kiállunk az igazság, vagy a barátaink védelmére. De az állásunk, vagy életünk, vagy jó hírnevünk, csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom