Calvin Synod Herald, 1979 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1979-01-01 / 1-2. szám

REFORMÁTUSOK

A Kálvin Egyházkerület CALVIN Mm AI h

hiv*"'“ *pi' SYNOD ntn/ALL/

LAPJA

Alapítva 1900-ban Szerkeszti: Vitéz Ferenc

79-ik évfolyam

1979 január—február

1—2. szám

GYÉMÁNTSZÓRÓ ASSZONY

Móricz Zsigmondnak

Éjszaka ez, testvér !... Szükség van a fényre, vetni amaz őrült asszony útjai elébe : kit tántorgóvá vakított szörnyű vesztesége.

Óh, hány fiat vesztett! mennyi vagyonát taposták szét talpas, süket katonák! idegenné zárták tőle legjobb otthonát.

S azt se tudja már, hogy lába merre lép : jobbra is, balra is árok, meredék s minden lépten szórja, veszti kincsét, erejét.

S míg gyémántját, gyöngyét így hullatja széllyel, ékeskedik csináltvirág- s üveggömbfüzérrel, mely gáncsot vet lábainak, ahogy küzd a széllel.

Lámpása a szélben, — hagyta — kialudt : vak tátongó mélység szélén fut és egyre fut — mégis fény ragyogja be, s nem sötét az ut.

Nem a csináltvirág s üveggömb ragyog, hanem az a gyémánt, amit elhagyott: még az árokba is utána ragyog !

Ragyogj, gyémánt, ragyogj! szükség van a fényre,

szegény őrült asszony útjai elébe;

mert anyánk ő s a miénk minden vesztesége.

Babits Mihály

PARAINESIS

— Buzdítás —

KÖLCSEY KÁLMÁNHOZ

Az, ki életében sokat érzett és gondolkozott; ’s érzeményit és gondolatait nyom nélkül elröppenni nem hagyta: olly kincset gyűjthetett magának, melly az élet’ minden szakában, a’ szerencse’ minden változásai közt gazdag táplálatot nyújt lelkének. Sok szépet irának a’ bölcsek, ’s gyakran a’ nem épen bölcsek is; gazdag forrást nyitának fel, honnan jó sorsban intést, balban vigasztalást, mindkettőben magasbra emelkedést, szív és észnemesűlést meríthetünk: de azok is csak úgy hatnak reánk, ha érzés és gondolkodás által sajátunkká tevők, ha saját magunkban kiforrva lényünkhez kapcsolódtak, mint esti szélhez a’ virágillat, mellyben megfürdött.

A’ mindég szerencsében élő illy saját birtokot szerezni reá nem ér. Isten a’ szenvedőnek engedé a’ vigasztalást: az egész természetből, az emberi tettekből és tanításokból szívbenélő tudományt szívhatni. Hála neki, hogy éltemet sem hagyá szenvedések nélkül folynia! keserűek valának azok; és még is áltatok tanultam az emberiség’ becsét érteni, valónagyságot hiú ragyogványtol megválasztani, bal szerencse’ tekintetét nyugodtan tűrni, kevés híveimhez kölcsönös hűséggel csatlódni, ’s mindenekfelett érezni: miképen szenvedés, és kebelszaggató áldozat tulajdon örömet hoz leikeinknek; és sorsunkon felülemelkedni megtanít.

E’ gondolat egyike azoknak, miket életemben legtöbbszer, ’s legörömestebb irtani le. Lesz szenvedő, úgy hivém, kinek vigasztalást nyújtand: ezt általam is olvasni; ’s lehetetlen volt e’ parányi írást azon nem kezdenem, midőn számodra irok, szeretett fiam, hogy vidám és bánatos napjaimban gyűjtött parányi kincsemből emléket alkossak.

Nem kérd, ’s nem vár az idő, sebes rohanással haladván felettünk; az én napjaim’ legszebb része lészállott; ’s ki tudja, mellyik pillanatban hull el az élet’ hervadó virága? ki tudja, mellyik pillanatban kell köl