Calvin Synod Herald, 1977 (77. évfolyam, 1-12. szám)
1977-09-01 / 9-10. szám
12 CALVIN SYNOD HERALD Szóbe ez a magyarnak? I. Péter 2:9 A Biblia kifejezése szerint Isten az embert a „maga képére és hasonlatosságára” teremtette. A ma nyelvén ezt érthetőbben úgy mondhatjuk, hogy az ember hivatása az isteni élet, Isten természetéhez való hasonlóság, a földön az Isten természete szerint való élet megélése, az isteni igazság, szépség és jóság végrehajtása, az Isten teremtő, gondviselő és fejlesztő művében részvétel, vagyis Isten tervének és akaratának ezen a földön testet öltése. Ami az ember egyéni feladata, ugyanaz a feladata az emberi közösségnek is, nagyobb méretekben. A család, a helység, az állam és a nemzet ugyancsak az Isten „képére és hasonlatosságára” kell formálódjék. Ezekben a közösségekben meg kell jelennie, vagyis uralkodnia, teremtenie és fejlesztenie kell az isteni bölcsességnek, jóságnak, szeretetnek, örömnek, biztonságnak. Amint tehát minden egyes ember hivatása isteni, úgy minden emberi közösség hivatása is olyan isteni lét, amelyet Péter levele így ír le: „Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok.” Kinek szól ez a nagyszerű isteni elhívás? A svájciaknak, az amerikaiaknak, a finneknek, az oroszoknak, a románoknak, a magyaroknak? Mindenik nemzetnek! Ugyanúgy, ahogy minden egyén hivatása az, hogy benne és általa a Krisztusban megjelent ige győzedelmeskedjék, úgy minden nemzet hivatása is az, hogy „választott nemzetségnek, királyi papságnak, szent nemzetnek, megtartásra való népnek” bizonyuljon. A magyar is! Mit jelentenek ezek a meghatározások? „Választott nemzetség.” Mint minden más népnek, úgy népünknek is sajátos hivatása van, nem csupán a Csonkaországban, hanem az utódállamokban és a szétszórtságban élő magyarságnak is. Sokan vannak a magyarok között, akik többé-kevésbé lemondtak Erdély, Felvidék, Délvidék. Kárpátalja és a szétszórtság több millió magyarjáról. Ez kényelmes, de alantas, gyáva, áruló és főleg hitetlen álláspont. A magyarnak nemcsak mint nemzetnek, tehát nemcsak mint poIROTT ISTENTISZTELETEKET adott ki a Magyar Evangéliumi Világszolgálat 1950-56-ban családok és lelkésznélküli gyülekezetek használatára. Ezekből kérésre szívesen küld a Világszolgálat lelkésze, akinek ez az új címe: Rév. Béla Szigethy, 4620 Taylor Road NE, Bainbridge Island, Washington 9S110. litikailag megszervezett egységnek, hanem mint fajtának, nemzetségnek is hivatása van. A magyarság nem csupán az ugyanazon nyelvet beszélő emberek politikai, gazdasági és élettani közössége, hanem ezeket magába foglalólag lelki közösség. Mint ilyennek választottság szerint hivatása van, és ennek az elválasztottságnak, mint kötelességnek és feladatnak, minden magyart a lelki közösség egységében kell tartania. Ez azt jelenti, hogy minden magyarnak úgy kell a másik magyarra tekintenie mint elválasztott, nagyrahivatott, értékes emberre, akit meg kell becsülni, és akinek előmenetelét elő kell segíteni. „Királyi papság.” A pap fogalma együttjár az áldozattal. A történelem folyamán a magyarság sok áldozatot hozott. Más népek is hoztak. De a királyi papság fogalma azt jelenti, amit Jézus így fejezett ki: „Aki közöttetek nagy akar lenni, legyen mindeniteknek szolgája.” Az ember hivatása az, hogy „ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem a másokét is”, és hogy „amint akarjátok, hogy az emberek cselekedjenek tivéletek, ti is akképpen cselekedjetek ővelük.” A magyar legyen hajlandó időt, munkát, pénzt, imádságot, törekvést, jó szót áldozni, tehát saját magára semmi hasznot nem várni, hogy a másik magyar előhaladjon — és hogy más népek is előhaladjanak Krisztus útján. Ne a szűkkeblű kicsinyesség és önzés, hanem a királyi nagylelkűség, bőkezűség és önfeláldozás legyen a magyar jellemzője. „Szent nemzet.” Szent az, ami Isten szolgálatában áll. Merjük-e őszintén azt állítani, hogy mi magyarok teljes szívvel az Isten szolgálatában állunk, hogy szent nemzet vagyunk? Merjük-e azt állítani, hogy a magyar ma szent nemzet, vagy hogy 1919 és 1945 között, vagy 1867 és 1918 között szent nemzet volt? Amikor az istentagadó orosz, vagy a soviniszta román elnyomó, vagy más valaki érintkezik a magyarral, kénytelen-e megérezni, — ha nyíltan el nem is ismeri —, hogy a magyar, mint egyén és mint nemzet szent, életét a Teremtő akarata szerint élő ember és nemzet? „Megtartásra való nép.” Amikor egy népnek meginog a jövőben való hite, ez azt mutatja, hogy nem bízik Istenben, nem bízik a sajátos elhivatásában, nem hajlandó áldozatokat hozni és nem akar szent lenni. Nincs jövő látása. Isten igéje pedig azt mondja, hogy „megtartásra való nép vagytok”. Ezt minden népnek mondja. És amelyik nép meghallja és elfogadja ezt a felhívást, az minden erejét összeszedi jövője kibontakoztatására és építésére. Az ilyen nép nem beszél nagy nemzeti temetőről, nem engedi a vén ravasz Dunát arról mesélni, hogy mellette kis népeknek el kell veszniük, hanem bízik az isteni felhívás érvényességében: „Megtartásra való nép vagytok.” Miért? Az elválasztottságnak, királyságnak, szentségnek és megtartatásnak nincs öncélja. Mindez azért van, hogy az ember és a nemzet betölthesse a hivatását: „Hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Hirdeti-e az egyes magyar és hirdeti-e a magyar í i «
