Calvin Synod Herald, 1976 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1976-11-01 / 11-12. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD ÉLŐ EMLÉKEZÉS A ligonieri gályarab emléktábla leleplezése alkalmából tartott úrvacsorái istentisztelet igehirdetése, 1976. szept. 6-án. Lekció: Zsolt. 42, 43 Textus: Zsid. 13:7-8 Nem régiben valaki azt mondotta az emlékezésről, hogy csak akkor igazi az, ha újjáteremt bennünket, azaz segít újjárendeződnünk Isten örök tervei szerint. “Remembering means not only to think about something that once happened, but actually to experience RE-MEMBERING, i.e. being formed once again, having one’s members recreated for the future.’’ Sem gályarab őseinkre nem emlékezünk tehát addig igazán, sem az Űri Szent Vacsorában nem részesedünk Lélek szerint addig, amíg olyan tapasztalat részeseivé nem válunk, amelyik újjáteremt, újra rendez, re-formál bennünket a jövő számára. Ezért az alapige: „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életök végére, kövessétek hitöket. Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” Kálvin egyházkerületünk három fázisban próbálta ezt megélni. Arra kértük gyülekezeteinket, hogy 1975 októberében emlékezzenek meg a gályarabok SZENVEDÉSÉRŐL, 1976 februárjában a gályarabok SZABADULÁSÁRÓL, most októberben pedig a gályarabok mai SZEREPÉRŐL. Én nem tudom, hogyan foganatosították gyülekezeteink ezt a gondolatot, de most mintegy összefoglalásképpen én e három kategóriában kívánok szólani az élő emlékezés néhány szempontjáról. Miért szenvedtek? Hogyan szabadultak? Mire kötelez bennünket gályarab őseink hite? Ez igehirdetésünk három kérdése. 1. MIÉRT SZENVEDTEK? Két oldala van ennek a problémának: az üldözöttek és az üldözők oldala. Az üldözött gályarab ősök szenvedtek, mert hittek az evangéliumban. Szivárványszíneire bontva e fénylő igazságot, jelenti ez a vallás és nép iránti felelősséget. „Lehet, hogy az aláírással megnyernénk életünket, — mondotta Sélyei püspök — de eladnánk vallásunk és népünk szabadságát, melyet a mi őseink sok vérük hullásával kerestek, s elviselhetetlen iga alá vetnénk mind ekklézsiánkat, mind népünket.” Hit tiszta lelkiismerettel volt Miskoltzy Mihály indoka: „Inkább hordjuk a Krisztus keresztjét jó lelkiismerettel, minthogy az egyiptomiak hiú kincseinek örvendezzünk lelkűnkön gyógyíthatatlan sebbel,” — mondotta. Szenvedtek továbbá a mi gályarab őseink, mert fogolytársaikkal vállalt szolidaritás és a halott mártírok iránti elkötelezettség késztette őket erre. így fogalmazta ezt meg Sélyei püspök: „Eddig mindenki maga dönthetett a saját sorsáról, most már meg kellene nyernünk a halott Illés beleegyezését is..Legfőbbképpen azonban a Krisztushoz való hűség és az Isten akaratának való engedelmesség tartotta őket a kereszt királyi útján. Jól látták, hogy költött ürügy alatt tulajdonképpen Istennek és a Krisztusnak ügye ellen történt támadás, s hűtlenség lett volna Krisztus és az evangélium iránt, ha másképp cselekednek. Istennek akartak engedni inkább, hogynem embereknek. A kérdés másik oldala, amelyet feltétlenül fel kell tennünk a szenvedéssel kapcsolatosan, az ez: miért üldözték őket ellenségeik? hogy értsük meg az ő magatartásukat? A gályarabok Jezabel és Illés történetében találtak erre feleletet: „Mert ahogy Jezabel megesküdött, hogy elveszti Illést, mi reánk is fenekednek ellenségeink.” Vagyis vallásos vakbuzgóság, politikai fanaticizmus, kulturális előítélet mozgatta az ellenfeleket, melyeknek Jezabel óta legalább három betegségük volt. (a) Abszolút bizonyosság a maguk igazában. Jó és szükséges dolog, hogy legyenek meggyőződéseink, de jaj, ha azt gondoljuk, hogy mi birtokoljuk az igazságot, és mindenki más híjával van annak! (b) Kegyetlen türelmetlenség mindenkivel szemben, aki másképpen gondolkozik vagy érez. Mint ahogy Jezabel lehetetlen meséket talált ki a veszély ecsetelésére, kései utódai sem fogynak ki a rémlátásokból, hogy igazolhassák perverz türelmetlenségüket, (c) A mindenáron való térítés bódulata. Börtön, máglya, gálya, kínzás, gyötrés, gyilkosság, minden igazolt, hogy az általuk képzelt üdvösség honába kényszerítsék áldozataikat... Ó, ha csak a jezsuitákban lett volna meg ez a háromfejű sárkánya a vakbuzgóságnak! De hányszor vagyunk MI meggyőződve arról, hogy istenes dolgot cselekszünk, hazafias kötelességünket teljesítjük és kulturális misszióban foglalatoskodunk, amikor ilyesmit teszünk! (Jn. 16:2) Megvolt ez a betegség a gályarabokban is a luteránus és kuruc harcok során, s megvan ez a betegség bennünk is! A különbség csak az, hogy gályarab őseink meg merték ezt vallani hitbeli bátorsággal, mi pedig tagadjuk ezt hitetlen konoksággal. A gályarabok napi imádsága ez volt: „Keserves könnyhullatással ismerjük el, kegyelmes Atyánk, hogy a bűneink az okai e mostani nyomorúságunknak: annak is, hogy ozmán igát kell hordanunk, meg annak is, hogy keresztyén nevet viselőktől is kell szenvednünk üldöztetést... Szívünk mélységes fájdalmával valljuk meg, hogy a mi magunk és egész nemzetünk vétkeivel szerzettük magunknak mind e bajt. Ezért vagyunk most kitéve mind e világ csúfjára...” Vajon mi a mi napi imádságunk?... Egy bizonyos: nem az emlékezik a gályarabokra helyesen, aki a római katolikusok ellen szítja a tüzet, hanem aki bünbánattal megutál ja vakbuzgóságát, és növekszik a Krisztushoz való hűségben, népe és egyháza iránti felelősségben, egyszóval: a keresztyén hitben. „Emlékezvén vezetőitekre, . . . kövessétek hitüket! Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökre ugyanaz!’’ 2. HOGYAN SZABADULTAK MEG A GÁLYARABOK? Természetesen ők Istent tartották testi-lelki szabaditójuknak mély igei látással, de tudatában voltak annak is, hogy Isten földi eszközöket is használ szabadító munkájában. „Az Isten eszközeinek is meg kell adnunk méltó becsületüket” — mondotta a gályarab Harsányi István De Ruyter tengernagynak. Kik voltak ezek az eszközök? (a) Magán emberek elsősorban. Weltz György és Fülöp gazdag kereskedők voltak, akikről Kocsi Csergő Bálint ezeket jegyezte fel: „Támasztá Isten egy kevés idő múlva Nápolyban Weltz Györgyöt (ki vallására nézve nem tudom, kicsoda volt), de ő volt a mi Abdiásunk.” Mi már tudjuk, hogy a Weltz testvérek RÓMAI KATOLIKUSOK VOLTAK... Zaffius Miklós viszont orvos volt, aki pénzével és diplomáciai érzékével tevékenykedett azon, hogy a gályarabok szenvedése véget érjen. .. Ó, bár megértenők, hogy nekünk, akiknek Isten itt Amerikában megadta az állást, az anyagi javakat, a diplomáciai lehetőségeket, csak úgy emlékezhetünk gályarab őseinkre hitelesen, ha mint Isten sáfárai, adjuk oda magunkat mindenestől a nyomorgatottak segítésére, bárkik legyenek is azok... (b) A hadi helyzet megváltozása, történelmi események fordulata volt a másik tényező a gályarabok szabadulásában. A rabtartóknak szükségük volt a holland segítségre, s De Ruyter tudta, hogy kell helyesen használni a katonai hatalmat az elnyomottak kiszabadítására. Mi, magyar származású amerikaiak, akik sokszor keservesen tapasztaltuk, mennyire a nagyhatalmak függvénye Magyarország sorsa, ne szűnjünk meg imádkozni, hogy támasszon Isten újabb De
