Calvin Synod Herald, 1976 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1976-11-01 / 11-12. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 Ruytereket, akik e gazdag Amerikának minden hatalmát okosan és határozottan az elnyomottak, a hitükben sanyargatottak kiszabadítására használják fel... (c) Egy dolgot azonban újból hangsúlyoznunk kell itt: a keresztyén ember számára a testi szabadulásnál fontosabb a Lélekben való szabadság. Manapság sokat beszélünk a felszabadulás teológiájáról, s én gyakran úgy érzem, hogy az exodust krisztustalanul értelmezzük. A gályarabok nem estek ebbe a hibába! „Erősségem és énekem az Úr, és Ö lett nékem szabadításul” — énekelték elfogatásuk előtt, kínos útjuk alatt, gályákra láncolva és gályákról szabadulva. Értjük ezt? A gályarabok szabadabbak voltak a gályán, mint „szabad” rabtartóik, mert igazi szabadságuk az Úrban volt mindig. Sőt! A testi szabadulásra nézve nem értettek egyet: volt, aki a „minden vagy semmi” alapon teljes rehabilitálás nélkül inkább a gályán maradt „szabadsága” védelmében; mások viszont szabadon éltek az adott lehetőségekkel, mert a valóságos Magyarország bajai sokkal többet jelentettek számukra, mint a képzelt Magyarország minden dicsősége. De a lelki szabadulást a Krisztus Jézusban együtt vallották! Ó, vajha megértenők mi, végletekben gondolkodó és kompromisszumokra hajlandó, 48-as érzelműek és kiegyezés-pártiak, hogy ezekben a politikai felfogásokban lehetnek különbségek közöttünk, de az soha sem lehet vitás, hogy „ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság! (2. Kor. 3:17) Vagyis: „Emlékezvén a ti elöljáróitokra... kövessék hitüket! Jézus Krisztus mindörökre ugyanaz!” 3. MIRE KÖTELEZ HÁT BENNÜNKET MA A GÁLYARABOK HITE? Vitatott ma ez a kérdés közöttünk, (a) Vannak, akik ezt mondják: „Akkor követjük hitüket, ha kiállunk az abszolutisztikus politikai hatalom ellen. Mint ahogy ők szembe álltak Ausztriával, úgy nekünk ma szembe kell állanunk Oroszországgal.” Én úgy érzem, vigyáznunk kell ezzel az okoskodással. A gályarabok a polgári engedetlenségnek és lázadásnak még a látszatát is kerülték, napi imádságaikban pedig így fohászkodtak: „ítéld meg Istenünk a mi ügyünket, amely a Te ügyed. Hozd egy értelemre a keresztyén fejedelmeknek szívét. Engedj minékünk békességes megmaradást a mi kegyelmes királyunk, Lipót alatt. A mi édes hazánkat, az egész keresztyénség e bástyáját, szabadítsd meg a rajta levő mohamedán igától s azután se engedd, hogy a pogányok újra rátörjenek...” S ezután ismételték azt a bűnvallást, amit már idéztem. Vagyis sokkal inkább Istennel volt nekik ügyük, mint a politikai hatalommal! (b) Mások viszont így gondolkodnak: „Akkor követjük mi a gályarabok hitét, ha kiállunk az egyházi abszolutizmus ellen. Mint ahogy ők kiálltak a jezsuiták ellen, úgy kell a hitben járóknak ma kiállni a jelenlegi magyar református egyházi vezetők ellen.” Én itt is vigyázatra kell, hogy intsek mindenkit. Mert ahogy a gályarabok viselkedtek Kollonits és társai felé, az minden volt, csak indulatos nyelvöltögetés nem. A gályarabok az egyházi lázadás látszatát éppúgy kerülték, mint a politikaiét. Mint ahogy Debreceni Ember Pál feljegyzi: „Amíg az Istennek és a Krisztusnak esküdt ellenségei az Isten ártatlan szolgáinak elnyomásán törték a fejüket s valósággal gyötörték magukat, hogy csillapíthatatlan dühökben új meg új fortélyokat eszeljenek ki ellenük: addig ezek az Isten Szent Leikétől megerősítve örvendeztek és nevették, meg is vetették az ellenség ostoba és hiú erőlködéseit. Tudták, hogy Isten végre is le fogja győzni a Fenevadat.” (c) Mire kötelez hát bennünket ma a gályarabok hite? Én úgy érzem, sokkal közelebb jutunk az igazsághoz, ha az Istentől való elhagyatottság megharcolásában keressük a választ. Az ősi tapasztalat, melyet oly klasszikusan fogalmazott meg a zsoltáríró lekciónkban, kínozta őket jobban, mint bármi más. „Miglen felejtesz el, Uram, Mig nem emlékezel rólam? A te orcádat én előlem Örökké elrejted-é tőlem? Mire nem könyörülsz rajtam?” — énekelték könnyeik között, míg kínzóik kéjelegve kérdezték: „Hol van a te Istened?” Isten látszólagos hallgatása, gondviselésének lassúsága, a gonoszok kérkedése, a szenvedés titka volt az, ami Isten gyermekeinek a szívét oly sokszor összeszorította, s nem érti a gályarabokat, akinek nem voltak még ilyen tapasztalatai. De ugyan melyikünknek nem voltak? Nem érezzük-e magunkat újból meg újból gályára láncolt raboknak, mészárszékre vitt juhoknak, kiszolgáltatott áldozatoknak? Csak a homály nő, csak a gonosz viselkedik egyre szemtelenebbül, csak a csüggedő lelkünk kérdi egyre esengőbben: „Én Istenem, én Istenem, meddig?... miért?...’’ (Zsolt. 22:2) — Gályarab őseink ezt a harcot harcolták és megharcolták! A bizalom, a reménység lángja sohasem aludt ki a szívükben. A zsoltárossal együtt feddték csüggeteg szívüket: „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!” Különösképpen három tényező segítette őket és segíthet minket is e harc győzedelmes megvívásában, (a) A Krisztus békessége. Mint ahogy énekelték is: „Szenvedek békével, Magamat is ezzel Bíztatom mindenekben: Szenvedett Megváltóm Többet én jól tudom Üdvösségemért testben.” Öltözzék fel az Úr Jézus Krisztusnak ezt a békességes türelmét! (I. Pét. 2:19-23) (b) Isten győzelmének tudata. „Az Istené a hatalom, Mennyen, földön, pokolon, Karja meggyőzhetetlen.” Krisztus keresztje arról tesz bizonyságot, hogy pontosan akkor, amikor a gonosz végső győzelemre készül, akkor szenvedi el legcsúfosabb vereségét! Bízzál hát Isten győzelmében minden körülmények között! (c) A szentek közössége a harmadik tényező. A gályarabok egymás bátorítása és vigasztalása Isten igéje által, az ekklézsiákkal való imádságos egybeforródásuk távolságok ellenére is olyan erőnek bizonyult, amely megtartotta őket a hit legsúlyosabb próbáiban is. Ne becsüld hát le az egyházi közösséget, még ha divatos dolog is az ma! Nem kis dolog egyháztagnak lenni: a Krisztussal való közösségben együtt szenvedni és együtt örvendezni az övéivel! Mai igével való élésünk és úrvacsorái közösségünk ennek a kiváltságnak a megtapasztalásában kell, hogy erősítsen bennünket HÁLAADÁSRA. Ma, amikor emléktáblát helyezünk el a gályarab ősök emlékére amerikai magyar református életünk eme központi istentiszteleti helyén, emlékezzünk HITBEN elöljáróinkra, akik ISTEN IGÉJÉT hirdették nekünk, s figyelmezvén életük végére, kövessük hitüket: jól tudván, hogy JÉZUS KRISZTUS TEGNAP. MA ÉS MINDÖRÖKKÉ UGYANAZ. Legyen ez az emléktábla mágnes, amely kuszáit életünk vasdarabkáit mindig újra rendezi a Krisztusban való élő hit szerint. Ha ez a tábla újból meg újból ISTEN IGÉJE felé fordít bennünket éppen itt Ligonierban, ahol széthulló életünk eligazító központot keres, akkor felállítása nem volt hiábavaló, mert a jövendőt szolgálja. Ámen. Dr. Bütösi János JUBILEUMI ÜNNEPEK A Cleveland, West Side-i Magyar Református Egyház, mely ez év folyamán költözött új templomába — 153 Puritas Ave. — október 17-én ünnepelte 70 éves jubileumát. Erre az alkalomra az új templom fényképeivel díszes albumot készítettek. A fairfieldi Calvin United Church of Christ november 21-én istentisztelet és bankett keretében ünnepelte 50 éves jubileumát, mely alkalomra szép albumot készítettek.
